5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét
A kérdés aktualitását a bizalmi vagyonkezeléseket érintő jogszabályi változás adja. A módosítás a konstrukcióhoz kapcsolódó adókedvezményeket visszamenőlegesen nem szüntette meg, hanem az adóhatóság ellenőrzési kötelezettségét jelölte ki.
Az iroda korábbi elemzése azt tekintette át, hogy a vizsgálat során milyen szempontok kerülhetnek előtérbe: hogyan jött létre a vagyonkezelés, mit tartalmaznak a szerződések, meddig állt fenn a struktúra, ki hozta valójában a döntéseket, és mikor, milyen indokkal került ki belőle vagyon. A mostani összeállítás ezt folytatja, immár a gyakorlatban visszatérő felépítések felől.
A bizalmi vagyonkezeléseket érintő adóellenőrzések pontos tartalmát ma még senki nem ismeri, a jogszabályi rendelkezésekből, az adóhatóság eddigi gyakorlatából és a jogalkotói indokolásból azonban megalapozott következtetések vonhatók le arra nézve, hogy mi kerülhet a középpontba.
„Az ellenőrzés bekövetkezése ma már nem valószínűségi kérdés. Aki bizalmi vagyonkezelésben tartja a vagyonát, annak számolnia kell azzal, hogy előbb vagy utóbb sor kerül rá” – mondta dr. Békés Balázs, az SQN Trust igazgatósági tagja, a BékésPartners alapító partnere.
Az iroda szakértői hangsúlyozzák, hogy az öt leírás szándékosan túlzó, és mindegyik egyetlen szempontot emel ki. A gyakorlatban egyik minta sem fordul elő ilyen tiszta formában, jellemzően csak egy-egy elemük jelenik meg egy egyébként megfelelően felépített struktúrában.
„Egy bizalmi vagyonkezelés valódisága soha nem ítélhető meg egyetlen körülmény önálló vizsgálata alapján. Az értékelés tárgya minden esetben a struktúra egésze, vagyis az, hogy a megjelölt cél, a szerződéses tartalom, a tényleges működés és a pénzmozgások összhangban állnak-e egymással” – fogalmazott dr. Horváth Balázs, az SQN Trust igazgatósági tagja, a BékésPartners partnere.
Az első típus a tranzakciós bizalmi vagyonkezelés. Ilyenkor a vagyon egy tervezett értékesítést közvetlenül megelőzően, a korábbinál lényegesen magasabb értéken kerül a struktúrába, a vagyonkezelő rövid időn belül értékesíti, a vételár a kedvezményezetthez kerül, a vagyonkezelés pedig kiürül, és sok esetben meg is szűnik. Az értékesítésre irányuló tárgyalások emellett gyakran már a vagyonrendelést megelőzően megkezdődtek.
Az iroda szakértői szerint ez a felépítés azt sugallja, hogy a vagyonrendelés célja nem a vagyon kezelése, hanem a tranzakción keletkező jövedelem adóterhének csökkentése volt. Önmagában nem kifogásolható, ha valaki él a jogszabály adta lehetőségekkel, feltéve, hogy ezt nem visszaélésszerűen teszi, a struktúra létrehozásának és megszüntetésének azonban célszerű az adóelőnyön túlmutató, írásban is rögzített indokkal rendelkeznie.
A második minta a kontrollátadás nélküli vagyonkezelés, amelyben a vagyonrendelő magánszemélyként maga látja el a vagyonkezelői feladatokat, a vagyonból pedig kilencvenkilenc százalékban ő maga részesülhet, mellette egy másik kedvezményezett szerepel egy százalékos részesedéssel.
„A jogalkotó nem zárta ki, hogy a vagyonrendelő kedvezményezett legyen, és azt sem, hogy saját maga lássa el a vagyonkezelést. A kérdés az, hogy van-e a struktúrának olyan további ismérve, amely a rendeltetésszerű joggyakorlást alátámasztja, például kidolgozott pótkedvezményezetti rend, a vagyonrendelő halálának esetére szóló rendelkezés vagy a vagyonkezelői jogutód kijelölése” – mondta dr. Horváth Balázs.
A harmadik felépítésben a szerződés a generációváltást jelöli meg a vagyonrendelés céljaként, a rendelkezései között azonban egyetlen olyan sem szerepel, amely ezt a célt szolgálná: a következő generáció tagjai nincsenek megnevezve, nincs meghatározva kiváltó esemény vagy időpont, és hiányzik a rendelkezés a vagyonrendelő halálának esetére is. Az iroda tapasztalata szerint ez többnyire nem megtévesztési szándékból, hanem a szerződésminta változatlan átvételéből alakul ki, és az öt minta közül ez orvosolható a legkönnyebben, mivel alapvetően szerkesztési kérdésről van szó.
A negyedik minta az alátámasztás nélküli berendelési érték. A vagyon magas értéken kerül a struktúrába, az értéket azonban nem támasztja alá értékelés, vagy az értékelést olyan személy készítette, akinek érdeke fűződött az eredményhez.
„A berendelési érték a struktúra adózási szempontból legérzékenyebb adata, mert ez határozza meg, hogy később mekkora összeg vonható ki tőkeként, és mi minősül hozamnak. Nem az a kérdés tehát, hogy az érték magas-e, hanem az, hogy helyes-e” – hívta fel a figyelmet dr. Békés Balázs. Hozzátette, hogy a vita a gyakorlatban ritkán az értékelési módszertanról szól, sokkal inkább arról, hogy ugyanarról az eszközről máshol, például egy beszámolóban, egy banki fedezetértékelésben vagy egy korábbi adásvételi szerződésben eltérő érték szerepel.
Az ötödik esetben a vagyonrendelő a kezelt vagyonba tartozó pénzeszközöket sajátjaként kezeli: a kifizetéseknek nincs szerződéses rendje, vagy a tényleges pénzmozgások nincsenek vele összhangban, és megjelennek a törlesztés nélküli kölcsönök is. A szakértők szerint a hibás kifizetés önmagában nem teszi hibássá a teljes struktúrát.
„Ha a hiba másként nem orvosolható, célszerű önellenőrzéssel elébe menni a kérdésnek, mert az ellenőrzés során megállapított hiányosságokhoz kapcsolódó szankciók így elkerülhetők. Ha viszont a kifizetések megfelelőek voltak, és csak magyarázatot igényelnek, a magyarázatot érdemes még az ellenőrzés előtt írásban rögzíteni” – mondta dr. Horváth Balázs.
Az öt mintázat közös vonása a BékésPartners szakértői szerint nem a rosszhiszeműség. A legtöbb ilyen struktúra valós célból, gyakran komoly szakmai közreműködéssel jött létre, a felépítés valamely pontján azonban a forma és a tartalom eltávolodott egymástól, és utóbb senki nem vizsgálta felül, hogy a kettő még összhangban áll-e.
„Ellenőrzés lesz, és nem csak azoknál, akiknek a struktúrája ezekre a leírásokra hasonlít. Egy megfelelően felépített és következetesen működtetett vagyonkezelés is akkor állja meg a helyét, ha a mögötte álló döntések, értékelések és pénzmozgások évekkel később is rekonstruálhatók, mert az eljárás kimenetele nem a vagyonrendelő szándékán, hanem a rendelkezésre álló dokumentumokon múlik” – zárta dr. Békés Balázs.
