4600 forint alatt nyitott az OTP
A brit FTSE-100 index 0,3 százalékkal 6.615,92 pontra, a francia CAC-40 index 0,4 százalékkal 3.911,08 pontra, míg a német DAX index 0,4 százalékkal 8,299,42 pontra mérséklődött. Tegnap az indexek 1-1,44 százalék közötti erősödést mutattak, az emelkedést segítette, hogy az Európai Központi Bank (EKB) bővítette a refinanszírozási árverésein fedezetként elfogadható értékpapírok listáját.
A befektetők kedélyét továbbra is az újabb devizahiteles mentőcsomag híre borzolja, ennek köszönhetően a hazai piac továbbra is az OTP vezetésével esik, a tegnapi 4,8 százalékos visszaesés után ma a nyitás utáni percekben már 1,4 százalékos csökkenés mellett 4550 forintnál jár a bankpapír árfolyama. A MOL jegyzése 0,72 százalékkal 16.750 forintra emelkedett, a Magyar Telekom 2 forinttal, 0,62 százalékkal 323 forintra mérséklődött. A gyógyszergyártó vállalatok közül a Richter 0,76 százalékkal 3672 forintra, az Egis 0,77 százalékkal 21.785 forintra csökkent.