A britek sem lehetnek büszkék az elmúlt évtizedre

A II. világháború utáni időszak leggyengébb évtizedét zárja növekedési szempontból a brit gazdaság, a tőzsdei teljesítmény - a befektetések megtérülése alapján - pedig az 1930-as évek nagy depressziója óta a legrosszabb volt az elmúlt tíz évben.

A Financial Times által összeállított, kedden ismertetett visszatekintés szerint 2000 és 2009 között a brit hazai össztermék (GDP) évente átlagosan 1,7 százalékkal nőtt. Az 1960-as években az éves átlagos növekedés 3,1 százalék volt a brit gazdaságban. Az elmúlt évtized átlagán nyilván sokat rontott az utóbbi másfél év súlyos recessziója.

 

A londoni elemzői közösségben most már ugyan konszenzussá vált az a jóslat, hogy Nagy-Britanniában - utolsóként a legnagyobb fejlett ipari gazdaságok közül - az idei negyedik negyedévben megkezdődött a gazdasági növekedés, a harmadik negyedévben azonban a hivatalos statisztikai kimutatás szerint még mindig tartott a recesszió.

 

Az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye. Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését. A recessziós előrejelzést ráadásul nemrégiben még rontotta is a brit kormány.

 

Alistair Darling pénzügyminiszter a brit gazdaság és a költségvetés helyzetéről nemrégiben tartott éves parlamenti beszámolójában közölte: új becslése szerint a brit hazai össztermék az idei pénzügyi év egészében 4,75 százalékkal csökken a költségvetésben szereplő eredeti, 3,5 százalékos recessziós előrejelzés helyett. A 3,5 százalékos GDP-mínuszról szóló prognózist független londoni elemzők mindig is túl derűlátónak tartották.

 

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdasági előrejelző ház már a nyáron azt jósolta, hogy a brit hazai össztermék az idei pénzügyi évben, reálértéken legalább 4,5 százalékkal esik. A CEBR szerint a 2008 első negyedében mért legutóbbi csúcsérték és a cég által az idei harmadik negyedévre valószínűsített mélypont között összesítve 5,6 százalékos GDP-zuhanás várható.

 

A Financial Times keddi visszatekintő elemzése szerint a 2000-2009-es évtizedben a tőzsdei befektetők sem jártak jól: a részvénybefektetések megtérülése éves átlagban mínusz 1,8 százalék volt az elmúlt tíz évben. A londoni üzleti napilap szerint az 1930-as évek nagy világgazdasági depressziója óta nem volt példa arra, hogy a brit tőzsdei befektetők összességében veszteséggel zárjanak egy egész évtizedet.

 

A tavalyi naptári év egészében negyedszázados történetének legrosszabb esztendejét zárta a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó árfolyammutatója. Az 1984. január 3-án, ezer pontos bázisszinten indult FTSE-100-as 2008-at 4434,17 ponton fejezte be, 31,5 százalékkal alacsonyabban a tavalyi év nyitó szintjénél.

 

Ekkora veszteséget januártól decemberig terjedő időszakban a fő londoni árfolyammutatóban addig soha nem mértek; a korábbi legnagyobb éves zuhanás 2002-ben volt, amikor 24,5 százalékot esett a tőzsdeindex az év eleje és vége között. Az elmúlt egy évben a FTSE-100-as a tavalyi veszteség mintegy kétharmadát hozta be: a keddi kereskedésben a mutató éppen ezer ponttal, 22 százalékkal járt a 2008. decemberi utolsó záró felett.

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás:

Megnyílt az út az örökölt lakások teljes tulajdonához

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet több ponton módosítja az Otthon Start Program (OSP) és a CSOK Plusz támogatott hitelprogramok feltételeit. A változások 2025. november 15-től lépnek hatályba.
2025. 11. 13. 22:00
Megosztás:

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás:

Megkezdte a novemberi és a visszamenőlegesen megemelt nyugdíj kézbesítését a Magyar Posta

A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1-10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét - jelentette az MTI-nek küldött közleményében a posta.
2025. 11. 13. 16:30
Megosztás:

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
2025. 11. 13. 15:00
Megosztás:

Bizonytalan kilátások az elektromosjármű-piacon: a vásárlók fele egyelőre nem venne villanyautót

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 13. 14:00
Megosztás:

Újabb Otthon Start és CSOK Plusz módosítások jönnek november 15-től

A november 12-én éjjel megjelenő Magyar Közlönyben újabb módosítások jelentek meg az Otthon Start és CSOK Plusz hitelekkel kapcsolatban. A bejelentett módosítások többnyire könnyítések, és nagyjából megfelelnek a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezeteknek.
2025. 11. 13. 13:30
Megosztás:

Tömeges roham indult Orbán rajzáért, de a jog megállította a gyártást

Valósággal letarolta a netet Orbán Viktor firkája, amelyet az ATV november 10-i interjúja alatt készített – a rajzból mém lett, a rajongók pedig sorra próbálták pulcsira, bögrére nyomtatni. Erre azonban jelen állás szerint nincs lehetőség: Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint a firka jogvédett alkotás, amelynek szerzője maga a miniszterelnök. Engedélye nélkül tilos kereskedelmi célra felhasználni, így a mémtermékek gyártása sem indulhat el a hatalmas érdeklődés ellenére.
2025. 11. 13. 13:00
Megosztás:

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Az idei ünnepi szezonban tovább nőtt a kínai technológiai eszközök népszerűsége Magyarországon. Az online piactereken keresztül rendelt ajándékok között egyre több az okosóra, fülhallgató, biztonsági kamera és babafigyelő, amelyek nemcsak megfizethetők, hanem megbízhatóak és gyakran innovatív megoldásokat kínálnak. A magyar vásárlók egyre tudatosabban választanak ezek közül, mivel a korábbi másolatok helyett ma már jól tervezett, fejlett eszközök érkeznek a keleti gyártósorokról.
2025. 11. 13. 12:30
Megosztás: