A tavalyi jóslatok - sajnos - beváltak
Az Európai Bizottság tavaly ilyenkor az összesített hazai össztermék (GDP) 4,0 százalékos visszaesését valószínűsítette2009-re az euróövezetben, idénre 0,7 százalékos növekedést, jövőre 1,5 százalékos további javulást jósolt. Az euróövezeti gazdaságok tavaly átlagosan 4,1 százalékkal estek vissza a testület mostani összesítése szerint, és a bizottság jelenleg 1,7 százalékos idei és 1,5 százalékos jövő évi GDP-növekedésben bízik az euróövezet átlagában.
A tavaly jósolt irányzat - tehát, hogy a gazdasági növekedés több-kevesebb lendülettel idén újraindul - alapjában bevált, ám ez nem meglepetés. Azok az elképzelések viszont, hogy a világ ezzel ki is lábal a bajból, egyelőre nem igazolódtak be. Úgy tűnik, a régi bűnökért sokáig kell fizetni. A világgazdasági válságot a túlhitelezés okozta, vagyis az, hogy a mind kevésbé ellenőrzött magángazdaság profitot igyekezett csinálni a viszonylagos elszegényedés és a fogyasztási kényszer közti feszültségből. Üzleti alapra került a jólét, lassacskán a mindennapi lét finanszírozása is: az elmaradó béremelkedést a bankok bővülő hitelkínálattal pótolták boldog-boldogtalannak, mintha a csapból is pénz folyna.
Az elmúlt évtizedben, úgy 2008-ig, a lakosság eladósodásának évente 5 százalék fölötti üteme az euróövezetben messze meghaladta a bérek és fizetések évi 2-3 százalékos emelkedését, ami nemegyszer még az éves inflációt sem érte el. A válság forrásvidékén, az Egyesült Államokban a lakosság összes jövedelme 8.129 milliárd dollár volt 2008-ban, vásárlóértékben, azaz reálisan mindössze 4,1 százalékkal több, mint 2000-ben, miután a megelőző évtizedekben rendre 31-36 százalékkal nőtt tíz-tíz év alatt. Közben az amerikai lakosság összes adóssága 1990 és 2000 között 99 százalékkal, majd 2008-ig további 92 százalékkal nőtt, 14.195 milliárd dollárra. Ennek a fedezete azonban súlyosan romlott: 1990-ben az amerikai lakosság évi összjövedelme az év végi adósságállománya másfélszeresét tette ki, 2000-ben még a 105,9 százaléka, de 2008-ban már csak 57,3 százaléka volt.
A lakosság összvagyona 1990-ben a teljes tartozás 6,6-szorosa, 2000-ben 6,8-szorosa, de 2008 végén már csak 4,6-szorosa volt. A válságot tehát a hitelfedezet viszonylagos romlása okozta. Ezen egyelőre nem változtatott, hogy a kormányok a válság kitörése óta hitelből és pénznyomtatásból támogatják a gazdaságokat, mentik a bankokat, ösztönzik a keresletet, a lakossági fogyasztást. Más szóval: az utóbbi négy évben - ha a nemzetközi hitelválság első, 2007-es amerikai szakaszát is ide számítjuk - csak annyi történt, hogy angolosan szólva a kormányok "jó pénzt dobtak a rossz után". Még pontosabban: a magánadósságok tetemes részét közadósságra váltották, de ettől a summa nem csökkent, csak tovább terjedt a probléma.
Az Európai Bizottság tavaly ilyenkor arra számított, hogy az euróövezeti tagországok összesített államháztartási hiánya a GDP 6,4 volt tavaly, 6,9 százaléka lesz idén, és 6,5 százaléka jövőre. Az összesített bruttó államadósságot sorrendben a GDP 78,2 százalékára, 84,0 százalékára, illetve 88,2 százalékára jósolta. Ehhez képest a tavalyi tényszám 6,3 százalékos államháztartási hiány volt, és idénre is 6,3 százalékot, jövőre 4,6 százalékot valószínűsít a bizottság. Az euróövezet összes közadóssága tavaly az összes GDP 79,1 százaléka volt, és a mostani brüsszeli jóslat idénre 84,1 százalék, jövőre 86,5 százalék. Vagyis nagyjából ezek a számok is tartják az előre jelzett, rémítő ütemeket. Ennek - vagyis a magánadósság közadósságra váltásának - ugyanis következményei vannak: ez a folyamat idén elkezdte szedni újabb áldozatait.
Előbb Görögország, majd Írország szorult - illetve szorították - EU-IMF segélyre, és a további jelöltek között ott van Portugália, Spanyolország, esetleg Olaszország is. A nagyobb gazdasági teljesítményű finanszírozó országok kormányai sietnek a segítséggel, egyensúlyt és biztonságot remélnek tőle, de közben a hátuk mögé és sandítaniuk kell: nem lihegnek-e már a nyakukba a nemzetközi tőkepiaci befektetők? Hiszen a közös mentőprogramok költsége és garanciái - egyes országok államadósságának továbbváltása közös EU-közadósságra, sőt, az IMF közbejöttével világ-közadósságra - kikezdheti az erősebb országok hitelminősítését is.
Az IMF legnagyobb finanszírozója, az Egyesült Államok bruttó államadóssága 2008-ban a GDP 70,6 százaléka, tavaly 83,2 százaléka volt, idén 92,6 százalékra, jövőre 97,4 százalékra, 2015-re már 109,7 százalékra várja az IMF. Vajon meddig tartható a legfejlettebb országok lehető legjobb, "háromás" ("AAA") hitelminősítése, azaz meddig tudnak 2-3 százalékos kamatra hitelt fölvenni a piacon, hogy az IMF, illetve az Európai Bizottság közbejöttével 4-5 százalékra továbbadhassák a pénzt olyan kormányoknak, amelyek maguktól csak 9-12 százalékra kapnának kölcsönt?
Föltehető, hogy minél tovább tart a "kutyaharapást szőrivel", magánadósság-problémát közadóssággal kezelhetni vélő politika, és minél kevésbé képes a fejlett világ visszatérni a fogyasztás és a jólét alapjában bérből és fizetésből, illetve adókból való finanszírozásához, a jövedelemmegosztás és a hitelek megfelelő arányához - ahhoz a jóléti modellhez, amely látványosan bevált az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig a kommunizmustól félő Nyugat-Európában -, addig a világ egyik válságból a másikba bukdácsolhat. Ez lehet 2010 tanulsága. (MTI)
