A magyar film nyerte a kritikusok különdíját a 71. cannes-i filmfesztiválon

Szilágyi Zsófia Egy nap címe filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.

A magyar film nyerte a kritikusok különdíját a 71. cannes-i filmfesztiválon

A magyar rendezőnő első játékfilmjét a Kritikusok Hete című válogatásban mutatták be a világ egyik legrangosabb filmes szemléjén.
    

A fesztiválra akkreditált kritikusokból álló zsűri a kategóriadíjjal a párhuzamos válogatásokba, a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete nevű programokba meghívott legjobb első és második filmek közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül jutalmazta a szerintük legjobb alkotást.
   
A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a francia elnök, Michel Ciment mellett Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia és Németország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.
    

A zsűri indoklásában az olvasható, hogy "Szilágyi Zsófia figyelemreméltó magabiztos bemutatkozásában a pontos kamera és az erőteljes rendezés egy teljesen hétköznapi helyzet rendkívüli feszültségét és intenzitását érzelmekkel, humorral, drámaian jeleníti meg".
    

Mivel a rendező és a film alkotói már hazautaztak Magyarországra, a szervezők Szilágyi Zsófia rövid köszönő üzenetét felolvasták a díjátadón a megjelent újságíróknak.
    

Szilágyi Zsófia első mozifilmje Szamosi Zsófia főszereplésével egy háromgyerekes anya egy napját meséli el, a cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül. Az aprólékos részletekkel realista módon bemutatott mindennapi események mögött a feszültséget a nő házassági válsága és családja szétesése miatti félelme adja, amelynek megakadályozására a napi rohanásban egyszerűen nem marad lehetősége.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A filmet a rendezőnő egyik kisgyerekes barátnőjének e-mailje ihlette, aki tízperces lebontásban leírta neki egy napját. Ennek a tanárnőként dolgozó anyának a rutinszerű napját úgy szerette volna megmutatni, hogy a néző egy pillanatig se unatkozzon.
    

Szilágyi Zsófia Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában végzett 2008-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán.
    

Az Egy nap gyártását a Filmalap a pályakezdő alkotókat segítő Inkubátor Programjának keretében 62 millió forinttal támogatta. Szilágyi Zsófia filmjét, amely a tervek szerint ősszel lesz látható a hazai mozikban, a Partnersfilm gyártotta Kenesei Edina és Pataki Ági vezetésével, az operatőr Domokos Balázs, a vágó Szórád Máté volt.
    

Az Egy nap meghívást kapott június 6. és 17. között megrendezésre kerülő Sydney filmfesztivál versenyprogramjába is, amelynek fődíját tavaly Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című alkotása nyerte el.
    

Az 1962-ben alapított Kritikusok Hete az első úgynevezett párhuzamos program volt az A-kategóriás filmfesztiválok történetében. A francia filmkritikusok által életre hívott rendezvény célja új tehetségek felfedezése a nagy neveket felvonultató filmes mustrával párhuzamosan. Idén az 1100 benevezett mű közül mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást a programba.
    

A FIPRESCI-zsűri a különdíj mellett a cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjából és az Un Certain Regard válogatásból választott ki egy-egy filmet. Az előbbit a dél-koreai Li Csang Dong Burning című alkotása, a második legjelentősebb program díját pedig a belga Lukas Dhont Girl című filmje nyerte el.
   
A hivatalos versenyprogram díjkiosztó ünnepségét szombat este tartják.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Erősödő fogyasztóvédelem a digitális piacokon

A digitális piacokon megjelenő új üzleti modellek korábban nem ismert és egyre összetettebb problémákat vetnek fel, amire a Gazdasági Versenyhivatal is reagál, ahogyan azt a szervezet digitális fogyasztóvédelmi stratégiája is mutatja. Az eddigi tapasztalatok alapján a szolgáltató vállalkozásoknak különösen körültekintően kell eljárniuk ügyfélkezelési gyakorlatuk és kommunikációjuk kialakításakor.
2018. 10. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miről tanácskoznak az európai dohánytermelők?

A közös agrárpolitika (KAP) reformjainak lehetőségei, a dohányágazat foglalkoztatási és fogyasztási kérdései, valamint a dohánypiac szabályozási keretei szerepelnek az Európai Dohánytermesztők Szövetségének (Unitab) hétfőn kezdődött 36. kongresszusán Brüsszelben.
2018. 10. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyermeket vár Meghan hercegnő!

Gyermeket vár Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg felesége. A hírt hétfőn jelentette be rövid közleményben a Kensington-palota, a házaspár londoni rezidenciája.
2018. 10. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csökkent az ingatlanhitelezési hajlandóság 2018-ban sem

Változatlan az ingatlanhitelezési hajlandóság az európai piacokon az elmúlt időszakban – derül ki a KPMG nemzetközi Ingatlanhitelezési Barométer kutatásából. A 14 európai országára kiterjedő, ingatlanhitelezési trendeket kutató felmérésben közel 70 banki vezetőt kérdeztek meg az aktuális hitelezési trendekről és a várható jövőről.
2018. 10. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért tilos az utcán életvitelszerűen élni

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 10. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

CIB Bank Nagy Időbevallás: majdnem annyit foglalkozunk ügyintézéssel, mint a gyerekeinkkel

Értékes órákat rabolnak el napjainkból az elintézendő feladatok, a bevásárlás és az ingázás – ez derült ki a CIB Bank megbízásából készült Nagy Időbevallás reprezentatív kutatásból. Bár szíve szerint több időt szánna a családra és alvásra, az átlagmagyar mindennap majdnem egy órát pazarol ügyintézésre – beleértve a banki ügyek intézését is –, alig kevesebbet, mint amennyit a gyerekeivel tud tölteni.
2018. 10. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével mínuszban nyitottak a főbb európai tőzsdék

London kivételével mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn.
2018. 10. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A nemzetközi hangulat befolyásolhatja a mai kereskedést

Az elemzők szerint a nemzetközi hangulat befolyásolja hétfőn a Budapesti Értéktőzsde kereskedését.
2018. 10. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig mehet a 4iG részvénye? Elemzés

Mai elemzésünkben a rakétaként kilövő új Mészáros-részvényt elemezzük a technikai (grafikon) analízis eszközeivel.
2018. 10. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott

Noha előremutató megbeszélés folyt a brit tárgyalókkal Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépése ügyében, számos kérdés, köztük az Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott - közölte Twitter-üzenetében vasárnap este Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója.
2018. 10. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Év eleje óta több mint 500 háziállatot pusztítottak el a medvék Kovászna megyében

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség összesítése szerint több mint 500 háziállatot pusztítottak el, és több tíz hektáron tették tönkre a termést év eleje óta a medvék a székelyföldi megyében.
2018. 10. 15. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a tojástermelés Magyarországon

Tyúktojás, millió darab
2018. 10. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma Debrecenben

Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma a Debreceni Egyetemen (DE), az ebből származó árbevétel pedig háromszorosára nőtt és csaknem elérte az 5,5 milliárd forintot - közölte az egyetem gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója az MTI-vel.
2018. 10. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő hétvégéig nem várható jelentős javulás a levegő minőségében

A meteorológiai előrejelzést figyelembe véve a jövő hét végéig nem várható jelentős javulás a levegő minőségében - írta az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) vasárnap a Facebook-oldalán.
2018. 10. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a hazai magánegészségügyi szolgáltatók bevétele

A fekvő- és járóbeteg ellátást, fogorvosi és egyéb kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó magyarországi cégek száma kissé csökkent az utóbbi öt évben, bevételeik ugyanakkor egy 2016-os megtorpanást leszámítva nőttek - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
2018. 10. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi designképzés indul Budapesten

Nemzetközi designképzés indul Budapesten Nemzetközi Design-Tudományi Intézet (Institute of Advanced Design Studies) néven, a 2020 szeptemberében induló első, 25 fős évfolyamra tervezők és művészek mellett termékfejlesztők, építészek, várostervezők, mérnökök és ökológusok jelentkezését is várják a világ minden tájáról.
2018. 10. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Valaki megnyerte a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 10. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább szólhat a keceli Gong Rádió és a nyíregyházi Sunshine

Egy keceli és egy nyíregyházi rádiós frekvencián is az eddigi szolgáltatót hirdette ki pályázati nyertesként e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A grémium jóváhagyta a Lánchíd Rádió és a Karc FM – egyes vételkörzetekre vonatkozó – hálózatba kapcsolódási kérelmét, közzétette három helyi rádiós frekvencia végleges pályázati felhívását, valamint műsorkvóta- és műsorrendi eltérések miatt bírságokat szabott ki. A testület elfogadta azt a kutatási jelentést is, amely szerint ötödével több szponzorüzenetet tartalmaztak a televíziós műsorszámok az idei első félévben a tavalyihoz képest, és nagyban nőtt a nyereményjátékok népszerűsége is.
2018. 10. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fél millió dollárért kelt el egy üveg vörösbor

Rekordáron, 558 ezer dollárért (151 millió forint) kelt el egy palack ritka, 1945-ös évjáratú Romanée-Conti vörösbor a Sotheby's szombati New York-i árverésén.
2018. 10. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz állami egyház Ukrajnában

Nem lesz állami egyház Ukrajnában, és garantálják a szabad vallásgyakorlást mindenkinek az országban - szögezte le vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök.
2018. 10. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás