300 fölött ragadhat az EURÓ jegyzése
EUR/HUF (298,50 – 302,50):
A kezdeti hírekkel ellentétben a kormány rövid időn belül meg akarja találni a megoldást. Egyre többször hallani továbbá egy, a 2011-es végtörlesztéshez hasonló forintosítási tervről, ami ha valóban megvalósul, akkor az a bankoknak azonnali nagymértékű veszteséget okozhatna. Ma reggel a gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos megoldás nem veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást, és a forint jelentősebb gyengülését is el akarják kerülni, bár a jelenlegi 300 körüli szinteket nem tartja extrém magasnak. A gyengébb árfolyam jót tehet az exportnak, a májusi külkereskedelmi egyenleg ugyan csökkent az előző hónaphoz képest, még így is 641.4 millió eurós többletet mutat. Az árfolyam tekintetében a devizahitelekkel kapcsolatos tervek és tárgyalások alakulásának részletei mellett a mai amerikai NFP adat és a Fed tervei körüli bizonytalanság is meghatározó lesz.
KÖVESSE GRAFIKONON IS A DEVIZÁRFOLYAMOKAT! EGY HELYEN MIMDET!
EUR/USD (1,3160 – 1,3280):
Túl vagyunk az EKB ülésén is. Mario Draghi megerősítette, hogy a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet továbbra is fennmarad, és csak valamikor 2014-ben lehet kamatemelésre számítani, ami persze a gazdasági folyamatok függvénye is. Az euro gyengüléssel reagált a hírre, a reggeli értékekhez képest a nap folyamán 100 pontot süllyedt a kurzus 1,32-ig. Ebben szerepe lehetett a vártnál sokkal jobb ISM indexnek, és a tovább csökkenő új munkanélküliségi kérelmek publikációinak is. Bár konkrét válasz nem hangzott el az ECB részéről a kamatdöntő ülések jegyzőkönyveinek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban, de nagyon valószínű, hogy pozitív döntés várható, igaz csak valamikor ősszel. Az adatokkal és egyéb fontos eseményekkel zsúfolt hét utolsó napjára is jut izgalom: a szerdai ADP után ma másik két „nagyágyú” az NFP és a munkanélküliségi ráta adatai érkeznek Amerikából. Az elemzők többsége a munkahelyek számainak növekedését, és a munkanélküliségi arány csökkenését várja. Ha az adatok valóban a vártnak megfelelően javulnak, akkor az újabb lökést adhat a QE csökkentésével kapcsolatos várakozásoknak. Erről konkrét döntést talán a hónap végi jackson-hole-i ülésén hozhatna a Fed, ami a dollár újabb erősödését eredményezheti.
CHF/HUF (240,80 – 244,80):
Hiába a több mint félszázalékos frankgyengülés az euróval szemben, a forint gyengélkedése miatt ez az árfolyamon alig látszik. Továbbra is a 243-as szint környékén mozog az árfolyam, és amíg a hazai deviza nem szedi össze magát, addig maradhatnak ezek a szintek.