A bérbe adott lakás hozama felveszi a versenyt az állampapírral

Budapesten és a vidéki nagyvárosokban a bérbe adott lakások hozama 7 százalék körüli, ami már elég ahhoz, hogy felvegye a versenyt az állampapírokkal - közölte az Otthon Centrum ingatlanforgalmazó az MTI-vel.

A hozamot az Otthon Centrum a lakás vételárához mérte, nem számolt sem a vásárlás, sem a kiadás járulékos költségeivel, és figyelmen kívül hagyta az értéknövekedést is. Általános tendencia, hogy a panel lakások hozama meghaladja a téglából épültekét. Ennek indoka az, hogy a panel lakások jóval olcsóbbak a téglából épülteknél, ugyanakkor a bérleti díjban jóval kisebb a különbség - áll az elemzésben.

 

Ez alól Miskolc az egyedüli kivétel, ahol a tégla lakások hozama meghaladja a 7 százalékot, míg a paneleké csak 6,5 százalék. A legmagasabb hozammal Budapesten a X. és a XIX. kerületi panel lakások bírnak: mindkét kerületben a hozam meghaladja a 8 százalékot. Ugyanakkor az V. kerületben - ahol csak tégla lakások találhatók - a hozam nem éri el a 4 százalékot sem.

 

Az elemzés kitér a bérbeadás adózására is. Ez áfa-mentes szolgáltatás, vagyis a bérbeadónak a bérleti díjra nem kell áfát felszámítania, viszont az e tevékenységhez tartozó beszerzéseinek forgalmi adóját sem vonhatja le. Bonyolultabb az szja-szabály. Az idén a lakbér két módon adózhat: vagy külön adózó jövedelemként, vagy - a bérbeadó választása alapján - az összevont adóalap részeként, mint önálló tevékenység.

 

Az Országgyűlés által elfogadott adómódosítások alapján, a jövő évtől a helyzet változik, már csak az összevont adóalap részeként lehet adózni az ingatlan bérbeadás után. Az önálló tevékenységnél a bérbeadó választhat: vagy tételesen számolja el a költségeit, vagy pedig 10 százalék átalányt alkalmaz. A nyári adócsomag részeként változott meg az értékcsökkenés elszámolhatósága, ami akkor alkalmazható, ha a bérbeadó tételes költségelszámolást alkalmaz.

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás:

A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
2026. 04. 08. 03:00
Megosztás:

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
2026. 04. 08. 02:30
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?

Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
2026. 04. 08. 02:00
Megosztás:

475.000 család kap vissza pénzt az áramszolgáltatótól

Április második hetétől kezdve folyamatosan postázzák azokat a villanyszámlákat is, amelyek már tartalmazzák a januárban bevezetett rezsistophoz kapcsolódó kedvezményt.
2026. 04. 08. 01:30
Megosztás:

Vérvétel – ez a szám jelzi, meddig élhetsz!

Sokan úgy gondolják, hogy egy vérvétel csak azt mutatja meg, éppen betegek vagyunk-e vagy sem. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb – és egyben nyugtalanítóbb is. A laboreredmények között ugyanis vannak olyan számok, amelyek nemcsak a jelenlegi állapotunkról, hanem a szervezetünk „kopásáról”, gyulladásszintjéről, anyagcseréjéről és így a hosszú távú túlélési esélyeinkről is árulkodhatnak.
2026. 04. 08. 01:00
Megosztás:

Éjféltől emelkednek az üzemanyagárak Szlovéniában

Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 04. 08. 00:05
Megosztás:

Solana védelem: elindult a STRIDE a DeFi-biztonság megerősítésére

A Solana Foundation új biztonsági programot indított STRIDE néven, amellyel a teljes Solana-alapú DeFi-ökoszisztéma védelmét emelné magasabb szintre. A kezdeményezés időzítése aligha véletlen: néhány nappal egy súlyos, 286 millió dolláros exploit után érkezett, amely ismét rámutatott arra, hogy a DeFi-szektorban a technológiai innováció sokszor gyorsabban fejlődik, mint a mögötte álló biztonsági infrastruktúra.
2026. 04. 07. 23:30
Megosztás:

A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban

Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden.
2026. 04. 07. 23:00
Megosztás:

4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 04. 07. 22:30
Megosztás:

Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?

Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a kereskedők és elemzők ismét fokozott figyelemmel kezdjék követni a nagy bányászvállalat on-chain mozgásait.
2026. 04. 07. 22:00
Megosztás:

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
2026. 04. 07. 20:30
Megosztás: