A közoktatási törvény módosítását kezdeményezik fideszes képviselők

(MTI) - A közoktatási intézményeket akkor lehessen átszervezni, ha az adott szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon, aránytalan teher előidézése nélkül gondoskodnak az önkormányzatok - kezdeményezi a közoktatási törvény módosításáról szóló, szerdán benyújtott javaslatában a fideszes Kósa Lajos és Pichler Imre. Indítványuk elfogadása esetén átszervezésről - május közepe helyett - július végéig dönthetne a jövőben a fenntartó.

Az Országgyűlés honlapján közzétett előterjesztés értelmében a helyi önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatásai ellátását - részben vagy egészben - akkor szüntetheti meg, közoktatási intézményét akkor szervezheti át, ha az adott tevékenységről, szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülőnek nem jelent aránytalan terhet.

 

Ennek eldöntéséhez be kell szerezni a fővárosi, illetve megyei önkormányzat szakvéleményét. A helyi önkormányzat közoktatási szakértő véleményét köteles beszerezni tervezett intézkedésének véleményezése céljából. A szakértőnek arról kell állást foglalnia, hogy a javasolt megoldás biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelő további ellátását. A szakértő véleményét a fővárosi, megyei önkormányzat részére - a szakvélemény megkérésével egyidejűleg - meg kell küldeni.

 

Az indítványozók szerint a közoktatási törvény jelenlegi szabályozása nem veszi figyelembe a települési önkormányzatok rendkívül jelentős nagyságbeli eltéréseit és az ebből adódó problémát, miszerint ugyanazon szabályok alkalmazása, a feladatok és költségek számottevő emelkedése miatt, a fenntartott intézmények számától függően igazságtalanságot szül.

 

A javaslat célul tűzi ki, hogy az intézményátszervezés lebonyolítását egyszerűbbé és ésszerűbbé tegye. A módosítás kitér arra is, hogy a közoktatási intézmények átszervezését, megszüntetését, fenntartói jogának átadását a hatályos rendelkezések szerint a fenntartó július és augusztus hónapokban teheti meg, és ezekről a legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása évének május 15-ig hozhat döntést.

 

Ez a határidő - ha a javaslatot elfogadják - a jövőben július utolsó munkanapja lenne. A képviselők azzal indokolják a változtatást, hogy a fenntartó csak az óvodai, iskolai jelentkezéseket és beiratkozásokat követően tud közoktatási intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről megalapozottan, az adott intézmény iránti valós igény ismeretében dönteni.

Veszélyes potencianövelő szerek Magyarországon! Vigyázz, mert komoly bajt okoz!

Veszélyes potencianövelőket talált az NKFH a piacon – komoly egészségügyi kockázatot rejthetnek az engedély nélküli gyógyszerhatóanyagokat tartalmazó termékek.
2025. 07. 10. 01:00
Megosztás:

Magyar infláció: kisebb pozitív meglepetés júniusban

A júniusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról.
2025. 07. 10. 00:30
Megosztás:

Spórolás szórakozva

A gyereknevelés sok örömmel, ugyanakkor nem kevés kiadással jár. A szülők jól tudják, hogy a kicsik ruhatára, kiegészítői és játékai újra és újra cserére szorulnak, miközben az is fontos lenne, hogy ezek megérjék az árukat.
2025. 07. 09. 23:30
Megosztás:

Ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő

A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
2025. 07. 09. 22:30
Megosztás:

Az ingyenes öntözővíz több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára

Országszerte 260 helyszínen avatkoznak be a vízhiány enyhítése érdekében és segítik csökkenteni a klímaváltozás káros következményeit - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán a lakiteleki szivattyútelepen.
2025. 07. 09. 22:00
Megosztás:

Miért válaszd nyáron az UV fényre kötő szempillaragasztót?

A nyári időjárás minden évben új kihívások elé állítja a szempilla stylistokat. A magas hőmérséklet és páratartalom mellett nem szabad megfeledkezni a strandolás okozta igénybevételről sem, amely szintén próbára teszi a szempillák tartósságát.
2025. 07. 09. 21:30
Megosztás:

Lefulladt júniusban a budapesti lakásdrágulás motorja, vidéken viszont csúcsra járt

A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből.
2025. 07. 09. 21:00
Megosztás:

BÉT: A BUX ma átlépte a 100 000 pontos lélektani határt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán.
2025. 07. 09. 20:30
Megosztás:

Afrika felé kacsingat Trump

Donald Trump több nyugat-afrikai ország és Gabon vezetőjét meghívta a Fehér Házba, hogy egy háromnapos egyeztetés keretein belül a természeti erőforrásokról való befektetésekről folytassanak tárgyalásokat.
2025. 07. 09. 19:30
Megosztás:

Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz

Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben regisztrálták.
2025. 07. 09. 19:00
Megosztás:

Hogyan kaphatnak második esélyt a régi eszközök?

Az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kapott az elektronikai eszközök környezettudatos kezelése. Rendszeresen hallunk arról, hogy a környezetszennyezés mértéke aggasztó, de azt kevésbé említik, hogy a használt készülékek, mint például a számítógépek, tabletek és okostelefonok, miként alakíthatók át újból hasznos és értékes termékké.
2025. 07. 09. 18:30
Megosztás:

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás:

Figyelmeztetést kapott az olasz kormány az UniCredit miatt

Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
2025. 07. 09. 16:30
Megosztás:

A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába

A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
2025. 07. 09. 16:00
Megosztás:

Trump megint megrázta a pofonfát

Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
2025. 07. 09. 15:30
Megosztás:

Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
2025. 07. 09. 15:00
Megosztás:

Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is

Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
2025. 07. 09. 14:30
Megosztás:

A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság

Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
2025. 07. 09. 13:47
Megosztás:

Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága

A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 09. 13:00
Megosztás: