3.300 milliárd dolláros hitellel kezelte a válságot az Fed

Több mint 3 ezer milliárd dollár hitel kihelyezésével igyekezett enyhíteni a válságot az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékbankrendszer (Fed).

A The Wall Street Journal (WSJ) beszámolója szerint a Fed tíz finanszírozási programot indított, amelyek során több mint 21 ezer tranzakciót hajtott végre. Összesen 3.300 milliárd dollár forrást biztosított, elsősorban amerikai bankoknak, de külföldieknek is, amelyek a WSJ szerint "meglepően nagy arányban" voltak a támogatott társaságok között.

 

A német Commerzbank például egy alkalommal 13 milliárd dollárhoz, további 25 ügylet keretében pedig összesen 7,25 milliárd dollárhoz jutott a Fed-től a helyi idő szerint szerdán közzétett összesítése szerint. A programok egyik legnagyobb haszonélvezője az UBS svájci nagybank volt, amely a válság eddigi legviharosabb szakaszában, 2008 októberében 37 milliárd dollárhoz jutott a Fed kötvényvásárlási programja révén. A mentőprogramok a Lehman Brothers 2008 őszi csődje után teljesedtek ki.

 

A bankóriás bedőlése után a szektortárs Goldman Sachs összesen 84 alaklommal kért támogatást a Fed-től, és volt olyan pont a válságkezelési műveletek idején, amikor 18 milliárd dollárral tartozott a jegybanknak. A rivális Morgan Stanley még inkább támaszkodott a Fed-re, összesen 112-szer igényelt forrást és közel 60 milliárd dollárhoz jutott.

 

A New York-i gazdasági lap online kiadásában megjelent összeállítás szerint a Fed a legtöbb pénzt 2008-ban és 2009-ben pumpálta a válságban megrendült cégekbe. A programok időközben véget értek, a legtöbb hitelt visszafizették, és a még nem végleges számítások szerint a finanszírozási akciók révén nem érte veszteség a Fed-et.


Miért fontosak a medence alkotóelemei?

Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
2026. 05. 18. 12:30
Megosztás:

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.
2026. 05. 18. 12:00
Megosztás:

Március végén a GDP 77,9 százaléka volt az államadósság

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 69 012 milliárd forint, a GDP 77,9 százaléka volt az első negyedév végén, 3,3 százalékponttal magasabb a tavaly év végi 74,6 százaléknál. A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt a március végén záruló egy évben - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2026. 05. 18. 11:30
Megosztás:

Már 10 százalék alatti kamattal is adnak egymillió forintos személyi kölcsönt

A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár úgy is lehetséges, hogy számlát sem kell nyitni a kölcsönt nyújtó pénzintézetnél.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Diákmunka órabérek 2026: ennyit kereshetnek a diákok nyáron, az IT viszi a prímet

Diákmunka órabér 2026: már most látszik, hol kereshetnek a legtöbbet a fiatalok.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várttól, míg a beruházási dinamika esett éves összevetésben.
2026. 05. 18. 10:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és emelkedtek a hozamok a fejlett kötvénypiacokon; erősödött a dollár

Az amerikai-kínai tárgyalások nem hoztak érdemi eredményt az Irán elleni háborúban, a Hormuzi szoros zárva, az olajfelhasználás érdemben meghaladja a kínálatot, a globális tartalékok csökkennek és egyre több ország kényszerül korlátozások bevezetésére. Emiatt a múlt héten fokozatosan emelkedtek az olajárak.
2026. 05. 18. 10:00
Megosztás:

Mínuszokkal zárult a pénteki kereskedés a Wall Streeten

Eséssel zártak pénteken a vezető Wall Street-i indexek: a Dow Jones 1,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal, míg a NASDAQ 1,5%-kal csökkent. Az S&P szektorindexei közül csak az energia tudott emelkedni (+2,3%), a legnagyobb mínuszokat a nyersanyag- és közműszektor könyvelte el. A Philadelphia SE félvezető indexe 4%-ot esett, ahogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó optimizmus által vezérelt emelkedésből elkezdtek visszahúzódni az indexek, amikor a befektetők profitot realizáltak.
2026. 05. 18. 09:30
Megosztás:

Erősödnek az inflációs aggodalmak; pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek

Piros tartományban zárták a pénteki kereskedést a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 1,5%-os mínuszba csúszott a szerdai és csütörtöki emelkedés után. A vezető indexek közül a német DAX volt a nap vesztese 2,1%-os esésével. Szektorszinten a legnagyobb esést az alapanyag szenvedte el (-5,1%) a csökkenő fémárak miatt, de a bankok és más ciklikus ágazatok papírjai is nyomás alá kerültek.
2026. 05. 18. 09:00
Megosztás:

Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira

Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője, a NAV hosszított nyitva tartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz és telefonon is meghosszabbított időben segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 05. 18. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 18. 08:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú időszak következik az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

Az amerikai szőlőkabóca a súlyos károkat okozó szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma (FD) fő terjesztője. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a betegség megelőzésének kulcsa a következő hónapokban a lárvák pontos megfigyelése és időben történő gyérítése.
2026. 05. 18. 07:00
Megosztás:

A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás: