A pénteken megkezdett irányba halad a BUX
Ugyan a piac a tegnapi amerikai és a reggeli ázsiai szerelésnek köszönhetően emelkedéssel nyitott, azonban még a délelőtt folyamán fordult a kocka, és az index az előző két nap során megkezdett útra lépett. A csökkenést mai is az OTP részvénye vezeti, melynek árfolyama már 7000 forint alatt tartózkodik.
A részvénypiac forgalma fél háromig 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest. A Mol 200 forinttal, 0,98 százalékkal 20.200 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 33 forinttal, 0,47 százalékkal 6.967 forintra esett, forgalmuk 14,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,38 százalékkal 788 forintra erősödött, forgalma 754,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 240 forinttal, 0,57 százalékkal 42.530 forintra nőtt, a részvények forgalma 889,1 millió forintot ért el.