A Dimension Data megvásárolta a NextiraOne-t
Az azonnal érvénybe lépő kétoldalú megállapodás keretében a Dimension Data amellett, hogy megvásárolja a NextiraOne európai vállalatait, átveszi összesen 1 850 állandó alkalmazottját 13 országban: Magyarország mellett Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Németországban, Írországban, Luxemburgban, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovákiában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A Dimension Data bizonyos feltételek teljesítése mellett kötelezettséget vállalt a NextiraOne francia és olasz érdekeltségeinek megszerzésére is 2015-ben. A NextiraOne megvásárlásának ellenértékét a Dimension Data nem hozza nyilvánosságra.
Brett Dawson, a Dimension Data csoport vezérigazgatója a felvásárlás kapcsán elmondta: „Tavaly a cégcsoport bejelentette, hogy a következő öt évben 6 milliárd dollárról 12 milliárd dollárra kívánja növelni árbevételét. Míg az elmúlt 10 év során megháromszoroztuk a cég árbevételét, a következő öt évben bevételeink megduplázására készülünk részben a természetes növekedés, részben felvásárlások révén. A NextiraOne akvizíciója az első jelentős lépés ebben az ötéves időszakban. Ezzel a tranzakcióval a Dimension Data amellett, hogy jelentősen megnöveli ügyfélkörét és 1 850 magasan képzett munkatárssal bővíti dolgozói létszámát, új piaci szektorokba és szegmensekbe léphet be. Vállalatunk a jövőben képes lesz a két cég közös portfólióját tartalmazó szolgáltatásokat kínálni a kis- és közepes vállalatok mellett az állami és a nagyvállalati szektorban. A portfolióbővítés tekintetében különösen érdekesnek találom a NextiraOne Unified Communications és kollaborációs megoldásait, amelyek a Dimension Data számára lehetővé teszik, hogy vegyes platformokon alapuló kommunikációs megoldásokat nyújtson.
A NextiraOne csoport integrálásával a Dimension Data Európa vezető IT megoldás szállítójává és szolgáltató cégévé szeretne válni.”- tette hozzá Dawson.
Andrew Coulsen, a Dimension Data európai regionális vezérigazgatója kiemelte „A Dimension Data 10 helyett 16 országban rendelkezik leányvállalattal, így hat további országban lesz direkt jelenlétünk, úgymint Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Ausztriában, Portugáliában és Írországban. Azokban az országokban, ahol már jelen voltunk, tovább növeljük piaci részesedésünket, továbbá 1 075 kiemelkedő műszaki szakemberrel bővítettük mérnöki bázisunkat. A NextiraOne piaci ereje az állami szektorban és a kis- és középvállalati szegmensben is fontos új lehetőségeket nyit számunkra ezen új piacokon.”
David Winn, a NextiraOne vezérigazgatója és az igazgatótanácsának elnöke a tranzakció kapcsán elmondta: „A Dimension Data cégcsoportba való beolvadásunk méltó elismerése a NextiraOne által nyújtott magas színvonalú megoldásoknak és szolgáltatásoknak. Kiemelkedő Unified Communications és kollaborációs szaktudásunk mellett képesek vagyunk többféle, hagyományos platformokra épülő kommunikációs infrastruktúra megoldások menedzselésére. Ez, valamint a két vállalat egyesített informatikai és felhő alapú szolgáltatási eszköztára kiemelkedő hatékonyságával lehetővé teszi, hogy az európai ICT piac egyik vezető szolgáltatás és megoldás szállítójává váljunk.”
Andrew Coulsen továbbra is a Dimension Data európai regionális vezérigazgatójaként irányítja majd az integrációt, míg David Winn a jövőben a NextiraOne francia és olasz leányvállalatait vezeti és egyúttal a Dimension Data ügyfél- és beszállítói kapcsolati tanácsadójaként is szerepet vállal. A NextiraOne a Dimension Data arculatát veszi fel az elkövetkező három hónap során.