A Tészek jövőre nagyobb támogatást kapnak

A termelői értékesítő szervezetek (Tészek) megerősítését szolgálja, hogy jövőre az ideinél 500 millió forinttal nagyobb támogatást kapnak ezek a szervezetek - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttközgyűlésén.

Az államtitkár közölte: az idén a Tészek mintegy 900 millió forintos támogatást kaptak, jövőre pedig támogatásuk 1,4 milliárd forintra nő. Emellett az új Széchenyi Terv mintegy 20 milliárd forintos forrásából is részesülhetnek. Az államtitkár az ágazat helyzetét értékelve kitért arra, hogy az idén a mezőgazdaság rendkívül nehéz körülmények között gazdálkodott, a mezőgazdasági károk értéke ugyanis mintegy 150 milliárd forintra rúgott.

 

Emellett ipari katasztrófa is sújtotta a devecseri térségben gazdálkodókat, ahol ezer hektárt érintett a vörösiszap-elöntés. Hangsúlyozta, hogy az agrárium teljesítménye nélkülözhetetlen a magyar gazdaság egésze számára, mivel évente 1-2 milliárd eurós többletet tud felmutatni. Czerván György jelezte: annak érdekében, hogy a mezőgazdaság kedvezőbb helyzetbe kerülhessen, a Vidékfejlesztési Minisztérium javaslatot dolgozott ki az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentésére, ám ezt a javaslatot a költségvetés feszített helyzete miatt nem lehetett megvalósítani. Utalt arra, hogy ez az áfacsökkentés jelentős mértékben segíthetett volna a kertészeten és ezen belül is a zöldség-gyümölcs ágazaton, mivel a most átlagosan 40 százalékos mértékűre becsült feketegazdaság arányát az ágazatban csökkenteni lehetett volna.

 

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a mezőgazdaság fontos szerepet játszhat abban, hogy az elkövetkező tíz évben egymillió új munkahely jöjjön létre az országban. A kertészet és a zöldség-gyümölcs termelés ugyanis olyan ágazat, amely nagy élőmunka-igényű és így sok munkahely teremthető, illetve tartható meg. Emellett az ágazatban túlnyomó többségben kis- és közepes vállalkozások tevékenykednek, arányuk eléri a 90 százalékot. Szabó József, a FruitVeB elnöke az MTI-nek elmondta: idén a zöldség-gyümölcs ágazat átlagosan mintegy 30 százalékos veszteséget szenvedett el elsősorban az időjárási körülmények miatt.

 

Így az ágazat termelése 2 millió tonna alá esett, amire hosszú évek óta nem volt példa. Az ágazat átlagos éves teljesítménye ugyanis mintegy 2,6 millió tonna. Jelezte egyben azt is, hogy nemcsak a termelés volumene, hanem az ágazat elsődleges árbevétele is jelentősen csökkent, ebben az évben mintegy 160 milliárd forintot tesz ki a szokásos 200 milliárd forint helyett. Mártonffy Béla, a FruitVeB ügyvezető igazgatója pedig arról beszélt, hogy a feketegazdaság visszaszorítása érdekében fontos lenne az úgynevezett kereskedői regisztráció bevezetése. A FruitVeB szerdai küldöttközgyűlésén tisztújítás is volt. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökévé Mártonffy Bélát, a szervezet eddigi ügyvezető igazgatóját választották meg a leköszönt Szabó József korábbi elnök helyett. A szakmaközi szervezet és terméktanács társelnöke lett: Bittsánszky János és Szabó Zoltán. A FruitVeB új ügyvezető igazgatójává Fodor Zoltánt választották. (MTI)


Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás: