90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le, amit feltehetőleg az észak-koreai vezetőnek szántak

Feltehetően Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek szánt, 90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le a holland vámhivatal munkatársai Rotterdamban - közölte az Algemeen Dagblad című holland napilap kedden.

90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le, amit feltehetőleg az észak-koreai vezetőnek szántak

A napilapnak Roul Velleman, a vámhivatal szóvivője megerősítette az intézkedés sikerét és a lefoglalt csempészáru mennyiségét. Elmondta, a vodkásüvegeket a holland kikötővárosban dokkoló kínai teherhajó repülőgép-alkatrészeket tartalmazó szállítmánya közé  rejtették.  Hozzátette azonban, nem bizonyítható, de erősen feltételezhető, hogy a háromezer doboznyi alkohol, az ENSZ hatályos szankcióit megsértve Észak-Koreába tartott volna.
    

Sigrid Kaag, holland külgazdasági és fejlesztési együttműködési miniszter gratulált a vámhatóság munkatársainak és kijelentette, a nukleáris rakétatesztek miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyebek mellett luxustermékek exportjára vonatkozó, egyértelmű szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen, amelyek érvényesítése fontos mindenki számára.

Mennyi alkoholt ihatok egy nap? - kalkulátor

Kiváló minőségű a magyarországi természetes fürdővizek többsége

Az Európai Unió értékelési rendszere alapján a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek 94 százaléka kapott jó vagy kiváló besorolást - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel pénteken.
2023. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek a magasabb bérekért sztrájkoló tanügyi szakszervezetek

Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek Bukarestben a magasabb bérekért harmadik hete sztrájkoló tanügyi szakszervezetek pénteken, szándéknyilatkozat helyett jogi garanciát követelve a kormánytól a beígért béremelésre.
2023. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Erdélyben juthatnak új értékesítési lehetőségekhez a magyar élelmiszergyártók

Erdélyben juthat új értékesítési lehetőségekhez az a tíz magyarországi élelmiszergyártó, akik kétnapos találkozón mutatkoztak be Székelyföld releváns élelmiszerláncainak beszerzői és disztribútorai előtt - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 10. 03:00
Megosztás:

A lottón sosem nyersz? A nagy lottóüzlet titkai

A nagy lottó üzlet nem más, mint az, hogy minél több lottót adnak el, annál többet keresnek vele a lottóbizniszben érdekelt társaságok. A szerencsejáték Magyarországon monopol piac, azaz egyetlen (állami) társaság van jelen mindössze, a Szerencsejáték Zrt., amelynek nincs konkurenciája, nincs versenytársa, így elég kényelmes üzleti pozícióban van. Ő van, nála lehet lottót feladni. De megéri játszani? Melyik lottón van nagyobb esélye a fogadónak? Ötös, hatos vagy skandináv lottón nagyobb a nyerési esély? Számoljuk ki!
2023. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Szoftverfejlesztő céggel bővült a Gloster csoport

A Gloster eddigi legnagyobb akvizícióját zárva szerzett 94 százalékos tulajdonrészt a nemzetközi ügyfélkörrel és szilícium-völgyi képviselettel rendelkező P92 IT Solutions Kft.-ben - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán jegyzett Gloster Infokommunikációs Nyrt. az MTI-vel.
2023. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcson a spanyolországi fogyasztói bizalom

Tavaly február óta nem látott szintre javult a spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató májusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2023. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Nyugdíj jogosultsági idő, a “nők 40 éves” nyugdíja és az ápolási díj

Az ápolási díj időtartama sajátos helyzetben van a jogosultsági, illetve nem jogosultsági idők szempontjából a nők 40 kedvezményes nyugellátásnál.
2023. 06. 10. 00:01
Megosztás:

Kétszázmillió euró hitellel segíti az EBRD Ukrajna és az EU vasúti összeköttetésének fejlesztését

Kétszázmillió euró hitelt folyósít az ukrán vasúttársaságnak (UZ) az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Ukrajna és az Európai Unió vasúti szállítási összeköttetéseinek fejlesztésére.
2023. 06. 10. 00:01
Megosztás:

Tőzsdei bevezetésre készül az Enerhash Technologies Zrt.

A Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) készül az Enerhash Technologies Zrt., elsőként az Xtend piacon bocsáthat ki részvényeket - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 09. 23:00
Megosztás:

A biztosítói megtakarítást tervezőknek érdemes június 30-ig lépni

A biztosítói megtakarítást legkésőbb június 30-ig el kell indítani ahhoz, hogy az ügyfelek mentesüljenek a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól - hívta fel a figyelmet a Grantis Hungary Zrt. pénteki közleményében.
2023. 06. 09. 22:00
Megosztás:

Az energetikai korszerűsítés előnyösebb lehet a legjobb pénzügyi befektetésnél is

A legjobb befektetés az épületek energetikai korszerűsítése, nagyobb hozamot és kisebb kockázatot biztosíthat a legjobbnak számító pénzügyi befektetéseknél is a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete szerint.
2023. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Sok településen okoz gondot a víz Nógrádban

Sok településen okoz gondot a víz Nógrádban, Ecsegen nyolc embernek el kellett hagynia az otthonát, Szécsényfelfalu közúton megközelíthetetlenné vált - közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,70 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 49 320,70 ponton zárt pénteken.
2023. 06. 09. 19:30
Megosztás:

Mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2023. 06. 09. 19:00
Megosztás:

Idén is tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg

Idén is tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat és kezdheti meg kutatását hazai kutatóhelyeken a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programja támogatásával.
2023. 06. 09. 18:30
Megosztás:

Megvan az előrehozott szlovák parlamenti választások időpontja

Szeptember 30-ra tűzte ki Szlovákiában az előrehozott parlamenti választások időpontját Boris Kollár, a törvényhozás elnöke pénteken, s ezzel kezdetét vette a hivatalos kampányidőszak.
2023. 06. 09. 18:00
Megosztás:

Másodfokú riasztást adott ki felhőszakadás veszélye miatt a meteorológiai szolgálat több vármegyére

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek késő délelőtt. A korábban Pest és Nógrád vármegyékre kiadott másodfokú riasztást pedig visszavonták.
2023. 06. 09. 17:30
Megosztás:

Aggódnak az európaiak az energiaellátás jövőjéért egy nemzetközi kutatás szerint

A világszerte pesszimisták az emberek az energiaellátás jövőjét illetően, de Európában különösen borúlátóak a megkérdezettek - derül ki az EY nemzetközi tanácsadó cég tanulmányából.
2023. 06. 09. 17:00
Megosztás:

Több fejlesztésre nyert el támogatást Békésszentandrás

Több fejlesztésre, a nagyközség élhetőbbé tételére nyert el 155 millió forint uniós támogatást Békésszentandrás - közölte az önkormányzat.
2023. 06. 09. 16:30
Megosztás:

Újabb vádemelés Donald Trump ellen

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában.
2023. 06. 09. 16:00
Megosztás: