9 milliárd forint keretösszegű programmal segítik a vállalkozások digitalizációját

Jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszeggel rendelkező program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

9 milliárd forint keretösszegű programmal segítik a vállalkozások digitalizációját

Szabados Richárd hozzátette, a Demján Sándor Programban megvalósuló fejlesztés azokat a cégeket célozza, akiknek nincs vagy inaktív a honlapja vagy a közösségi média felületük.

Az érintettek a programnak köszönhetően a különböző hírközlési vagy távközlési szolgáltatókkal két éves szolgáltatási szerződést köthetnek, amelynek része a weblap vagy a közösségi média felület elkészítése, tárhelyszolgáltatás és a céges e-mail fiókok kialakítása.

Rámutatott, hogy míg az unióban a 10 embernél többet foglalkoztató vállalkozások 78 százalékának van honlapja és közösségi médiafelülettel rendelkezik a 60 százalékuk, addig Magyarországon 66, illetve 43 százalékon állnak ezek a mutatók. Az országhatárokon átívelő elektronikus kereskedelmet tekintve pedig Magyarországon a cégek 3 százaléka rendelkezik ilyen platformmal, az EU-ban ez az arány meghaladja az 5 százalékot.

A három mérőszám alapján az államtitkár megjegyezte, Magyarországon van igény arra, hogy a cégek az online térben is jelen legyenek, ahol újabb vevőket tudnak szerezni maguknak és így javíthatják a termelékenységüket.

Az államtitkár úgy vélte, Magyarországon 10-13 ezer olyan vállalkozás működik, amelyeknek nincs online jelenlétük, ezért szükségük van a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű program szolgáltatásaira.

Szabados Richárd közölte, előreláthatólag 2025 január végégig kiválasztják a vállalkozások digtalizációját segítő szolgáltatókat. Ezzel párhuzamosan előregisztrációt is indítanak, a vállalkozások ezen tudják majd jelezni, hogy nincs vagy inaktív a honlapjuk és potenciálisan a kedvezményezetti körbe kerülhetnek. A pályázatra az aktív regisztráció várhatóan 2025. február 3-án indul.

Szabados Richárd elmondta, a digitális jelenlét kikerülhetetlen, az automatizáció a versenyképesség egyik legfontosabb alapvetése. Ennek szellemében dolgozták ki ezt a programot, amely jó kiegészítője a Demján Sándor Programban korábban elindult kezdeményezéseknek.

Utóbbiak közül példaként említette, hogy november 1-től 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamata, valamint a múlt héten elindították a 100 milliárd forintos keretösszeggel rendelkező tőkefinanszírozási programot.

A kedden bejelentett program támogatója az NGM, a lebonyolítója pedig a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. - ismertette Szentgyörgyi Balázs, a közhasznú társaság ügyvezetője.

Kiemelte, a programban pályázóként részt vehetnek azok a magyarországi székhellyel rendelkező, köztartozásmentes, legalább egy embert foglalkoztató, csőd, felszámolás vagy végelszámolás alatt nem álló mikro- és kisvállalkozások, egyéni vállalkozások, szövetkezetek, amelyek vagy nem rendelkeznek saját honlappal, vagy ha rendelkeznek, akkor az a nyilatkozatuk alapján fejlesztésre szorul, vagy a felületük igazoltan inaktív.

A programba szolgáltatónak az elektronikus hírközlési, a honlapkészítő-üzemeltető, a vállalati infokommunikációs szolgáltatók, valamint a professzionális webfejlesztő és közösségi média szakértő cégek és ezek konzorciumai jelentkezhetnek. Esetükben elvárás egyebek mellett, hogy legyen legalább 2 lezárt üzleti évük, legalább 20 millió forintos éves nettó árbevételük és rendelkezzenek legalább 25 igazolható vállalati vagy szervezeti ügyféllel.

A szolgáltatók december 11. és 2025. január 10. között jelentkezhetnek a palyazat.neum.hu oldalon, ahol a pályázat részletei is megtalálhatóak.

A Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. által a helyszínen kiadott tájékoztató szerint a pályázat célja a hazai tulajdonú mikro- és kisvállalkozások online jelenlétének erősítése weboldal, közösségi médiafelületek létrehozásával és tartalomgyártással.

A támogatás módja: a pályázat útján igényelhető, pénzforgalommal nem járó, forintban kifejezett utalvány (voucher), amely professzionális honlapkészítő ügynökségek, infokommunikációs, informatikai cégek szolgáltatásaira vehető igénybe. A vállalkozásonként igényelhető utalvány értéke legalább 400 ezer forint, legfeljebb 1,5 millió forint.


Önkormányzatok is pályázhatnak az Országfásítási és Települészöldítési Programra

Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat - mondta Magyar Péter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
2026. 11. 09. 00:05
Megosztás:

Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás: