A Budapest Airport felkészült a koronavírus-válság kezelésére

A Budapest Airport Zrt. felkészült a koronavírus járvány különböző lehetséges forgatókönyveire; a repülőtér-üzemeltető menedzsmentje folyamatosan nyomon követi a kialakult helyzetet és a fejleményeket, illetve megkezdte a szükséges enyhítő intézkedések megvalósítását. A társaság a forgalomkiesés és a kiesett bevételek okozta jelentős anyagi veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindítását.

A Budapest Airport felkészült a koronavírus-válság kezelésére

A koronavírus járvány világszerte drasztikus hatást gyakorol a légiközlekedési szektor szereplőire, légitársaságokra és repülőterekre egyaránt. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. megvizsgálta a lehetséges forgatókönyveket, és a forgalom átmeneti teljes leállítására is felkészült.

Forgalmi visszaesés, utasszámcsökkenés

A koronavírus járvány következtében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csaknem teljesen leállt az utasforgalom. A koronavírus terjedésének kezdete óta több mint egymillió ülőhely kapacitás tűnt el a budapesti repülőtér menetrendjéből, és a továbbra is közlekedő alacsony számú járatok is akár 90%-kal kevesebb utast szállítanak, a tavalyi év hasonló időszakához képest. A világszerte – így hazánkban is - bevezetett kormányzati intézkedések hatására a repülőtér-üzemeltető a legtöbb utasszállító járat felfüggesztésével számol a következő napokban. A Budapest Airport arra számít, hogy az elkövetkező hetekben vagy akár hónapokban az utasforgalom alacsony szinten marad, vagy akár a nulla felé is közelíthet, az egyre több országban életbe lépő beutazási tilalom miatt.

A korábbi évek sikeres gazdálkodásának, illetve az elmúlt napokban megtett válságkezelési intézkedéseknek köszönhetően a Budapest Airport helyzete stabil; bízunk benne, hogy a társaság egy több hónapig elhúzódó válságot is át tud vészelni, akár a személyforgalom átmeneti leállítása mellett is. A repülőtér-üzemeltető által folytatott aktív pénzügyi kockázatkezelés azt is biztosítja, hogy légitársasági vagy egyéb partnerek pénzügyi nehézségei esetén se szenvedjen a repülőtér jelentős anyagi veszteségeket. A világ és benne Magyarország turizmus iparágának helyzete azonban nagyon aggasztó, ezért a Budapest Airport üdvözöl bármilyen olyan intézkedést Magyarország Kormánya vagy az Európai Unió részéről, amely az iparág, illetve a benne dolgozók munkahelyeinek stabilizálását és támogatását célozza.

A Budapest Airport a jelenlegi helyzetet kezeli, és bízik abban, hogy a járvány lecsengése után rövid időn belül kedvező fordulat következik be. A vállalat azonban azzal az eshetőséggel is számol, hogy a budapesti repülőtér a forgalom egy részét hosszabb ideig elveszíti. Ebből következően a tavalyi kiugró eredményeket nem tudja megismételni az idén; a 2020-ra vonatkozó ambiciózus terveket pedig egészen biztosan meg sem közelítheti.

A vállalat jelenleg hosszú távú kedvezményes parkolási lehetőséget kínál a légitársaságoknak, a kapacitáscsökkenés ideje alatt üzemelésből kivont repülőgépek számára. A Budapest Airport ezzel igyekszik hozzájárulni a légitársaságok logisztikai kihívásainak megoldásához.


ÉLŐ koronavírus térkép ITT - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?

A rendkívüli helyzet kezelése érdekében ugyanakkor elengedhetetlen bizonyos előre nem tervezett intézkedések bevezetése, egyes projektek és kiadások elhalasztása és bizonyos költségcsökkentő módszerek alkalmazása. Ezek előkészítését és kidolgozását a vállalat vezetése megkezdte, a válság utáni gyors talpra állás és addig is minél több munkahely megvédése érdekében, például úgynevezett készenléti szabadság (az alapbér egy részének fenntartása mellett), illetve részmunkaidős munkavégzésre történő átállás felajánlásával.

„A koronavírus óriási csapást mér a teljes légiközlekedési szektorra; repülőtereket és légitársaságokat egyaránt - szó szerint - a földre kényszerít” – mondta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „Január óta, a mai napig bezárólag 5700 járat, azaz máris több mint 1,1 millió szék kapacitás tűnt el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér menetrendjéből. A repülőtér azonban biztonságosan üzemel, folyamatosan működik, hiszen biztosítani kell az utazási lehetőségét azoknak, akik Magyarországra haza, vagy saját országukba szeretnének elutazni. Ezen kívül minden magyar ember érdekében fenn kell tartani az áruszállítást, rendkívül fontos, hogy a légi áruszállító járatok üzemeljenek, a jelen helyzetben létfontosságú – akár egészségügyi vagy gyógyszerszállítmányokkal – a fedélzetükön. Most mi is mint repülőtér üzemeltető az enyhítő intézkedésekre koncentrálunk, és bízom abban, hogy a járvány lecsengése után újra a növekedésre és a fejlesztéseinkre tudunk majd fókuszálni.”

A munkatársak védelme

A jelenlegi járványügyi helyzetben a Budapest Airport a repülőtér biztonságos üzemeltetése mellett az utasok és a munkatársak egészségének védelmét helyezi előtérbe, és minden szükséges erőforrást biztosít a kollégák egészségének és biztonságának védelme érdekében. A vállalat a védekezést egyéni védőeszközökkel (pl. arcmaszkok) és kézfertőtlenítő szerekkel biztosítja, valamint gyakoribb fertőtlenítő takarítást vezetett be az utasforgalmi területeken, az irodákban, az oktatótermekben, valamint a dolgozói étkezdében.

A munkatársak egészségének védelme érdekében a repülőtér-üzemeltető átmeneti intézkedéseket vezetett be a munkarendekre, a munkaidőkeretre, az egyes szolgálatokon belüli munkavégzésre és a pihenőhelyiségek használatára vonatkozóan. A repülőtér folyamatos működésének fenntartása érdekében számos intézkedést vezettünk be, többek között:

-Az egyes munkakörökben a szolgálatvezénylések átdolgozása és azon műszakrendek ideiglenes megszüntetése, melyeknek tagjai más váltással találkoznak.
-Munkarendek, folyamatok átalakítása, a személyes kontaktus minimalizálása.
-Egyes kritikus munkakörökben duplikált vagy duplán duplikált, egymástól teljesen elkülönített funkcionális csapatok létrehozása.
-Ahol ez a lehetőség elérhető, a személyes megbeszélések helyett a digitális platformok használata.
-Azokban a munkakörökben, ahol megoldható, a Budapest Airport lehetővé tette az otthoni munkavégzést. Az irodai területen egyes csapatok „forgó” rendszerben váltják egymást, ötvözve az irodai és az otthoni munkavégzést, így teljesen megszüntetve a csapatok közötti személyes találkozást.

Napi tájékoztatás

A Budapest Airport minden nap reggel 10 órakor tájékoztatást ad a koronavírus járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről, tudnivalókról. A tájékoztató a www.bud.hu oldalon és a Budapest Airport közösségimédia-felületein jelenik meg, BUD/Repülőtéri napi értesítő címen.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: