A kicsik veszik, a nagyok eladják az aranyat

 
A válság éveiben több kisebb-nagyobb árfolyam-korrekció és vásárlói hullám söpört végig az arany piacán. Az első roham az aranyra 2008 szeptemberében volt, amikor a Lehman csőd utáni pánikban ugrásszerűen megnövekedett a befektetői kereslet a sárga nemesfém iránt. Az árfolyam mégsem emelkedett akkoriban a kereslettel együtt, hanem éppen ellenkezőleg, a mostanihoz hasonló mértékben magába roskadt. A helyzet ellentmondásos volt. A befektetési arannyal foglalkozó cégek napok alatt kifogytak a készletekből, és mivel a gyártók kapacitása sem győzte a váratlanul megnövekedett igények kielégítését, a forgalmazók csak hetekkel később tudták ismét érmékkel és rudakkal feltölteni a raktárakat.
 
Az aranyár a kisbefektetők rohama ellenére mégis egyre csak esett akkoriban. A tőzsdei árfolyamot ugyanis a piaci nagyágyúk mozgatták, a befektetési bankok és a nagy hedge fundok, amelyek a válság akut óráiban hirtelen likviditási nehézségekkel küzdöttek, és ezért nagy volumenben eladni kényszerültek az aranybefektetésüket. A piacra zúduló kínálat pedig, amelyhez képest a lakossági kereslet eltörpült, a mélybe taszította az árakat. Annak idején két hónap alatt 900 dollárról – több mint 20%-kal kerülve lejjebb – csaknem 700 dollárig esett az arany unciája. Legutóbb két vásárlói hullám gondoskodott hangzatos szalagcímekről az újságok hasábjain. Először a ciprusi bankpánik vezetett a kereslet hirtelen élénküléséhez Európa szerte. Befektetők tömege bizonytalanodott el egyszer csak a bankban őrzött pénze biztonságára gondolva, és dönthetett úgy, hogy vésztartalékként inkább otthon tárol valamennyi aranyat, amely bár elismert módon kamatot nem termel tulajdonosának, de legalább a csődkockázattól mentes, a hagyományos pénzügyi rendszeren kívül eső vagyonelem. A bankbetétek körüli félelem nem is megalapozatlan. Az EU pénzügyminisztereinek április közepén megtartott dublini találkozóján a résztvevők többek között arról egyeztettek, hogy a ciprusi minta általános gyakorlat lehet a csőd közeli bankok feltőkésítése során.
 
A mostani legújabb ok pedig, amiért befektetők hajlandóak az aranyért sorba állni, az árfolyam szédítő zuhanása. Azok közül, akik korábban 1.800 dollárt sokalltak kiadni az egy unciás (31,1 gramm) Krugerrand érméért, sokan gondolják most szerte a világban, hogy életük nagy lehetősége érkezett el az 1.400 dollár körüli árszinteken, és ezért megragadják az alkalmat, hogy a dél-afrikai befektetőérméből bevásároljanak. A világ legnépszerűbb aranyérméjét gyártó Rand Refinery mindenesetre már hetek óta nem tudja teljesíteni a megrendeléseket.
 
Az aranyár nagy esése a New York-i határidős árupiacon (Commodity Exchange) indult el két hete. A COMEX eredendően a bányatársaságok határidős, illetve a feldolgozók fedezeti ügyletek iránti igényét volt hivatott kielégíteni, de mára a spekulánsok játszótere lett. Elképesztő volumenben cserélnek itt gazdát papíron szállítási ígérvények az aranyra, amelyeknek csak töredéke megy át tényleges fizikai teljesítésbe. Az ominózus fekete pénteken 368.000 aranykontraktus, azaz 1.140 tonna arany fordult meg a New York-i börzén, majd hétfőn további 2.300 tonna, azaz csaknem egy egész éves kitermelési volumen. Ez alapjaiban rengette meg az aranypiacot, amelyen már amúgy is kezdett úrrá lenni az elbizonytalanodás. A COMEX-en bevitt kegyelemdöfés előtt kialakult világvége hangulatról ugyanis több, az aranyra kiadott prognózisát lerontó banki elemző már előre gondoskodott.
 
A piac igazán nagy szereplői azonban nem unciában, hanem tonnákban számolják az aranyat. Ők korábban vették, de most inkább szabadulni akarnának a nemesfémtől. A kezdő lökést még Soros György adta meg, amikor híre ment annak, hogy megvált a fizikailag is aranytömbökbe fektető SPDR Gold Trust befektetési alapban tartott részesedésétől. Az őt követő befektetők kiszállása eddig 238 tonna aranytól szabadította meg az SPDR-t az év eleje óta, de más hasonló típusú alapból is áramlott ki ennek nagyjából még a fele a piacra. Ezt a hirtelen jött extrém túlkínálatot nem képes felszívni a kisbefektetőknek az utóbbi napokban még annyira felélénkült kereslete sem, és ez az, ami végeredményében letöri az árakat.
 
A nagybefektetők pálfordulásának hátterében leginkább az áll, hogy ők már nem tartanak azoktól a rendszer- és egyéb kockázatoktól, amelyekkel a válság legkeményebb éveiben számolniuk kellett. Az inflációs félelmek eddig nem igazolódtak be, az államcsődöket a politikusok hajlandóak erőnek erejével elkerülni, mindehhez pedig a jegybankok végtelen pénzt nyomtatnak. Ugyanakkor a válságot túlélő vállalatok megreformálva, versenyképesebb állapotban jó profitot termelnek, ami a vonzó befektetési célponttá vált részvényárfolyamok emelkedésében is tükröződik. Mindez azt az érzetet kelti, hogy a kockázatok kontroll alatt vannak, és ezért nincs szükség menedékre. Az idők változnak, és úgy tűnik, hogy a válság devizájának hamarosan keresnie kell az új helyét egy krízis utáni békésebb korszakban.