A UPS is az olimpia egyik nyertese lehet
Az olimpiai játékok kiváló lehetőséget kínálnak a UPS számára, hogy bemutathassa szakértelmét globális szinten is, mialatt több mint harminc millió szállítási tétellel kell megbirkóznia.
A UPS a világ vezető logisztikai, csomagszállító vállalata és egyike a világ legismertebb márkáinak is. Naponta több mint 200 országban irányítja az áruk, a tőke és az információk áramlását.
Az év elején a UPS bejelentette, hogy megvásárolja a hollandiai székhelyű TNT Express vállalatot $6.28 milliárd dollárért.
A megvásárlásra irányuló tervek májusban kerültek nyilvánosságra, és a hivatalos felkínált memorandumot júniusban nyújtották be. E hónap elején, a cég bejelentette, hogy a második felülvizsgálati szakaszba lépett az ügy, de vannak bizonyos területek, melyek átvizsgálására több időre van szüksége az európai bizottságnak.
Az üzlet előreláthatólag 2012 negyedik negyedévében fejeződik be.
