A KAJAHU lett Az Év Kereskedője

A KAJAHU közösségi étterem és piac lett idén Az Év Kereskedője verseny abszolút győztese. A második helyezettnek járó elismerést ezúttal a tavalyi győztes Decathlon kapta, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig három kereskedő, a Spar Magyarország, a Laptop.hu és a Rossmann állhatott fel.

A KAJAHU lett Az Év Kereskedője

A Mastercard  második alkalommal hirdette meg Az Év Kereskedője versenyt azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az eredeti és különleges megoldásokra, valamint inspirálja a fejlesztéseket, bővítéseket és elismerésben részesítse azokat a kereskedőket, akik minden téren szeretnének többet nyújtani vásárlóiknak.  A meghirdetetett 3+1 kategóriában összesen 30 pályázat érkezett, melyekből hatfős független szakmai zsűri választotta ki a legkiemelkedőbbeket.

 

Az egyik legnépszerűbb kategória A legjobb ügyfélélmény volt, 21 érvényes pályázattal. Olyan kereskedők szálltak versenybe a címért, akik a termékértékesítés során extra élményt nyújtanak vásárlóiknak. A kategória győztese a Cybergastro, azaz a KAJAHU közösségi étterem és piac lett, akik újszerű digitális megoldásukkal, valamint sokoldalú szórakoztató lehetőségeikkel – élménypiac, élményfőzés – nyerték el a zsűri elismerését. A második helyezettnek járó oklevelet a Spar Magyarország vehette át az érdi Interspar áruházban megvalósított különleges vevőélményeket bemutató pályázatával. A harmadik helyet a City Taxi szerezte meg megújult mobilapplikációjával, hybrid autókampányával és „Ilyen is volt Budapest” szolgáltatásával.

 

A legjobb multichannel értékesítés kategóriában a szervezők olyan kereskedők nevezését várták, akik többcsatornás értékesítési stratégiát követnek, azaz fizikai bolt mellett online is értékesítenek. A pályázatokban szerepelt az, hogy miként egészíti ki egymást a két értékesítési modell, a kereskedő a fizikaihoz képest milyen különbségeket tapasztal az online értékesítésben, és ehhez milyen információkat, adatokat gyűjt, illetve milyen visszaigazolásokat kap a vásárlóktól. Ebben a kategóriában a Decathlon pályázata bizonyult a legjobbnak, kiemelkedően innovatív megoldásaival. Második a BOOK 24 lett többcsatornás eladói rendszerével, melynek része a könyvkuckó, a könyvautomata és még a mobilapplikáció is. A harmadik helyért járó elismerést az Online Príma Hungary kapta a webes és mobil bevásárlásokra fejlesztetett komplex kiskereskedelmi rendszeréről készített pályázatával.

 

A legjobb mobil app digitális fizetéssel kategóriában az IMO Hungary vitte el a fődíjat IMO Smart alkalmazásával, amely segítségével az ügyfelek könnyedén megtalálhatják a hozzájuk közel eső IMO autómosót, az alkalmazásból kiválaszthatják a mosóprogramot, és bankkártyával ki is tudják fizetni a szolgáltatást. Ebben a kategóriában olyan Magyarországon bejegyzett és hazánkban is értékesítő kereskedők nevezhettek, akik termékeiket mobil applikációs csatornán is értékesítik, és ezen keresztül a vásárlóknak valamely digitális fizetési megoldás használatát is nyújtják.

 

Azok a kereskedők, akik a meghirdetett három kategória egyikében neveztek, automatikusan versenybe szálltak  Az Év Kereskedője elismerésért is. A zsűri abszolút első helyezését A legjobb ügyfélélmény kategóriában győztes Cybergastro, azaz a KAJAHU közösségi étterem és piac érdemelte ki. A második helyezettnek járó elismerést a tavalyi győztes Decathlon kapta. A harmadik helyért járó oklevelet pedig három kereskedő, a Spar Magyarország, a Laptop.hu és a Rossmann vehette át. A zsűri értékelési szempontjai közül az eredetiség és a hatékonyság mellett a következetes és koherens kivitelezés, a kreatív kommunikáció, valamint az adott megoldásban rejlő fejlesztési, bővítési lehetőségek voltak fókuszban. Ezt a díjat az egyéb kategóriában nem nyertes vállalkozások is megkaphatták.

 

Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója a versennyel kapcsolatban elmondta:

„Nagy öröm számunkra, hogy idén is számos pályázó szállt versenybe Az Év Kereskedője elismerésért. A benyújtott pályamunkák magas száma és kimagasló minősége is azt bizonyítja, hogy a megmérettetésnek van létjogosultsága a magyar piacon. Bízom benne, hogy a most bemutatott innovatív megoldások példaként szolgálnak majd a szektorban, és a fogyasztók még több ügyfélbarát szolgáltatással találkozhatunk majd vásárlásaik során.”

 

Az idei év legjobbjait a Business Days 2017 konferencián hirdették ki Tapolcán 2017. szeptember 27-én este, ünnepélyes díjátadó keretében. A kategóriák győztesei egy éven át (2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között) használhatják a „Az Év Kereskedője 2017” emblémát és megnevezést.

 

A teljes rangsor:

 

 „Az év kereskedője” kategória

1. KAJAHU 

2. Decathlon

3. Spar Magyarország 

3. Laptop.hu

3. Rossmann

 

„A legjobb multichannel fejlesztés” kategória

1. Decathlon 

2. BOOK 24

3. Online Príma Hungary

 

„A legjobb mobil app digitális fizetéssel” kategória

1. IMO Hungary

 

„A legjobb ügyfélélmény” kategória

1. KAJAHU

2. Spar Magyarország 

3. City Taxi 

 

A szakmai zsűri tagjai voltak:


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
2025. 12. 27. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 00:05
Megosztás:

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás: