A Költségvetési Tanács 80 módosító indítvány elfogadását nem javasolja

A Költségvetési Tanács (KT) az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülő 117 módosító indítványból és a 119 kapcsolódó módosító javaslatból összesen 80 elfogadását nem javasolja - olvasható a KT összefoglalójából, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.

A KT véleménye szerint ebből 10 módosító javaslat döntően valamely külső tétel előirányzatát kívánja módosítani oly módon, hogy az indoklásban valamilyen szaktörvényben meghatározott mérték megváltoztatására hivatkozik, de a javaslatot a szaktörvény módosításával nem támasztja alá.

 

További 20 módosító pedig megfelelő indok nélkül valamely külső bevétel előirányzatát növelné meg, és a Költségvetési Tanács 2011. évre vonatkozó becslése az érintett külső tételek esetében alacsonyabb, mint a kormányzati tervszám ezáltal módosított értéke. Emellett 29 módosító indítvány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot kívánja csökkenteni, ezért nem javasolja támogatásukat a KT.

 

A Költségvetési Tanács tág értelemben vett gazdaság- vagy társadalompolitikai szempontból nem vizsgálta az egyes javaslatokat (beleértve a KT előirányzatait érintőket), tekintettel arra, hogy nem feladata véleményt mondani célszerűségi, hatékonysági, és egyéb közpolitikai szempontokról - olvasható a KT véleményében. A KT kiemelten kezelte a külső tételeket, valamint a KT által korábban már számszerűsített belső tételeket.

 

(A közpénzügyi törvény a költségvetésben megkülönböztet belső, vagyis olyan tételeket, amelyek parlamenti döntés által viszonylag szabadon mozgathatóak, és külső tételeket, amelyek többnyire szaktörvény által, vagy más módon meghatározottak. Tipikus külső tétel az adósságszolgálat, illetve a kamatkiadás.) A KT véleménye szerint 14 módosító javaslat formailag sem egyensúlyos, így a költségvetési egyenleg romlását eredményezné.

 

Emellett 7 módosító javaslat formailag egyensúlyra törekszik ugyan, de tartalmi szempontból nem tesz eleget a kötelező ellentételezés szabályának. A KT közvetlenül nem foglalt állást 16, valamely külső bevétel előirányzatát növelni kívánó módosító javaslat elfogadásával kapcsolatban. Ezek a javaslatok számszerűen összhangban vannak a Költségvetési Tanács 2011. évre vonatkozó előrejelzésével, de mégis szükségesnek tartotta a tanács, hogy felhívja a figyelmet a közpénzügyek fenntarthatóságát érintő kockázatokra.

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás: