A hitelszerződések sincsenek kőbe vésve

Általánosan elterjedt sztereotípia, hogy a banki szerződések nem tárgyalhatóak, az adós a szerződés tartalmába alig szólhat bele. Ez azonban nincs így, mint minden üzleti szereplő, a bank is tud kompromisszumot kötni. Eltérő azonban a banki rugalmasság függően attól, hogy ki, milyen területen és mikor próbál engedményt keresni.

A hitelszerződések sincsenek kőbe vésve

Mi tárgyalható?

Egy banki szerződésben, a hitelstruktúra alapvető jogi keretein túlmenően, szinte minden szerződéses kérdés tárgyalható lehet. A bank rugalmassága persze sokban múlik ilyenkor a hitelfelvevő üzleti pozícióján és azon, hogy a bank mennyire érdekelt a hitelnyújtásban.

A legtöbb esetben a szerződéses tárgyalások a hitelnyújtó által előírt pénzügyi kötelezettségvállalásokon zajlanak. Sokszor a banki standard szövegek nem alkalmazhatók az adott vállalat működésére, azok eltérhetnek az adott szervezet saját belső kontroll rendszerétől. Máskor az merül fel, hogy a bank által használt képleteknek való megfelelés igazolása jelentősen eltér a cég által használt számításoktól. Ilyen esetekben a társaság által már alkalmazott számítási metódus könnyen a szerződés részévé válhat, ha az megfelelően feltárásra kerül a bank felé.

Szintén gyakori tárgyalási téma, hogy mik azok a társasági tranzakciók, kifizetések (osztalék, béremelés, stb.), amelyek banki jóváhagyáshoz kötöttek. Ilyenkor nem ördögtől való egyes küszöbértékeknek a szerződésbe való beépítése, amelyek leszűkítik az előzetes banki jóváhagyások körét.

Az ÁSZF-től el lehet térni?

„Bár az általános szerződési feltételek (ÁSZF) egy, a felügyelet által is jóváhagyott standard feltételrendszert képeznek, ez nem jelenti azt, hogy attól ne lehetne eltérni. A legtöbb bank magában a hitelszerződésben tünteti fel, ha eltér az ÁSZF-től” – mondja Zsibrita Boglárka, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvéde.

Nem egy esetben kötnek ki az ÁSZF-ek a bank számára rendes felmondási jogot (pl. 90 napos felmondási idővel), amely értelemszerűen egy kockázat a hitelfelvevő részére. Érdemes lehet törekedni arra, hogy a felek a bank rendes felmondási jogát kizárják. Az ÁSZF más rendelkezései korlátozhatják a hitelfelvevő egyes jövőbeni üzleti lépéseit (pl. leányvállalat alapítását vagy jelentősebb eszközök értékesítését) – ezek lazítása szintén egy tárgyalható pont lehet. Érdemes ezért az egyedi szerződés feltételei mellett az ÁSZF-et is átolvasni és bátran kinyitni a cég működési logikájától eltérő feltételeket.

Mi a helyzet a biztosítékokkal?

A magyarországi finanszírozásra a túlbiztosítottság jellemző. A bankok sokszor az indokoltnál nagyobb terjedelmű, vagy egymással átfedésben lévő biztosítékokat vonnak be a hitel mögé fedezetként. Míg ezen biztosítékok egy része (pl. óvadék) közvetlen pénzügyi hatással bír az adós számára, addig mások (pl. jelzálog vagy kezesség) áttételesen érintik a hitelfelvevő pénzügyi megítélését.

Bár a bank által bevonni kívánt biztosítékok köre sokszor nem változtatható, alkupozíciótól függően, az adós akár a biztosítéki rendszer szűkítésére is ráveheti a hitelnyújtót. Elérhető a biztosítékok körének limitálása speciális jogi megoldásokkal is.

„Például ha a társaság egy projekt finanszírozására vesz fel hitelt, úgy érdemes az adott projektet egy külön társaságba kiszervezni. Ilyenkor elérhető, hogy csak az adott projekttársaság eszközei kerüljenek megterhelésre a bank által, ezáltal a főtársaság eszközei érintetlenül maradhatnak” – tanácsolja a Jalsovszky szakértője.

Mikor tárgyaljunk?

A hitelügylet feltételeiről és a szerződéses rendelkezésekről való tárgyalásokat célszerű minél hamarabb megkezdeni a hitelnyújtóval. Már az ajánlatátadás szakaszában érdemes a cégvezetőknek résen lenni és a számukra kérdéses feltételeket a bankkal részletesen egyeztetni. Egy átgondolatlanul elfogadott ajánlat miatt a későbbi tárgyalások során kedvezőtlen pozícióba kerülhet az adós és rosszabb tárgyalási alapja lehet a feltételek módosítására. Máskor pedig pusztán amiatt nem lehet egy egyébként racionálisnak tűnő módosítást átvezetni a szerződésben, mert a tervezett céldátumig nincs már idő a banki döntéshozatali folyamaton végig vinni a módosításokat. Minél korábbi fázisban jelzi tehát az adós a kéréseit, annál több az esély arra, hogy azok meghallgatásra is kerülnek.

Ellenség vagy bajtárs?

Sokan ellenségként tekintenek a kereskedelmi bankokra, félve attól, hogy a bank egyszer csak átveszi a vállalat irányítását. Fontos azonban látni, hogy a szerződéskötést követően a bank és az adós egy csónakban ülnek. A bankoknak alapvetően nem a finanszírozott cégek kisemmizése a célja, hanem a vállalkozás növekedésének az elősegítése és egy olyan hosszútávú együttműködés, amely biztosítja a rendszeres és stabil megtérülést. Ezért a hitel kereteinek kialakítása és a hitelszerződés tárgyalása során a bank is érdekelt abban, hogy ne kényszerítsen a társaságra egy számára üzletileg hátrányos, vagy üzleti lehetőségeit korlátozó feltételrendszert.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: