A költségvetési vita mellett a gyorsjelentésekre is figyelhetünk

Valószínűleg igen mozgalmas hét elé nézhetnek a részvénypiacok, amelyet elsősorban az amerikai költségvetéssel kapcsolatos események alakítanak majd. A börzékre hatással lesz továbbá, hogy a jövő héttől kezdve egyre több harmadik negyedévi amerikai vállalati gyorsjelentés lát napvilágot.

A költségvetési vita mellett a gyorsjelentésekre is figyelhetünk

Az Egyesült Államoknak kedd óta nincs érvényes költségvetése, emiatt részben leálltak a szövetségi intézmények, mintegy 800 ezer szövetségi dolgozót küldtek kényszerszabadságra. Elemzők szerint első lépésként a legfontosabb feladat annak az elérése lenne, hogy az október 17-i határidőig megegyezés szülessen az államadósság-limit emelésről a kongresszusi pártok között. Ellenkező esetben befagyhatnak a hitelpiacok, zuhanhat a dollár árfolyama, az amerikai kamatlábak magasra szökhetnek, az amerikai gazdaság akár recesszióba is kerülhet.

 

Az amerikai kormányzati kiadások 80 százalékát fedezik az adóbevételek, a többit az adósságpiacról kell előteremteni, tehát ha az amerikai kormány nem vehet fel több hitelt, azonnal az ötödével kellene csökkentenie kiadásait. Ha ez a helyzet bármennyi ideig is fennáll, akkor gyakorlatilag elkerülhetetlenné válik az amerikai gazdaság recessziója.

 

A közel egy hete tartó bizonytalanság miatt megtorpant a New York-i tőzsdemutató erősödése, holott szeptember 18-án már rekordmagasan zárt. Azóta a részvények szélesebb körét felölelő S&P 500 index 2 százalékkal gyengült. Az állami megrendelésektől jelentősen függő védelmi cégek részvényeinek mozgását követő alindex jelentősen esett, például az ágazati Lockheed Martin részvényára 4 százalékkal zuhant. Elsősorban a kamatlábak emelkedésétől tartva a befektetők szabadultak az építőipari cégek papírjaitól is, így például a DR Horton árfolyama 4,6 százalékkal csökkent a hétfői zárás óta.

 

Nagy valószínűséggel a jövő héten sem kerül sor havi adatközlésre az állami intézmények részéről, a magántársaságok azonban ismertetik számaikat. Így például közlik a Michigan egyetem és a Thomson Reuters októberi amerikai fogyasztói hangulatra vonatkozó előzetes adatát, valamint a jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi kamatdöntésének jegyzőkönyvét.

 

A jövő héten kezd felgyorsulni a negyedéves vállalati gyorsjelentések ismertetése. Különösen érdekes lesz a pénzügyi cégek, mint például a JPMorgan Chase és a Wells Fargo eredménye. Elemzők úgy vélik ugyanis, hogy az ágazati vállalatok negyedéves eredménye 9,5 százalékkal bővült éves szinten, míg az S&P 500 indexben található cégeké átlagosan csak 4,5 százalékkal nőtt.


Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás: