A Rába adózás előtt nyereséges volt 2009-ben

Adózás előtt 221 millió forint konszolidált nyereséggel zárta a Rába Nyrt. a 2009. évet, szemben az előző évi adózás előtt 5,4 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden. (MTI)

Az adózott veszteség a 2008. évi 5,1 milliárd forintról 670 millió forintra csökkent. Az adózott veszteséghez két társult vállalat, a Busch-Rába Kft. és a Fehrer Automotive-Rába Kft. 305 millió forinttal "járult hozzá" - olvasható a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült gyorsjelentésben.

 

A tavalyi 33,94 milliárd forint árbevétel 42,2 százalékkal csökkent az előző évről. Pintér István, a Rába vezérigazgatója a gyorsjelentésben kiemelte, hogy mindhárom üzletág üzemi szinten nyereséget ért el. Egyedül a negyedik negyedévben 876 millió forint nettó profitot könyvelhetett el a Rába, míg 2008 hasonló időszakában a veszteség meghaladta a 6,7 milliárdot.

 

A negyedéves nettó árbevétel 36,5 százalékkal, 8,5 milliárdra csökkent, míg a pénzügyi tevékenység 495 millió forint nyereséget mutatott a 8,2 milliárdot meghaladó tavalyi veszteséggel szemben. Gyorsjelentésében a veszteségek csökkentését a hatékonyságnövelő intézkedések eredményével magyarázza a Rába.

 

Ezek között a létszámcsökkentést, a szolgáltatások mérséklését, a kedvezőbb költséggel járó munkarend kialakítását és egyéb hatékonyságnövelő intézkedéseket említ. A gyorsjelentésből kiderül az is, hogy a vevőkkel egyeztetett időszakokban az egyes üzletágakban részlegesen szünetelt a termelés.

 

A készpénztermelő képességet mutató kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) az év egészében 22,2 százalékkal 3,15 milliárd forintra csökkent. A visszaesés a negyedik negyedévben - a magyarázat szerint részben elszámolás-technikai okokból - ennél nagyobb arányú volt: a 836 millió forint EBITDA 42,8 százalékkal marad el 2008 negyedik negyedétől.

 

A Rába üzemi eredménye a tavalyi teljes évben 32,7 százalékkal 746 millió forintra csökkent. Mindegyik üzletág stabilan nyereséges volt, annak ellenére, hogy a futómű üzletág 49, az alkatrész üzletág 40, míg a jármű üzletág 25 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított le a 2008. évinél. A negyedik negyedévben a 691 millió forint üzemi szintű nyereség mindössze 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

 

Az év egészében a Rába 220 millió forint pénzügyi veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 6,29 milliárd forinttal. A származékos ügyleteken 3,74 milliárd forint realizált veszteség keletkezett, míg a nem realizált veszteség ezeken az ügyeleteken 944 millió forint volt. Ezt ellensúlyozta az, hogy az előző évről 5,08 milliárd forint nem realizált veszteséget oldott fel a Rába.

 

A Rába konszolidált mérlegének főösszege 2009. december 31-én 32,41 milliárd forint volt, 21 százalékkal kisebb az előző évinél. A 12,62 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság konszolidált saját tőkéje 6,3 százalékkal 10,78 milliárd forintra csökkent. A Rába részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában lehet kereskedni. A papír a keddi tőzsdenapot hét forintos erősödéssel 720 forinton zárt, de forgalma alig haladta meg a 16 millió forintot. Az utolsó 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 795 forint, a legalacsonyabb 450 forint volt.

Ukrán elnök: kész a megállapodás Washingtonnal a biztonsági garanciákról

Kész a megállapodás az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági garanciákról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon, miután egyeztetett az orosz és az amerikai féllel tárgyaló ukrán küldöttség tagjaival.
2026. 02. 03. 11:30
Megosztás:

Rekordévet zártak a romániai repülőterek: közel 10%-os utasforgalom-növekedés

Több mint 28,5 millió fő volt a romániai repülőterek utasforgalma 2025-ben - közölte kedden a romániai repterek egyesülete (AAR).
2026. 02. 03. 11:00
Megosztás:

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás: