A számlák felét késve fizetik ki Magyarországon

A számlák felét késve fizetik ki a vállalatok Magyarországon - ismertette a vállalati fizetési szokásokról készült legújabb felmérés eredményét Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító magyarországi fióktelepének vezetője, aki szerint e téren lassú, fokozatos javulás várható.

Magyarországon a belföldi eladások tekintetében a halasztott fizetések becsült aránya 54 százalék, az exportértékesítésnél pedig 72 százalék, míg az európai átlag 64, illetve 67, a világ átlag pedig 60, illetve 64 százalék.

 

A magyar vállalatoknak versenyképességi okok miatt nagyobb szüksége van a halasztott fizetési konstrukcióra a külföld irányába - mondta a fióktelep vezetője. A fizetési haladék megadásánál a legnagyobb befolyásoló ereje a korábbi tapasztalatoknak van, valamint a bizalom és a vevő pénzügyi helyzetéről rendelkezésre álló naprakész információk játszanak szerepet. A vevő fizetőképességére vonatkozó nem pénzügyi szempontok világszerte ellensúlyozzák a számadatokat a felmérés szerint.

 

 A belföldi vevőkkel szembeni átlagos fizetési határidő 27 nap, míg a külföldi partnerek esetében 35 nap, ami 5, illetve 3 nappal rövidebb, mint az európai, illetve globális átlag. A fizetési határidők 49 százaléka 30 napnál rövidebb, 40 százaléka 30-60 nap közötti, 11 százaléka 60 nap feletti. A hosszú fizetési határidők főként a mezőgazdaságban, építőiparban jellemzőek.

 

A magyar megkérdezettek 44 százalékát főként szubjektív benyomások - a "vevő típusa" - befolyásolják a fizetési határidők megkülönböztetése során, kevésbé az „ország” (23 százalék) vagy az „iparág” (17 százalék), amelyben a vevő tevékenykedik.

 

Az utóbbi két tényező aránya jelentősen - 12 százalékponttal - alacsonyabb az európai és a globális felmérés eredményeihez képest. A magyar válaszadók többsége nem érzékelte a késedelmes számlák hatásait, ami a hatékony követeléskezelés következményeként alacsony késedelmeknek, és/vagy az erős fizetőképességnek köszönhető. Akik azonban érzékelték, azoknak a 42 százaléka maga is késedelembe esett a szállítói számlák kiegyenlítésével, 24 százalékuknak ez további költségeket okozott, 24 százalékuknál speciális lépéseket kellett tenniük a cash-flow helyreállítása érdekében, míg 9 százalékuk nem tudta hitelszerződéses feltételeit teljesíteni.

 

Magyarországon a belföldi vevők esetében az átlagos fizetési időtartam 30 nap volt, míg a külföldiek esetében 42 nap. A belföldi vevők a felmérés szerint az átlagos fizetési határidőtől számított 3 napon belül teljesítik tartozásaikat, míg a külföldiek 7 napon belül. A magyar szállítók kevésbé sikeresek a külföldi vevők késedelmes számlák fizetésének motiválásában, mint más országbeli, szintén külföldi vevők számára értékesítő szállítók.

 

A vizsgált magyar cégek nagy része nem változtatott követeléskezelésén az elmúlt években. Amennyiben mégis változtattak, az a gyakoribb fizetési felszólítások kiküldését (53 százalék), a fizetési határidő kismértékű hosszabbítását (34 százalék), előre fizetést (30 százalék), saját kockázatkezelést (20 százalék), a hitelbiztosítás használatát (14 százalék) jelentette. A megkérdezettek 64 százalékának partnerei estek az elmúlt 6 hónapban előzetes egyeztetés nélkül fizetési késedelembe, 55 százaléktól kértek vevőik fizetési haladékot, 24 százalékuktól pedig hitelkeret emelést.

 

A magyar kintlévőségek átlagos forgási sebessége az idei első félévben 43 nap volt. Ez megegyezik az átlagos európai és a világátlaggal. A megkérdezettek többsége (60 százalék) nem tapasztalt változást ezen értékben az elmúlt egy év során. A kintlévőségek forgási sebességének növekedését 28 százalék, csökkenését 12 százalék tapasztalta.

A sertéshús előnyei és szállítási megoldások

A sertéshús nem csupán ízletes gasztronómiai lehetőség, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik, ami miatt gyakran szerepel az étrendünkben. Míg a vörös húsokról sokszor óvatosan beszélünk, érdemes újraértékelni ezeket a finom fogásokat, hiszen tápanyagdúsak és hozzájárulhatnak a táplálkozásunk egyensúlyához.
2025. 12. 22. 14:00
Megosztás:

A magyar lakáspiac túlfűtöttsége: mi következik az árrobbanás után?

Az elmúlt évtizedben a magyar lakáspiac – különösen Budapest és az agglomeráció – rendkívüli árnövekedésen ment keresztül. A KSH adatai szerint 2014 és 2024 között a nominális lakásárak országos átlagban több mint 220–240%-kal, Budapesten egyes kerületekben 300% feletti mértékben emelkedtek. Ez az ütem még regionális összehasonlításban is kiugrónak számít.
2025. 12. 22. 13:00
Megosztás:

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a BRFK

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK): 64 embert kutattak fel, köztük egy többszörösen, kábítószer-kereskedelem miatt körözött embert - közölte a főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
2025. 12. 22. 12:00
Megosztás:

Adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket végzett az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban - közölte a hatóság az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében.
2025. 12. 22. 11:00
Megosztás:

Így lesznek nyitva az élelmiszerüzletek

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként is eltérő lehet.
2025. 12. 22. 10:00
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 22. 09:00
Megosztás:

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

Több mint 434 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.
2025. 12. 22. 08:00
Megosztás:

1,9 milliárd forintnyi támogatás érkezik: folytatódik a Csoóri Sándor Program 2026-ban is

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2026-ra is meghirdeti a Csoóri Sándor Programot, amely a Kárpát-medence teljes területén támogatja a népi kultúra élő közösségeit. 1,9 milliárd forintos keret, vissza nem térítendő támogatás és széles pályázói kör várja a népi kultúra közösségeit a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
2025. 12. 22. 07:00
Megosztás:

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 21. 23:00
Megosztás:

A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra

A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
2025. 12. 21. 22:00
Megosztás:

A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 21:00
Megosztás:

120 000 csatlakoztatott tárca és 150 millió eladott token – a Digitap ($TAP) csendben válik az egyik legígéretesebb altcoinná 2026-ra

Miközben a kriptovaluta-piac egésze fokozott volatilitást mutat, a felszín alatt valami igazán érdekes történik csendben.
2025. 12. 21. 20:00
Megosztás:

A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés

Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.
2025. 12. 21. 19:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 12. 21. 18:00
Megosztás:

Használd a CreditBlockchain felhőbányászatot a Bitcoin bika- és medvepiacain való navigáláshoz, és stabil napi hozamok rögzítéséhez

Elege van abból, hogy folyamatosan a Bitcoin csúcsértékeit és mélypontjait találgatja?
2025. 12. 21. 16:15
Megosztás: