7 év alatt duplázódna a hazai sertésállomány

A kormányzat által elfogadott sertésstratégia alapján 2020-ig a kétszeresére nő a jelenlegi 3 milliós állatállomány, az ágazat helyzetének javítására 2,6 milliárd forintot fordítanak - mondta a vidékfejlesztési miniszter szerdán Keszthelyen.

7 év alatt duplázódna a hazai sertésállomány

Fazekas Sándor a témában négy helyszínen tervezett konferenciasorozat első állomásán tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a 2,6 milliárd forint a sertéslétszám megduplázásán túl 20 ezer új munkahely létrejöttét, exportpiacok keresését és egészséges hazai élelmiszerek termelését segíti.

Ebből az összegből kutatás-fejlesztési programokra 160 millió forint, sertéstenyésztő beruházásokra mintegy 500 millió, az eredetigazolási rendszer és a hatósági nyilvántartás fejlesztésére 200 millió, bel- és külpiaci marketingre mintegy 580 millió fordítható.

A támogatáson túl más kormányzati és agrárpolitikai lehetőségek is vannak - jelezte a szakminiszter. A húsipar talpra állítására három településen 5,2 milliárd forintot szánnak, az állattartó telepek korszerűsítésre pedig mintegy 20 milliárdot hasznosíthat a sertéságazat, továbbá az uniós forrásokat is fokozottabban kívánják felhasználni ezekre a célokra.

Fazekas Sándor az MTI kérdésére közölte: a vágóhidak adatai alapján évente 4,3 millió sertést vágnak, a jelentős import mellett azonban Magyarország exportőr is. A nyomonkövetési rendszer azonban még nem állt fel, ezért nem pontosak az adatok, például a legfrissebb számok azt mutatják, hogy 251 ezer koca van most az országban, ezért akár 3,5 millió is lehet a sertésállomány valódi létszáma - fejtette ki.

Hozzátette: a termelők szerint 20, 30 vagy akár 40 százalék is lehet a feketegazdaság aránya, ezért kell a tisztánlátáshoz nyilvántartás és a nyomonkövetés, ami alapja lehet a minőségbiztosításnak. "Az ágazatot az alapoktól kell rendbe tenni" - mondta.

Horváth István, a Vidékfejlesztési Minisztérium sertésprogramért felelős miniszteri megbízottja elmondta, hogy a sertéslétszám növelésével együtt a fogyasztást is bővíteni szeretnék, az első évben már mintegy 10 százalékkal. Nagyjából 25 éve még évente 60 kilogramm sertéshús volt az éves átlagfogyasztás, ami mára 27 kilogrammra csökkent, miközben Ausztriában 58 kilogramm.

Újfajta fogyasztási kultúrát is szeretnénk propagálni Magyarországon, továbbá a kelet-európai és a távol-keleti piacokat elérni - jelezte a miniszteri megbízott.

Horváth István elmondta, hogy az Európai Unió által az utolsó pillanatban megvétózott, a sertéságazatra vonatkozó fordított áfa-szabályok kiváltására új alternatívát dolgoznak ki: 5 százalékos áfakulcsra tesznek javaslatot a fordított áfa helyett olyan területek esetén, amelyek a költségvetésen csak átmenő forrásokat jelentenek, kiesést tehát nem okoznak.

Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem (PE) rektora a sajtótájékoztatón felidézte, hogy az egyetem és a Georgikon Kar szervezete - Európa egyik legrégebbi agrároktatási intézményeként - működésében jelentős szerepet játszik a kutatás, a fejlesztés, s a vidékfejlesztési területeken markáns módon kíván közreműködni. Jelezte, hogy az egyetem és az agrártárca közötti, a sajtótájékoztató keretében aláírt együttműködési megállapodás is ezt a célt szolgálja.

Dublecz Károly, a Georgikon Kar dékánja arról beszélt, hogy a kar egy kisüzemi, háztáji sertésprogramot dolgozott ki, amely a régió néhány kistelepülésén már működik. Kis családi üzemekben szeretnék újra megteremteni a sertéstartás feltételeit, amelyhez helyi vágó- és értékesítőhelyek kapcsolódnak, lerövidítve ezzel a kereskedelmi láncot, s mindezt a minőség garanciájaként szolgáló védjeggyel ellátni. Hangsúlyozta, hogy ebben a rendszerben érdekközösséget alkotnak a szereplők, vagyis a termék-előállítás hasznát senki nem fölözné le és senki nem hozhatja hátrányos helyzetbe a másik szereplőt.

Berobbant a budapesti újlakás-kínálat, de még csak most jön a java

Tavaly az év második felében is erős számokat produkált a budapesti újépítésű lakások piaca, így az egész évben összesen 8700 lakást adtak el – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Az adatbázis szerint 2026-ban várhatóan meglódul a kínálat is, mivel az ősszel indult Otthon Start hitelprogram miatt egyre több új nagy projekt indul. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített maximális vételár ezen a piacon akár érdemben vissza is foghatja a további drágulást.
2026. 02. 06. 04:00
Megosztás:

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta; az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 06. 03:30
Megosztás:

Csekély volt az érdeklődés a nyugdíjpénz ingatlancélú felhasználására: ekkora összeget igényeltek a tagok

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az 5-6 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt – derült ki a GRANTIS szakértői által készített körképből, amely a válaszadó pénztárak adatait tartalmazza.
2026. 02. 06. 03:00
Megosztás:

Az átlagosnál enyhébb idő várható a hétvégén is

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra kissé visszaesik és a csúcsérték napközben jellemzően 5-11 Celsius-fok között alakul majd, éjszakánként pedig néhol gyenge fagy is lehet. Az északnyugati, északi szél vasárnap többfelé lesz élénk, olykor erős - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 06. 02:30
Megosztás:

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszokás módszere

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszoktatást könnyítenék meg az SZTE gyermekorvosai. Innováció és klinikai tapasztalat találkozása hozott rangos elismerést az SZTE-n: Dr. Pásztor Pál és kutatócsoportja Innovációs Díjat és Proof of Concept támogatást nyert a gyermekintenzív ellátást új alapokra helyező DoseLearn projekttel.
2026. 02. 06. 02:00
Megosztás:

Hogyan lehet több a nyugdíjad? Nyugdíj kalkulátor 2026

Sokan csak találgatnak, hogyan is számítják ki pontosan az öregségi nyugdíj összegét Magyarországon.
2026. 02. 06. 01:30
Megosztás:

Készpénzt tartasz otthon nagy mennyiségben? Bajban vagy, a matracpénz most nagyon bűzlik...

Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére - a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak készpénzben.
2026. 02. 06. 01:00
Megosztás:

Árzuhanás a sertéshús árában az ALDI-nál – ennyivel fizetsz kevesebbet!

Megállíthatatlannak tűnik az árcsökkenés: az ALDI idén már ötödik alkalommal vágja vissza tartósan a friss sertéshúsok fogyasztói árát. A diszkontlánc ismét lép, és ezúttal is a magyar háztartások pénztárcája jár jól – a mindennapi főzés alapanyagai most még elérhetőbbek lettek.
2026. 02. 06. 00:30
Megosztás:

Mennyi alvásra van valóban szüksége a szervezetednek? Számold ki most kalkulátorral!

Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
2026. 02. 06. 00:01
Megosztás:

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.
2026. 02. 05. 23:30
Megosztás:

A Qualcomm negyedéves profitja csökkent, bevétele nőtt

Az amerikai Qualcomm Inc., a világ egyik legnagyobb félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó cége 6 százalékos nyereségcsökkenésről és 5 százalékos bevételnövekedésről jelentett az első pénzügyi negyedéve után.
2026. 02. 05. 23:00
Megosztás:

Révész Máriusz: program indul az élhetőbb településekért

Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be Révész Máriusz államtitkár csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
2026. 02. 05. 22:30
Megosztás:

450 új munkahely jön létre a kínai Evoring 39 milliárd forintos beruházása nyomán Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 05. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás:

Nyereségesebb, mint a SHIB vagy a SOL? A Digitap nagy volumenű betéti fejlesztése világszerte figyelmet kelt

Miközben a Shiba Inu és a Solana árfolyama az utóbbi időben esett, egyre több kereskedő fordul érdeklődéssel a Digitap ($TAP) felé. Ez a globális bankolási alkalmazás – vagy „omnibank” – nemzetközi figyelmet keltett a Solana-betétekhez kapcsolódó frissítésének bevezetésével, amely tovább fejleszti a platform több-blokkláncos (multi-chain) képességeit.
2026. 02. 05. 21:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 02. 05. 20:30
Megosztás:

Rekordot döntött tavaly az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 02. 05. 20:00
Megosztás:

A Trumphoz köthető WLFI kriptocég félmilliárd dolláros emirátusi befektetése vizsgálat alatt

Újabb politikai botrány bontakozik ki az amerikai kriptovaluta-szektorban. A World Liberty Financial, egy Donald Trump családjához köthető kriptocég 500 millió dolláros, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) származó tőkebevonása miatt kongresszusi vizsgálat indult. A gyanú szerint a befektetés nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhat, és hatással lehetett az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és exportkontrollal kapcsolatos politikájára is.
2026. 02. 05. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos idő, töltődnek a talajok

Folytatódik az enyhe, csapadékos időjárás, tovább töltődik nedvességgel a talaj, amire főként a középső országrészben van nagy szükség, ahol még mindig sok nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 02. 05. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 02. 05. 18:30
Megosztás: