63 csontvázra bukkant Varga Mihály

Nyilvánosságra hozták a Fidesz honlapján a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentését, amely 63, a testület tudomására jutott, "államháztartást érintő hiánynövelő, kockázatokat hordozó tételt, továbbá a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásra utaló esetet" tartalmaz; az ügyek nem kizárólag a 2010-es költségvetést érintik.

A "csontvázak" felsorolását az adóbevételek túltervezésével kezdik: eszerint a társasági adó esetében a jelenlegi gazdasági folyamatok a költségvetési törvényben szereplő előirányzat csaknem tízszázalékos alulteljesülését vetítik előre, ami nagyságrendileg 50 milliárd forintos kiesést eredményez.

 

Az szja-bevételek felültervezése további 40 milliárdos deficitnövekedést eredményez, a 2009 decemberére előrehozott zárjegy-értékesítés hatása pedig mintegy 30 milliárdos jövedékiadóbevétel-kiesésként jelenik meg - állapították meg. A sort az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések elmaradásával folytatják. A jelentés szerint a 2009-es hiány csökkentése érdekében az állami vállalatok tavaly nagy összegű osztalékelőleg fizetésére voltak kötelesek.

 

Több esetben a befizetést nem a 2009-es eredmény tette lehetővé, hanem a vállalatok tartalékait kellett felhasználni a hiány mesterséges csökkentéséhez. E befizetések a 2010-es költségvetés rovására javították a 2009-es deficitet. Az e címen túltervezett bevétel nagyságrendileg 35 milliárd forint - írják. Az ötödik pontban emlékeztetnek, hogy az Alkotmánybíróság 2009. decemberi döntésével alkotmányellenesnek ítélte az előző kormány családi pótlék megadóztatására irányuló döntését; a visszamenőleges megsemmisítés a 2010-es egyenleget számításaik szerint 34,5 milliárd forinttal rontotta.

 

Álláspontjuk szerint 2010-ben az Egészségbiztosítási Alapnál 22 milliárd forintos hiányt eredményez, hogy a kormány a költségvetési törvényben nem valós bevételként szerepeltette a gyógyító-megelőző tevékenységek megnövelt támogatásának fedezetét. Három pontot tesz ki a jelentésben, hogy "a közlekedési vállalatokkal kapcsolatos működési, finanszírozási problémák jelentős terhet rónak a 2010-es költségvetésre is".

 

A MÁV-val összefüggésben az előző kormányzat 40 milliárdos megtakarítást vállalt a Nemzetközi Valutaalappal történő tárgyalásokon. Bár a költségvetési törvényben eredetileg szerepelt a forrásmegvonás, a volt közlekedési miniszter az államvasutak 2010-es üzleti tervét eleve 40 milliárd forinttal magasabb állami támogatásra alapozva fogadta el - olvasható a dokumentumban, amely arról is szól, hogy a fővárosi tömegközlekedést illetően a 2010-es büdzsé elfogadásakor nem szerepeltetett kötelezettséget vállalt az előző kabinet: a BKV egy 2010. április 21-én kötött szerződés alapján 17,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásra jogosult.

 

20,7 milliárd forinttal növeli a deficitet, hogy a Malév megmentése érdekében 2010 februárjában az állam tulajdonszerzéséről született döntés - jegyzik meg. A jelentés szerint mintegy 60 milliárd forintos hiány várható az Út a munkához program finanszírozásából. Közlik azt is, hogy az Európai Bíróság döntése, valamint a módosuló EU-s áfa-szabályok következtében a központi büdzsét 23,9 milliárd forintra tehető kifizetés terheli idén. Példaként említik, hogy a Gripen-bérlet után fizetendő áfa uniós jogharmonizáció következtében a magyar költségvetést, azon belül is a honvédséget terheli, a tárca azonban nem tervezte be ennek fedezetét.

 

Emellett kifejtik, hogy a Magyar Turizmus Zrt. szabálytalanul igényelt vissza mintegy 1,48 milliárd forintnyi áfát, amelynek visszafizetése a 2010-es hiányt növeli. A költségvetési szervek többletkiadásai között említik, hogy a tárcák a 2010-es költségvetési tervezésnél nem irányoztak elő forrást a már akkor ismert kötelezettségekre; e tételek 13,9 milliárddal növelik a hiányt. Szerintük jelentős tervezési hibák fedezhetőek fel a Külügyminisztérium fejezetében is: nem tervezték be például a 2010-es nemzetközi (ENSZ, NATO, OECD) tagdíjak összegeit, amelyek együttesen 5,8 milliárd forintot tesznek ki.

 

A továbbiakban azt ismertetik, hogy számos tétel már a 2010-es költségvetés tervezése és elfogadása előtt ismert volt, mégsem került bele az elfogadott törvénybe. Például Magyarország afganisztáni jelenlétének 200 fős bővítése - melyet az előző kabinet vállalt költségvetési fedezet nélkül - 14 milliárd forinttal növeli a kiadásokat.

 

Az egyházi ingatlanok rendezésének kötelezettsége 2010-ben - a megkötött megállapodás szerint - 8,2 milliárd forint, az előző kabinet azonban csak 2,5 milliárd forintot tüntetett fel a költségvetésben; a gyermekek pneumococcus elleni védőoltására szánt, évről évre felmerülő kerettel a költségvetés készítésekor bizonyosan lehetett számolni, az ehhez szükséges 2,5 milliárd forintos összeg mégsem lett betervezve; a Forma-1 rendezői jogdíj összege az árfolyamváltozás következtében 1,3 milliárd forinttal emelkedett; az úszó EB 2010-es 200 millió forintos támogatásából a költségvetésben csak 100 millió forint állt rendelkezésre; az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciójának 3,1 milliárdos fedezetét az előző kormányzat pénzügyminisztere nem biztosította; a HM Állami Egészségügyi Központ adósságrendezésére az előző kormány 2 milliárd forintos támogatást ígért - fedezet nélkül; a Magyar Televízió Zrt. finanszírozása a mintegy 2,4 milliárd forintos támogatásmegvonás miatt 2010-ben kétséges - sorolják.

 

A jelentés arról is beszámol, hogy a közlekedési vállalatok adósságállománya több száz milliárdra tehető. A MÁV adósságállománya 270-290 milliárd forint, a BKV-é mintegy 80-90 milliárd, a Malév kötelezettségvállalásaiból pedig jelen ismereteik szerint 50-60 milliárd forint hárul az államra, amelyből mindössze 10 milliárd forint a vitatott összeg.

 

A felsorolt tételek között van a Magyar Fejlesztési Bank vesztesége: a pénzintézetnél ugyanis - írják - a portfolióminőség-romlás ellenére nem történt megfelelő nagyságú tartalékképzés; más pénzintézetek gyakorlata alapján közel 100-120 milliárd forintra tehető ennek jövőbeni értéke. A jelentés szerint a magyar kormány a 2006-os választások előtt haladékot kért a 2005 őszétől esedékes gáztartozásainak kiegyenlítésére.

 

Ezen összeg a magyar kormány és az E.ON között 2009 közepén 66 milliárd forint volt, amelyből 2010 közepéig mintegy 40-45 milliárd forintot kifizetett a kormány. A fennmaradó összeg így mintegy 20-25 milliárd forintra tehető. A Vértesi Erőműnél csaknem 25-35 milliárd forintos követelésállományon van kormánygarancia, állami kölcsön és peresített követelés - emelik ki.

 

Az ügyek között említik az úgynevezett "Idősek Akadémiájára" kifizetett pénzt, valamint azt, hogy az üdülési alapítvány összesen 1,3 milliárd forintos szerződést kötött az ATV-vel ismeretterjesztő filmek elkészítésére. Szólnak a Magyar Mozgókép Közalapítvány 7,9 milliárd forintos adósságállományáról, illetve arról is, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium átadás-átvételi jegyzőkönyve alapján 2010. január 1-je és április 30-a között Hiller István akkori tárcavezető 130 alkalommal, összesen 5,5 millió forintot költött reprezentációra.

 

Emellett - folytatják - csaknem 230 olyan szerződést kötött még miniszterként Hiller, amelynek fizetési kötelezettsége részben az új tárcavezetőt terheli. Külön tételt jelentenek a Duna Televíziónál felmerült "pénzügyi visszaélések" is, amelyekkel kapcsolatban azt írják, hogy összességében akár az egymilliárd forintot is elérheti az az összeg, amelyet bizonytalan hátterű, referenciával nem rendelkező közvetítő cégek kaptak a televízió költségvetéséből.

 

Számos visszaélés merült fel a sanghaji expóval összefüggésben is - mutatnak rá, példaként említve, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az offshore hátterű Genexpo 2010 Kft.-vel 2009 októberében kötött vállalkozási szerződést, amely alapján a bruttó díj 2,6 milliárd forint. Ezen felül 2010. május-júniusban a cég további 351,9 millió forintot kívánt elszámolni (azonban a teljesítési igazolás számos esetben hiányos volt). Becslések szerint minimum 700 millió forint vitatható költségelszámolás szerepel a számlák között.

 

A negyvenhatodik pontban arról számolnak be, hogy 2008-ban a MeH kompetenciafelmérés és -értékelés címén stábtagonként 240-300 ezer forintot utalt át a Develor Zrt.-nek, Szetey Gábor volt cégének, összesen mintegy 240 millió forintért. A Develor árajánlatában olyan tételek is szerepeltek, amelyek aligha jelenthettek valós terhet, terembérletre például csaknem kilencmilliót kértek az államtól, holott többnyire a cég budapesti irodájában végezték a tréningeket.

 

Felróják, hogy a Bajnai-kormány a Radio Recorder Kft.-vel kötött szerződés értelmében kiszervezte a kormányülések hanganyagának titkosítását; a budapesti Erzsébet térre tervezett Design Terminál ügyét; valamint azt is, hogy Déri Miklós 2005-től havi 755 ezer forintért készített fotókat, s szerződését a Miniszterelnöki Hivatallal kötötte. Külön pontban szerepelnek a székházprojektek - MÁV, Magyar Posta, MVM -, amelyek esetében az állami vállalatok saját ingatlanjaikból bérelt ingatlanokba költöztek. A társaságok mindegyike jelenleg évi 1,2-1,5 milliárd forintnyi bérleti díjat fizet - tájékoztatnak.

 

A jelentésben ismertetik a Magyar Televízió átköltöztetésének ügyét is, és emlékeztetnek: az MTV-székház-projekt PPP-beruházás keretében valósult meg. A köztévé 2010 májusáig 16,2 milliárd forint bérleti díjat fizetett ki, majd a bérleti időszak lejártáig, további 38 évig várhatóan 83,6 milliárd forint bérleti díjat kell fizetnie. Felsorolják mindemellett, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség előző vezetése az év első öt hónapjában megközelítőleg 100 millió forintot fizetett ki magának - teljesítmény nélkül - jutalom és egyéb jogcímen; valamint azt, hogy a Magyarországi LEADER Közhasznú Alapítvány mintegy 320 millió forint támogatási összeget nem rendeltetésszerűen használt fel.

 

Érintik az európai uniós projektek szabálytalanságait is, amellyel összefüggésben hangsúlyozzák: a szabálytalansággal érintett összegeket nem lehet uniós forrásból kifizetni, ezek az összegek a magyar államot terhelik. Példaként említik a csepeli szennyvíztisztító és a 4-es metró ügyét. Álláspontjuk szerint a termőföldvagyon szakszerűtlen kezelése miatt mintegy 600-800 millió forint közötti az a banki igény, amely az egykori Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által kiadott banki kötelezettségvállalások következtében a vagyonkezelőt terheli.

 

Emlékeztetnek a sukorói telekcserére, a moszkvai kereskedelmi székház eladására, a Magyar Fejlesztési Bank külképviselőjének luxusjuttatásaira, az Erkel Színház tervezett felújítására és az Advertum Kft. követeléseire. Az előző ciklus hagyatékának nevezik a Magyar Katolikus Egyház jogos igényét, amely a számára nem megfelelően folyósított kiegészítő normatíva visszamenőleges igénye miatt perelte be az államot.

 

A pertárgy értéke 2,5 milliárd forint. A sort két szocialista politikus ügye zárja: az egyik szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) legnagyobb vállalatán, a HM EI Zrt.-n keresztül luxusautókat bérelt Szekeres Imre honvédelmi miniszternek. A másik szerint a HM vezetői mintegy 60 millió forintot költöttek el az előző ciklusban külföldi utakra. Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár többek között Hollandiába, Norvégiába, Franciaországba, Izraelbe, Grúziába, Örményországba és Berlinbe utazott az adófizetők pénzén. A francia Riviérán például a nők közéleti szerepéről szóló konferencián vett részt - 785 ezer forintnyi közpénzt költve el - zárják a felsorolást.


A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás: