A 22. napjába lépett a részleges kormányzati leállás az Egyesült Államokban

A 22. napjába lépett a részleges kormányzati leállás szombaton az Egyesült Államokban, és ezzel az ország történetének leghosszabbjává vált.

A 22. napjába lépett a részleges kormányzati leállás az Egyesült Államokban

Az eddigi rekord leállás Bill Clinton elnöksége idején volt, és 1995. december 16-ától 1996. január 6-áig, 21 napon át tartott.
   
A leállás feloldását célzó tárgyalások zsákutcába jutottak, és pénteken a törvényhozók hazatértek anélkül, hogy a hétvégére bármiféle tárgyalási napirendben megállapodtak volna.
   
Hetek óta nem sikerült megállapodni abban, hogy a kormányzati működésre megszavazott költségvetés tartalmazza-e az amerikai-mexikói határra tervezett fal 5,7 milliárd dolláros építési költségeit. Donald Trump elnök ragaszkodik hozzá, a törvényhozás demokrata párti vezetői viszont hajthatatlanok, és csupán annyi kompromisszumra hajlandók, hogy a költségvetés megszavazása és valamennyi kormányzati hivatal munkájának újraindulása után majd tárgyalnak a határfalról is.
   
Az elnök a hét elején még határozottan kijelentette, hogy ha nincs megegyezés az ügyben, akkor rendkívüli állapotot hirdet ki, ehhez - mint fogalmazott - "abszolút joga van", és ez lehetővé tenné kormánya számára, hogy a kongresszus jóváhagyása nélkül finanszírozza a falépítést. Csütörtökön délelőtt a texasi-mexikói határnál tett látogatása előtt újságíróknak azt mondta: "csaknem biztos" a rendkívüli állapot kihirdetése, pénteken azonban már azt hangoztatta, hogy noha ehhez joga van, inkább nem él e lehetőséggel, inkább szeretné rendezni az ügyet a kongresszussal együttműködve. "Nem sietek kihirdetni a rendkívüli állapotot" - jelentette ki egy kerekasztal-beszélgetés után a Fehér Házban.
  
Amerikai sajtójelentések szerint a Fehér Ház költségvetési hivatala azon dolgozik, hogy hogyan lehet megoldani egy akár február végéig elhúzódó részleges leállás okozta helyzetet. A The Wall Street Journal című lap úgy tudja: az unió helyzetéről a kongresszusban tartandó szokásos évértékelő beszédében, amely január 29-én lesz, Donald Trump külön részt szentel majd a leállásnak.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A Fehér Ház bejelentette, hogy az adóhivatal (IRS) rendben kipostázza a most esedékes adóvisszatérítéseket, Sonny Perdue agrárminiszter pedig jelezte, hogy a tárca február végéig finanszírozni tudja a szegényebb sorsúakat segítő élelmiszer-utalványokat.
   
Csaknem 800 ezer kormányzati alkalmazott dolgozik fizetés nélkül, és közülük 380 ezret kényszerszabadságra küldtek. Ígéret szerint a kormányhivatalok teljes mértékű újraindulása után kompenzálják őket. A leállás miatt múzeumok és parkok maradtak zárva. A légi irányítók országos szövetségének elnöke, Paul Rinaldi pénteken arra figyelmeztetett, hogy a legforgalmasabb repülőtereken, például New Yorkban, Chicagóban, Atlantában vagy Dallasban olyan sok túlórát kell vállalniuk azoknak a nem kormányzati alkalmazottaknak, akik a kényszerszabadságra küldött kormányzati dolgozók munkáját is elvégzik, hogy ez már a repülésbiztonságot is veszélyezteti. A miami nemzetközi reptér hat termináljának egyikét emiatt péntektől hétfőig le is zárták.
   
Jerome Powell, a jegybank szerepét ellátó szövetségi tartalékrendszer (Fed) elnöke a washingtoni Gazdasági Klub rendezvényén óvott az elhúzódó válságtól, mert szerinte ez veszélyezteti az amerikai gazdaság egészét.
   
Mind demokrata párti, mind republikánus politikusok aggodalmukat fejezték ki amiatt pénteken, hogy amennyiben az elnök mégis rendkívüli állapotot hirdet ki, akkor milyen - a kongresszus jóváhagyásától független - forrásokból akarja biztosítani a fal felépítését. Az elnöknek például joga van ahhoz, hogy katonai projekteket állítson le, és a felszabaduló összeget a falépítésre fordítsa. Sajtóinformációk szerint a Fehér Ház azt is fontolgatja, hogy a katasztrófa-elhárításra fenntartott költségvetésből venne el pénzt. Puerto Rico kormányzója pénteken már tiltakozott is egy ilyen megoldás ellen.
    

A szenátus republikánus frakciójának egyes tagjai pénteken újabb kompromisszumos javaslattal próbálkoztak, amely szerintük kiutat jelenthet a zsákutcából. Rob Portman ohiói és Jerry Moran kansasi politikus olyan javaslatot terjesztett elő, amely 25 milliárd dolláros alapot hozna létre a határok biztonságának erősítésére, és egyelőre ebből finanszíroznák egy legalább 1100 kilométeres határszakasz megerősítését. A javaslat magában foglalja a gyermekkorukban a szüleik révén az Egyesült Államokba került, fiatal illegális bevándorlók - az úgynevezett álmodozók nemzedéke - védelmét is, lehetővé téve, hogy amerikai állampolgárságért folyamodhassanak.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: