310,2 milliárd forint adózott eredményt ért el az OTP

Az OTP Bankcsoport az egy évvel korábbinál 33 százalékkal alacsonyabb, 78,562 milliárd forint konszolidált korrigált adózott nyereséget ért el 2020 utolsó negyedévében, egész éves adózott eredménye pedig 26 százalékos csökkenéssel 310,268 milliárd forint lett 2020-ban.

310,2 milliárd forint adózott eredményt ért el az OTP

A Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentése alapján az OTP csoport konszolidált adózott nyeresége a negyedik negyedévben 71,465 milliárd forint lett, ami 31 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, és az elemzői várakozásoktól is. Az elemzői konszenzus 2020 utolsó negyedévre az előző évinél 24 százalékkal alacsonyabb, 80,476 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget várt. Az éves konszolidált adózott nyereség 37 százalékkal 259,636 milliárd forintra csökkent.
   
A jelentésben a pénzintézet kiemelte: mivel az adózott eredmény nagyságát érdemben befolyásolta a - döntően a járványhelyzettel összefüggésben megképzett - teljes kockázati költségek 188 milliárd forintos volumene, az alapfolyamatokról és a bázisidőszakkal való összehasonlításhoz pontosabb képet ad a működési eredmény alakulása. Tavaly a csoport 5 százalékkal magasabb, 537,4 milliárd forint konszolidált működési eredményt realizált. A bevételek dinamikusan, 9 százalékkal nőttek éves összevetésben, ezen belül a nettó kamateredmény 12 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény ettől elmaradó mértékben, 4 százalékkal bővült.
   
"A 2020-as év a járványhelyzet miatt rendkívüli kihívásokkal járt, ennek ellenére a bankcsoport működése zavartalan maradt" - írták. Komoly eredmény, hogy a korábban megvalósult akvizíciók közül a bolgár integráció 2020 májusában, míg a montenegrói decemberben lezárult és november végén befejeződött a szlovák leánybank eladása is. A második szerb integrációs folyamat a terveknek megfelelően halad és várhatóan 2021 második negyedévben zárul - közölték.
   
A járványhelyzet továbbra is jelentős bizonytalanságot hordoz, ezért "konkrét számszaki csoportszintű menedzsment várakozások" megadása a 2021-es évre korai lenne. A jelenlegi információk alapján a menedzsment az év második felére a járványhelyzet negatív gazdasági hatásainak csökkenését és gyors gazdasági növekedés beindulását várja a csoport országaiban. Így a korrigált tőkearányos megtérülés (ROE) magasabb lehet, mint 2020-ban. A teljesítő (Stage 1+2) hitelállomány növekedése organikusan és árfolyamszűrten 2020-hoz hasonlóan alakulhat. A nettó kamatmarzs tovább csökkenhet. Az összes kockázati költség alacsonyabb lehet, mint 2020-ban.
   
Közölték: az MNB felszólításának értelmében a hitelintézetek 2021. szeptember 30-ig nem fizetnek osztalékot, ugyanakkor ezt követően osztalékelőleg kifizetését az igazgatóság mérlegelheti. Mindemellett a biztonságos tőkehelyzet lehetővé teszi, hogy a menedzsment stratégiai céljainak megfelelően továbbra is keressen akvizíciós lehetőségeket - írták.
   
A jelentés szerint a konszolidált működési költségek nominálisan 11 százalékkal nőttek éves alapon, ugyanakkor a csoport eredményébe 2019-től bekerülő albán, montenegrói, moldáv és szerb, valamint a 2020. januártól szereplő szlovén SKB Banka nélkül, illetve a szlovák bank értékesítésének hatásától tisztítva a növekedés árfolyamszűrten 2,4 százalék volt. A járványellenes intézkedések, valamint a felajánlott adományok csoportszinten nagyjából 7,5 milliárd forintnyi többlet költséget jelentettek.
   
Tavaly a moldáv leánybank kivételével mindenhol csökkent a korrigált adózott eredmény. A korrigált profiton belül a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása az előző évi 46 százalékról 41 százalékra mérséklődött.
   
A jelentés szerint a csoportszintű DPD90+ ráta (a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya) tavaly 4 százalék alá csökkent, az utolsó negyedévben 3,8 százalék volt, 0,3 százalékponttal mérséklődött. A konszolidált hitelportfólió minősége - részben a fennálló, illetve meghosszabbításra került fizetési moratóriumok hatására - stabil maradt a negyedik negyedévben: a 90 napon túl késedelmes állomány növekedése jelentősen mérséklődött, sőt 3 milliárd forinttal csökkent az állomány az utolsó negyedévben.
   
Az OTP csoport mérlegfőösszege átlépte a 23 ezer milliárd forintot, éves szinten 16 százalékkal nőtt. A teljesítő hitelállomány éves szinten 9 százalékkal bővült árfolyamszűrten.
   
A bankban 5 százalékot meghaladó befolyással rendelkező tulajdonosok továbbra is a Mol, a Kafijat Zrt., az OPUS Securities SA, valamint a Groupama Csoport.
   
Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Értékük a csütörtöki kereskedésben 320 forinttal, 2,37 százalékkal 13 180 forintra esett. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 14 490 forint, a legalacsonyabb 7865 forint volt.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: