A cégek napi 490 forintért adhatnak dolgozóiknak kiemelt utasbiztosítást
Egyre több cég fedezi fel a vállalati utasbiztosításokban rejlő lehetőségeket az AIG Magyarország tapasztalatai szerint. A céges utasbiztosítási piac egyik legnagyobb szereplője szerint a növekvő érdeklődés mögött a vállalati termékek jelentős versenyelőnye áll a lakossági utasbiztosításokkal szemben, hiszen az előbbiek jóval kevesebb adminisztrációval járnak, valamint magasabb térítési limiteket kínálnak az egyéni utasbiztosításokkal összehasonlítva.
A céges utasbiztosítások esetében többféle konstrukció közül választhatnak az ügyfelek. A névre szóló éves bérlet mellett lehetőség van úgynevezett keretnapos szerződéseket kötni. Ez esetben a cég által meghatározott napokra szól az utasbiztosítási védelem, és a biztosított időszakon belül a cég bármely alkalmazottja igénybe veheti a biztosítást. Azon vállalatoknak tehát, amelyek alkalmazottai nem előrelátható számban és gyakorisággal utaznak üzleti útra, a keretnapos utasbiztosítási konstrukció nyújtja a legjobb megoldást.
A vállalati utasbiztosítások fajlagosan jóval olcsóbbak az egyéni utasbiztosítások díjánál. A cégek 6-8 heti egyéni utasbiztosítás áráért egész éves védelmet vásárolhatnak, így napi 490 forintos díjtól mód van arra, hogy a vállalatok dolgozói kiemelt szolgáltatást nyújtó utasbiztosítási védelmet élvezzenek, az árérzékenyebb ügyfelek viszont már napi 335 forintos díjtól tudnak alacsonyabb szintű utasbiztosítást kötni.
Mint Majtán Petra, az AIG baleset-, betegség- és utasbiztosítási vezetője elmondta: a vállalati utasbiztosítások nagymértékben egyszerűsödtek az elmúlt években – nincs szükség például az utazások és az utazók előzetes bejelentésére, s ebből következik az is, hogy a konkrét utakra szóló egyéni utasbiztosításokhoz képest immár nincs területi hatály sem. Ez annyit jelent, hogy az előre megállapított fix díjon vállalja a biztosító az egyébként minimum 50 százalékos felárral kínált amerikai utazások fedezetét is. Ugyancsak jelentős különbség a magán utasbiztosításokhoz képest, hogy a biztosító olyan esetben sem mentesül a kártérítési felelősség alól, ha az üzleti partner biztosított dolgozója olyan országba utazik, amely a Külügyminisztérium utazásra nem javasolt országai között szerepel.
A vállalati utasbiztosítások ezen felül is számos ponton eltérnek az egyéni utasbiztosításokra vállalt általános feltételektől. Míg például poggyászkésés esetén még az exkluzív egyéni utasbiztosítások is csak 12-24 órás késedelem után térítenek, addig a vállalati utasbiztosítások már 4 órás késés esetén lehetővé teszik, hogy a biztosított cég dolgozója például új ruha vásárlásával felkészüljön az esedékes tárgyalásra. Számottevő eltérést jelent az is, hogy az egyéni utasbiztosítások igen csak korlátos térítésével szemben a vállalati utasbiztosítások lényegében minden műszaki cikk (professzionális laptop, okostelefon, digitális fényképezőgép, kamera, stb.) esetében teljes értékű térítést vállalnak – a 100-200 ezer forintos egyéni térítési limit a legalacsonyabb vállalati biztosítási csomagban is 400 ezer forintra rúg.