A Mol és a horvát kormány is nemzetközi jogi fórumhoz fordult
A Mol még tavaly november végén jelentette be, hogy nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen, hogy megvédje horvátországi befektetéseit. A magyar olajipari cég a washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID) fordult, arra hivatkozva, hogy a horvát kormány nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit.
A horvát kormány pedig a múlt héten közölte, hogy az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához (UNCITRAL) fordul a vita rendezése érdekében. A szervezethez intézett levelében azt írta: szeretné, ha részben semmissé nyilvánítanák azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát.
Az ICSID nemzetközi választottbírósági intézmény, amely egyeztető jogi vitákat dönt el, illetve békéltető tevékenységet folytat a nemzetközi befektetők között. Az 1966-ban létrehozott központ a Világbank Csoport tagja, és noha tevékenységét a Világbank finanszírozza, egy, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank által megszövegezett külön szerződés értelmében autonóm intézményként működik.
Az ICSID-nek 158 tagállama van (ezek közül 149 elhelyezte a központnál a ratifikációs dokumentumokat), amelyek kötelezték magukat a választottbírósági ítéletek elfogadására és betartására. A szervezetnek Magyarország és Horvátország is tagja. Az ICSID más, a szerződések és választottbírósági mechanizmusok alapján folytatott viták eldöntésében is közreműködik.
Az MTI érdeklődésére a központ titkársága közölte, hogy mivel minden, az ICSID elé került ügy ütemezéséről a választottbíróság és az érintett felek döntenek, az intézmény az eljárások során várható lépésekről nem ad ki információt és semleges szervezetként nem is kommentálja az ügyeket. Ezekről a központ www.worldbank.org/icsid weboldalán lehet tájékozódni.
A Genfben működő UNCITRAL létrehozásáról 1966-ban döntött az Egyesült Nemzetek Szövetségének Közgyűlése. Az UNCITRAL a nemzetközi kereskedelmi joggal foglalkozó szervezet, amelynek feladata a nemzetközi üzleti életet szabályozó előírások harmonizálása és folyamatos frissítése.
A bizottság több mint 40 év sikeres működést tudhat maga mögött, ez idő alatt több nemzetközileg is elfogadott egyezményt, törvénymodellt és szabályozást alkotott a szervezet. A bizottság törvényalkotási ajánlásokat ad ki, figyelemmel kísér nemzetközi kereskedelmi jogvitákat és ismeretterjesztő eseményeket szervez a kereskedelmi törvényekről.
Bár a horvát kormány az UNCITRAL-hoz fordult a Mol-INA vita rendezése miatt, maga az UNCITRAL nem választott bíróságként működik. A bizottság mandátuma nem terjed ki se magánszemélyek, se egyéb jogi szereplők közti vitákra.
Az UNCITRAL nem nyújt jogi tanácsadást konkrét ügyekben, nem jelöl ki döntőbírákat, nem rendez döntőbírósági eljárásokat, nem ad értelmezést tagállami jogszabályokról, nem vezet hitelesített listát döntőbíróságokról, sőt nem is tesz javaslatot egyetlen jogi képviselőre se egy vitás ügyben.
Az „UNCITRAL szabályainak megfelelő választott bírósági eljárás” a bizottság szerint arra utal, hogy a vitás felek elfogadják azokat a választott bírósági irányelveket, amelyeket az UNCITRAL fogalmazott meg. A bizottság külön hangsúlyozza, hogy bár ezek az irányelvek tőlük származnak, ők nem vesznek részt külön jogvitákban. (MTI)