50 kilométerenként lesz elektromos jármű gyorstöltő-állomás

Az ABB, a világ piacvezető vállalata az energetika és az automatizálás területén, bejelentette, hogy több mint 200db elektromos jármű gyorstöltő-állomás szállítására kapott megbízást a Fastned társaságtól Hollandia egész területére kiterjedően, ami azt jelenti, hogy a 16,7 milliós országban 50 kilométerenként áll majd rendelkezésre elektromos jármű gyorstöltő szolgáltatás.

50 kilométerenként lesz elektromos jármű gyorstöltő-állomás

A Hollandia főútvonalai mentén telepített Fastned töltőállomások mindegyikét többféle multi-standard gyorstöltő egységgel látják el, azaz 50 kilowatt (kW) teljesítményű Terra 52 és Terra 53 típusú modellekkel, amelyek 15-30 perc alatt képesek feltölteni egy-egy járművet. Az első ABB Terra gyorstöltők szállítását 2013 szeptemberében kezdik meg. A napelemes védőtetővel ellátott Fastned töltőállomások építése várhatóan 2015-ben fejeződik be.

 

Hollandia ez ideig a legnépesebb ország, amely országos kiterjedésű gyorstöltő-hálózatot kiépít ki. A töltőállomások egymástól maximum 50 kilométerre helyezkednek majd el a főútvonalak mentén, és az ABB multi-standard kivitelnek köszönhetően képesek lesznek minden nagyobb európai, ázsiai és USA-beli autógyártó által forgalmazott elektromos jármű feltöltésére. Az ABB nyílt szabványokon alapuló, felhőn keresztüli csatlakozással rendelkező megoldásai lehetővé teszik, hogy a Fastned felhasználóbarát fizetési és hozzáférési szolgáltatásokat biztosítson minden járművezető számára.

 

„A Fastned az ABB jól ismert, országos elektromos jármű töltőállomás-hálózatok telepítésében és működtetésében szerzett tapasztalatára alapozta döntését” nyilatkozta Ulrich Spiesshofer, a Gyártásautomatizálás és Hajtások Divízióért felelős igazgatótanács tagja. „Az ABB szállítja a töltőket és az iparágon belül legmodernebbnek tartott szoftver megoldásokat a távkarbantartáshoz és diagnosztikához, valamint az előfizetői és fizetési rendszerhez való kapcsolódást biztosító eszközöket.”

 

Minden internet kapcsolattal rendelkező ABB gyorstöltő széleskörű csatlakozási lehetőségekkel bír, ideértve a távolról történő beavatkozást, működtetést és karbantartást valamint az intelligens szoftverfrissítést. Az ABB multi-standard kivitelű gyorstöltője mindenféle gyorstöltő-szabvány és protokoll, például a CCS és a CHAdeMo, alkalmazását lehetővé teszi. Ez azért rendkívül fontos, hogy az elkövetkező években gyorsan fejlődő autók és töltőberendezések között fenntartható legyen a kompatibilitás, illetve a Fastned számára lehetővé váljon, hogy megbízható szolgáltatásokkal álljon fogyasztói rendelkezésére és a technológia fejlődésével párhuzamosan frissíthesse rendszereit.

 

„Ez az országos kiterjedésű hálózat megalapozza az elektromos autózás kereskedelmileg fenntartható fejlesztését,” fejtette ki Bart Lubbers, a Fastned egyik alapítója. „Előre látható, micsoda verseny kezdődik az autógyártók között a minél gyorsabb töltés megvalósítása és minél nagyobb kapacitású akkumulátorok gyártása terén.”

 

 

A holland főútvonalak mentén telepítendő elektromos jármű töltőállomások terve 2011-re vezethető vissza, amikor a Fastned elektromos jármű töltőállomás-hálózat telepítésére vonatkozó engedélykérelemmel fordult az Infrastruktúra Minisztériumhoz. 2011 decemberében a holland kormány nyilvános pályázati kiírást tett közzé a holland főútvonalak mentén telepítendő 245 töltőállomás töltőberendezéseinek telepítésére. A Fastned társaság 201 állomásra vonatkozóan nyert koncessziót.

 

A Fastned (www.fastned.nl) egy holland start-up vállalkozás, amelyet 2011-ben alapított Bart Lubbers és Michiel Langezaal azzal a céllal, hogy országos kiterjedésű töltőállomás-hálózatot hozzanak létre. Üzleti modelljük azon alapul, hogy egy adott ország piacán elsőként megjelenő szereplő számára adott a lehetőség a gyorstöltő-állomások telepítése szempontjából legideálisabb helyszínek kiválasztására, amely alátámasztja egy befektetés minél korábbi elindításának létjogosultságát.  

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás: