3 kripto, amit érdemes még november előtt megvenni

Hamarosan a végéhez ér a sokak által régóta várt “uptobernek” nevezett időszak. Amennyiben még nem találkoztál volna vele, hagyományosan a kriptopénzek számára az október az az időszak, amelynek során az évben a legnagyobb erősödést lehet tapasztalni.

3 kripto, amit érdemes még november előtt megvenni

Bár idén viszonylag borúsan indult az uptober, végül minden jel szerint a befektetők legnagyobb örömére bekövetkezett a régóta várt erősödés. Erre ékes példa a Bitcoin, melynek árfolyama 2023 során csak egészen rövid időszakokra volt képes 30,000 dollár fölé lépni. Írásunk idején azonban 34,000 dollárért érhető el a népszerű kriptó, és egyelőre úgy néz ki a befektetők lelkesedése nem csillapodik.

A BTC kétségtelenül jó befektetés lehet sokak számára, azonban az alacsonyabb piaci mérettel rendelkező altcoinok a Bitcoinnál magasabb profit elérésére lehetnek képesek. 

Pontosan ezért mostani írásunkban 3 olyan projektet is ismertetünk, melyekkel a következő hónapok során kimagasló bevételhez juthatnak azok, akik még időben csatlakoznak.

Bitcoin Minetrix (BTCMTX)

2024 április végén ismét, immáron negyedik alkalommal sor fog kerülni a Bitcoin bányászatával járó jutalmak felezésére. A korábbi felezések alkalmával egyértelműen lehetett látni, hogy a BTC értéke robbanásszerűen emelkedni kezdett és sokan abban bíznak, hogy a következő esemény sem lesz kivétel.

bitcoin minetrix

Annak érdekében, hogy ebből a folyamatból a maximális profitot tudd megszerezni, érdemes lehet megfontolni a felhőalapú BTC bányászat lehetőségét. Így ugyanis alacsony költségek mellett élvezheted a magas BTC árfolyama után járó jutalmakat úgy, hogy közben nem kell csillagászati kiadásokba verned magad.

Ehhez a legjobb megoldást egyértelműen a Bitcoin Minetrix ökoszisztémája kínálja. A projekt előértékesítése ugyan még csak néhány hete érhető el, ennek ellenére már most közel 2.2 millió dollárt gyűjtöttek a fejlesztők.

A kirobbanó siker oka, hogy a készítők egy olyan rendszert hoztak létre, amiben biztonságosan nyílik lehetőség felhőalapú kriptobányászathoz. Eközben ráadásul passzívan is érkezik majd bevételünk.

Dióhéjban, a natív BTCMTX érméket akár már a vásárlás után közvetlenül, még a listázás előtt le tudod kötni. Amennyiben így teszel, úgy éves szinten (írásunk idején) 270% hozamot érhetsz el.

Miután a Bitcoin Minetrix (várhatóan nem sokkal a BTC felezés előtt) listázásra kerül, a lekötött érméidért cserébe ERC-20 krediteket is fogsz kapni. Ezeket nem lehet forgalomba hozni és kizárólag azt a célt szolgálják majd, hogy elégetésre kerüljenek. Ha így teszel a kreditekért cserébe felhőalapú számítási teljesítményt fogsz kapni, miközben a BTCMTX tokenjeid a lekötésével állandóan fogod kapni a jutalmad.

token vásárlás

A megszerzett teljesítmény mértékének függvényében így a BTCMTX tokeneken felül a kibányászott BTC egy apró részét is meg tudod majd szerezni. Vagyis már alacsony befektetéssel is magas jutalmat szerezhetsz meg, két különböző módon.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a projekt, abban az esetben ETH, USDT, MATIC, és BNB mellett bankkártyával is lehetőség van a csatlakozáshoz. 

Érdekel a felhőalapú bányászat és a Bitcoin Minetrix

Meme Kombat

Amennyiben egy olyan kezdeményezést keresel amivel nem kizárólag játék közben, hanem passzív módon is bevételhez lehet jutni, abban az esetben érdemes jobban megismerned a Meme Kombatot.

Az előértékesítési szakaszában lévő Web3 projekt a stakeléssel, illetve izgalmas harcokkal egyaránt magas jutalmakat kínál.

meme kombat

A Meme Kombatot a készítők kifejezetten úgy hozták létre, hogy az ERC-20 MK tokeneket a befektetőknek érdemes legyen hosszú távon is megtartani.

Miután lezárul az előértékesítés, azok a felhasználók akik lekötötték a tokenjeiket különböző mémek közötti harcokra köthetnek fogadásokat. A csaták első évadában összesen 11 közismert mém token méri majd össze erejét egy fejlett mesterséges intelligencia segítségével. 

Vagyis miközben élvezed az MK tokenekkel megszerezhető 112%-os éves jutalmakat, különböző csaták során további profithoz fogsz tudni hozzájutni.

A készítők tervei szerint az első évadot követően nem csupán kibővített választék lesz majd elérhető, hanem további csatározási lehetőségek közül is lehet majd választani. 

Lényeges továbbá kiemelni, hogy a fogadások során nem kizárólag a párviadalok végkimenetelére lehet téteket tenni, hanem a csaták egyes elemeire is. 

A Meme Kombat gyűjtése mindössze néhány héttel ezelőtt vette kezdetét, ennek ellenére azonban már most sikerült a készítőknek több mint 670,000 dollár gyűjteni. 

Jelenleg az MK érmék ára 0.1667 dollár, azonban 8 napon belül az előértékesítés a következő szakaszába fog lépni, amivel egyidőben az MK értéke is emelkedni fog.

Ha felkeltette az érdeklődésed a Meme Kombat, látogass el a magyar nyelven is elérhető weboldalra.

Szeretném megismerni a Meme Kombatot

TG.Casino

Kétségtelenül, hogy online kaszinókból nincs hiány. Ennek ellenére a TG.Casino készítő mégis képesek voltak egy korszakalkotó megoldással elhozni a kriptokaszinók következő generációját.

A TG.Casino ugyanis egy Telegram kaszinó lesz, aminek köszönhetően a felhasználók regisztráció nélkül egyszerűen, továbbá biztonságosan férhetnek majd hozzá kedvenc játékaikhoz.

A Telegram egy titkosított üzenetváltást kínáló alkalmazás, mely iOS-re és Androidra egyaránt elérhető. Ezen keresztül botok segítségével lesz mód a TG.Casino használatára.

Ráadásul szemben a legtöbb előértékesítéssel, a TG.Casino termékéhez már most ki tudod próbálni. Más szóval nem kell attól tartanod, hogy olyan projektben fektetsz be, aminél nem lehet biztosra mondani, hogy végül megvalósul-e a fejlesztők ígérete.

A befektetés melletti további érv, hogy ha most vásárolsz, a fogadásaid utáni veszteségek 25%-át vissza fogod kapni. 

Amennyiben neked a online szerencsejáték kevésbé az asztalod, úgy is érdemes lehet megfontolni a TG.Casinot, hiszen egészen elképesztő éves bevételt lehet elérni a TGC lekötésével.

A csapat úgy hozta létre a TG.Casino rendszerét, hogy a kaszinóban befolyt bevétel 40%-a rendszeres időközönként elégetésre fog kerülni. Amennyiben pedig ez még nem lenne elég, a bevétel fennmaradó 60%-a a stakelési alapba kerül.

Ennek hála már most 350%-nál magasabb éves bevételre lehet számítani. Mivel azonban várhatóan az indulást követően a felhasználók száma ugrásszerűen emelkedni fog, úgy az éves bevétel mértéke is nagyobb lesz.

A felsoroltakon túl a csapat szeretne további jutalmakkal kedveskedni azok számára, akik még a listázást megelőzően szavaztak bizalmat a TG.Casinonak. Ezért nem csupán exkluzív játékot, hanem különleges ajándékok is elérhetők lesznek azoknak, akik rendelkeznek TGC tokenekkel.

TGC token

Köszönhetően a magas stakelési jutalmaknak, akár arra is van lehetőséged, hogy a megszerzett jutalmad egy részét felhasználod a kriptokaszinóban, míg a fennmaradó részét hagyod tovább fialni. 

A TG.Casino szintén az újabb előértékesítések közé tartozik, ennek ellenére már most sikerült 1.45 millió dollárt gyűjteni a TGC eladásával.

A még 6 napig 0.1375 dollárért elérhető tokeneket Tether, Ethereum és Binance Coin használatával egyaránt meg tudod vásárolni.

Ha szeretnéd megtudni, miért lehet a Web3 GambleFi szektor legnagyobb játékosa a TG.Casino, látogass el magyar nyelven is elérhető weboldalra. 

Irány a TG.Casino

Ez is érdekelhet: 

Készül a következő bikafutam? A Fed bejelentése pozitívan hatott a kriptoszektorra

Így szállj be könnyedén a Bitcoin bányászatba a Bitcoin Minetrix segítségével

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2023-ban

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!

A Smith & Wesson jelentős negyedéves nyereségcsökkenésről jelentett

Jelentősen zsugorodott a Smith & Wesson Brands amerikai fegyvergyártó negyedéves nyeresége és bevétele.
2025. 06. 20. 08:00
Megosztás:

Visa és Yellow Card összefogása: stabilcoin forradalom indul Afrikában

A digitális pénzügyek új korszakát hozhatja el a Visa és a pan-afrikai kriptotőzsde, a Yellow Card friss megállapodása. A két fél együttműködésének célja, hogy USD-alapú stabilcoin fizetéseket vezessenek be Afrikában – méghozzá nem évek, hanem már 2025-ben, konkrét országban indulva. A projekt nemcsak technológiai áttörés lehet, hanem pénzügyi befogadásban és utalásokban is komoly előrelépést hozhat a fejlődő világ számára.
2025. 06. 20. 07:30
Megosztás:

Június 30-ig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

2025 a családok és a vállalkozások éve, ezért a kormány idén is azon dolgozik, hogy minden család és minden vállalkozás újabb lépést tehessen előre. Ennek jegyében idén már tizedik, jubileumi alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatot, melyre 2025. június 30-ig várjuk a vállalkozások jelentkezését. A nagysikerű kezdeményezés elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését és hozzájárul a foglalkoztatottság további növeléséhez is. A kormány ezzel is erősíti a kis- és középvállalkozások szerepét, amelyek a hazai cégek 99 százalékát teszik ki, és a munkavállalók 72 százalékának biztosítanak megélhetést.
2025. 06. 20. 07:00
Megosztás:

Munka(hely) határok nélkül?: A rugalmasság az új céges valuta

A pandémia idején villámgyorsasággal terjedt el a home office a munkáltatók körében, azonban mára sok munkahelyen háttérbe szorult, miközben a rugalmas munkavégzés iránti igény továbbra is jelentős a munkavállalók körében – derül ki a HR-szolgáltató WHC Csoport friss munkaerőpiaci jelentéséből. Az on-site munkavégzésre való visszatérés és a dolgozók elvárásai közötti feszültség különösen a toborzásnál jelenthet kihívást.
2025. 06. 20. 06:30
Megosztás:

A MET Csoport átadta Magyarország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszerét

Átadták Magyarország legnagyobb működő, önálló akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS): a MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Dunai Energiatároló 40 MW teljesítményű és 80 MWh kapacitású – azaz kétórás ciklusidejű – berendezést helyezett üzembe a Dunamenti Erőmű területén. A beruházás a legújabb példája annak, hogy a MET európai szinten fektet be korszerű energiatárolási megoldásokba.
2025. 06. 20. 06:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-áradat: Rekord beáramlás 8 nap alatt, indulhat az árfolyam emelkedés?

A Bitcoin újabb lendületet kapott: az Egyesült Államokban jegyzett spot Bitcoin ETF-ekbe mindössze nyolc nap alatt 2,4 milliárd dollárnyi friss tőke áramlott be. A nagybefektetők egyértelműen visszatértek, és a piac stabilitása a közel-keleti konfliktusok ellenére is fennmaradt. Vajon ez a folyamatos beáramlás újabb árfolyam-emelkedést hozhat a BTC számára? A részletek alapján úgy tűnik: minden adott hozzá.
2025. 06. 20. 05:30
Megosztás:

4-5%-kal drágultak az autók –az új és használt modellek is többet érnek idén

Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is nyitottak a lehetőségekre. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet. A piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértői most összevetették, hogy alakult a legkeresettebb modellek átlagára új, illetve használt autók piacán. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet.
2025. 06. 20. 05:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben

Áprilisban havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az építőipari termelés az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2025. 06. 20. 04:30
Megosztás:

Stratégiai áttörés a magyar biztosítási piacon: a Hungarikum Alkusz Csoport és a Callfactory Csoport szövetsége új korszakot nyit az ügyfélkiszolgálásban

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. többségi tulajdont vásárolt a Callfactory holdingcégében, amely Magyarország egyik vezető Call Center szolgáltató vállalatcsoportja, és a jövőben HUNFactory néven szolgája ki meglévő és leendő ügyfeleit. A tulajdonszerzés a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéhez kötött, a szerződés a GVH jóváhagyását követően lép hatályba.
2025. 06. 20. 04:00
Megosztás:

Új napelemparkot és akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol Algyőn

Új, 37,4 megawatt teljesítményű napelemparkot és egy 40 megawattóra kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol a Csongrád-Csanád vármegyei Algyőn.
2025. 06. 20. 03:30
Megosztás:

A Soproni Egyetem egyeztetése kínai befektetőkkel

A Soproni Egyetem meghívására 4 fős kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Sopronba kétnapos látogatásra 2025. június 18-19. között. Az intézmény vezetősége kétnapos programmal várta a vállalatvezetőket, akiket a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója is elkísért. Az egyetem célja, hogy közösen kutatási, szolgáltatási központot hozzanak létre Sopronban, segítve mind a hazai, mind a kínai (jelen esetben Shandong tartomány) faipari vállalatok sikeres együttműködését, a hazai vállalatok kínai és a kínai vállalatok európai piacra jutását, az egyetem számára pedig a szolgáltatások révén megkerülhetetlen híd szerepet és folyamatos bevételeket, lehetőségeket teremtsen.
2025. 06. 20. 03:00
Megosztás:

Egy magyar nyugdíjpénztár végre kimondja az igazat!

Tudatosabb pénzügyi jövő felé tartunk – egyre fiatalabb korban kezdenek el félretenni a magyarok.
2025. 06. 20. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A NŐK40 nyugdíj így számítandó ki

Bár még évekre van a nyugdíjkorhatár elérésétől, sokan már időben elkezdenek készülni a nyugdíjba vonulásra – ahogyan mondani szokás: „összeszámoltatják az éveiket”. Különösen gyakori ez azoknál a hölgyeknél, akik a „nők 40” kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel szeretnének élni, és pontosan szeretnék megtudni, mikortól jogosultak erre az ellátásra.
2025. 06. 20. 01:30
Megosztás:

Ne vegyél most panellakást! Elmondjuk miért

Március és május között országosan átlagban 5,8%-ot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
2025. 06. 20. 01:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggeszti dubaji és abu-dzabi-i járatait

A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 20. 00:30
Megosztás:

Már csak 3 nap van a Solaxy tokenek tőzsdére kerüléséig

A Solaxy a kripto történelem egyik legsikeresebb előértékesítését tudhatja maga mögött, és néhány napon belül a tőzsdéken is elérhetővé válnak a SOLX tokenek. A tőzsdére kerülés közeledtével egyre többek igyekeznek olcsón bevásárolni a tokenekből, hiszen a Solaxy 2025 egyik legígéretesebb kripto befektetésének ígérkezik.
2025. 06. 20. 00:01
Megosztás:

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján.
2025. 06. 19. 23:30
Megosztás:

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
2025. 06. 19. 23:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította 4,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.
2025. 06. 19. 22:30
Megosztás:

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előre lépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján. A kormány célja, hogy tovább erősítse Magyarország adócsökkentésre, beruházásösztönzésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját, többek közt a Demján Sándor Programon keresztül, amely több mint 1400 milliárd forintot juttat a hazai kkv szektornak.
2025. 06. 19. 22:00
Megosztás: