5000 felett tudott zárni az OTP
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a magyar piac jó napot zárt, tartja a pluszokat. A forint is erősödött, az euró árfolyama már 293 forint alatt jár. Nyugat-Európában is komoly pozitív hangulat volt, a tengerentúlon azonban ez már annyira nem érződik, ott visszafogottabb emelkedés van.
Az OTP-nek sikerült a nap során megtartania a reggeli emelkedést, s a napi sávja közelében tudott zárni, 5000 forint felett, a legjobban teljesített a magyar börzén. A Richter is nagyon jól teljesített, fel tudott jönni a 36 ezer forintos ellenállás közelébe. A többi papírnak sem volt oka panaszra, a hazai részvényindexek "masszívak", vagyis pluszosak - mondta az üzletkötő.
Sőre Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a Richterrel szerdán lehet utoljára kereskedni a jelenlegi névértékkel. Amíg az átalakítás meg nem történik, nagyon oda kell figyelni a mennyiségekre, ne megszokásból történjen a vásárlás - tanácsolta. A szerdai kereskedés hangulatát a szakértő szerint a Ben Bernanke beszédével kapcsolatos várakozás határozza majd meg. A Federal Reserve elnöke a múlt hónapban egyenes utalást tett arra, hogy a Fed még az idén hozzákezdhet a gazdaságélénkítő likviditáspótlásra fordított összeg csökkentéséhez.
A Mol 350 forinttal, 2,11 százalékkal 16 950 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 92 forinttal, 1,87 százalékkal 5010 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 321 forintot ért, forgalma 134,9 millió forint volt. A Richter árfolyama 235 forinttal, 0,66 százalékkal 35 755 forintra emelkedett, forgalma 486,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 39,0 millió forintos forgalom mellett 95 forinttal, 0,43 százalékkal 22 195 forintra nőtt.