A készletek is lökést adtak a GDP-nek

A több mint 2 százalékos első negyedéves GDP-növekedésben a termelési oldalon a szolgáltatások játszották a főszerepet. A másik oldalon a fogyasztás és a készletek jelentős növekedése volt a bővülés motorja.

A készletek is lökést adtak a GDP-nek

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat értékelve azt mondta: „Bár a koronavírus-járvány lelassította a gazdaságot, de a 2 százalék feletti növekedés még így is viszonylag kedvezőnek mondható. Az első negyedévben a termelési oldalon a szolgáltatási szektor volt a bővülés motorja. A 2,2 százalékos éves bővüléshez a szolgáltatások 1,2 százalékpontot tettek hozzá, az ipar részesedése 0,4 százalékpont volt. Közben az építőipar lényegében stagnált, ahogy a mezőgazdaság is.”

Hozzátette, hogy a GDP másik, a felhasználási oldalán a fogyasztás húzta a növekedést, 2,8 százalékponttal járult hozzá a GDP-emelkedéshez.

Érdekesen alakult a bruttó felhalmozás, amely további 0,9 százalékpontot tett hozzá a fejlődéshez, annak ellenére, hogy a beruházások csökkentek. A bővülés ezen a területen a készletek jelentős növekedésével magyarázható. A felhasználási oldalon a külkereskedelem, azon belül a hanyatló export viszont több mint 1 százalékponttal visszahúzta a teljesítményt. Utóbbi pedig a koronavírus-járvány miatt csökkenő nemzetközi kereslettel magyarázható.

„A lassulás jobban körvonalazódik negyedéves összevetésben. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint a múlt év utolsó három hónapjához képest 0,4 százalékkal csökkent a GDP. Legutóbb ez a mutató 2016 elején, azaz pontosan négy éve volt negatív tartományban” – mondta a K&H szakembere.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Németh Dávid a gazdaság következő időszakban várható teljesítményéről azt mondta: „Jelenleg bizonytalan a gazdasági helyzet. Az biztos, hogy a második negyedéves adat jelentős visszaesést mutat majd éves és negyedéves összevetésben egyaránt, hiszen a koronavírus-járvány miatti leállások döntően áprilisra estek. Így a második negyedévben két számjegyű csökkenésre lehet számítani, a harmadik és negyedik negyedév pedig attól függ, milyen ütemben zajlik a kilábalás. Valamint attól is, lesz-e második hulláma a járványnak és annak milyen hatása lesz a gazdaságra.”

A szakember közölte, hogy a mostani kilátások szerint az idei visszaesés után várhatóan jövőre növekedés jön, de valószínűleg 2021-ben még nem tudja majd ledolgozni a hátrányt a gazdaság.

Hozzászólások

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.
2020. 07. 13. 08:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított - közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton, a kormány hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2020. 07. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelik a törvény szerint a nyugdíj korhatárt

Hány éves korban mehet ma nyugdíjba valaki Magyarországon? Mennyi az öregségi nyugdíj korhatár 2020-ban és hogyan számítják ki azt? Az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára a hatályos törvények szerint jelenleg is évről-évre sávosan emelkedik, így 2020-ban 64,5 évre növekedett a nyugdíjkorhatár. És mennyi lesz a következő években? Mutatjuk a részleteket.
2020. 07. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegbukás történt egy magyar amatőr kerékpárversenyen

Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.
2020. 07. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig tartott a nyári hőség?

Sok lesz a napsütés a jövő héten, de többször is várható elszórtan csapadék. Nagy hőségre nem kell készülni, a maximumok jellemzően 30 Celsius-fok alatt maradnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 07. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 07. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől szerdáig előrehozott választást tartanak Észak-Macedóniában

Hétfőtől szerdáig előrehozott választást tartanak Észak-Macedóniában, a pártok a koronavírus-járványt is kihasználták politikai üzeneteik közvetítésére.
2020. 07. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés

Az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülést tart a jövő héten, amelyen a képviselők feltételeket szabva járulhatnak hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére.
2020. 07. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makroadat jelenik meg a jövő héten

Kevés makroadat jelenik meg a jövő héten, a részletes májusi ipari statisztikát és a májusi építőipari adatokat közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 07. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az idei legsikeresebb női vállalkozás pályázat díjait

Átadták az idei legsikeresebb női vállalkozás pályázat díjait, a felhívásra nyolc pályamunka érkezett - közölték a kiírók, a SEED Alapítvány és a PWA - Sikeres Nők Egyesülete az MTI-vel.
2020. 07. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem sok profit termett a héten a hazai tőzsdéseknek

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 589,60 ponton zárt pénteken, 341,92 ponttal, 0,95 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma nagyon alacsony, 33,66 milliárd forint volt az előző heti 61,87 milliárd forintos adásvétel után.
2020. 07. 12. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Napszemüvegeket vizsgált az ITM

Megfeleltek az UV-szűrésre vonatkozó előírásnak a vizsgált napszemüvegek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőn indul A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program második üteme

Hétfőn indul A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (NÉV Program) második üteme, amelyben az anyajuh- és a szarvasmarhatartók, a méhészek, valamint a zöldségtermesztők nyújthatják be támogatási igényüket július 27-éig - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 12. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 250 milliárd forint jut a Magyar falu programra

A Magyar falu program keretösszege jövőre meghaladhatja a 250 milliárd forintot - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr közeli Rábapatonán.
2020. 07. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró korlátozta a belépést, Koszovó is szigoríthat

A fertőzöttek számának növekedése miatt Montenegró újabb szabályokat hozott arra, kik és milyen feltételek mellett léphetnek be az országba. Koszovó pedig az országban élőket fegyelmezné szigorúbb intézkedésekkel.
2020. 07. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szakmai beszélgetés indult a KSH online felületén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júniustól KSH Podcast néven szakmai beszélgetést indított online felületén a statisztika iránt érdeklődőknek - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a jelentkezés a Magyarország Szépe versenyre

Elindult péntektől a jelentkezés a Magyarország Szépe versenyre, amelynek magyarországi döntőjét idén is a Duna Televízió és a Duna World csatorna közvetíti élőben.
2020. 07. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az ingatlan-adásvételek száma Magyarországon

lakáspiaci tranzakciók száma
2020. 07. 11. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatért Magyarországra az Andersen adó- és jogi tanácsadó

Visszatér Magyarországra az Andersen nemzetközi adó- és jogi tanácsadó cégcsoport az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda júliusi egyesülésével - közölte az Andersen Adótanácsadó Zrt. szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban - derült ki a válságstáb szombati közleményéből. Zágráb szigorít a nem uniós állampolgárok beutazási feltételein, az uniós állampolgárok, köztük a magyarok, továbbra is korlátozások nélkül léphetik át a határt.
2020. 07. 11. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: