A turistaözön veszélyezteti Ázsia kincseit

A kopott NO CLIMBING! (Felmászni tilos) felirat nem tartja vissza a turistákat, akik Kambodzsa leghíresebb műemlékegyüttesében a tökéletes fotót akarják elkészíteni az Angkor Vat fölött lenyugvó napról. A látvány csodálatos, de a zűrzavaros színhely Phnom Bakhengnél, a Napnyugta templománál nem éppen megnyugtató, és komoly küzdelmet kell vívni azért, hogy senki idegen ne tolakodjon be a képbe.

Az angkori Nemzeti Parkba 1 millió 150 ezer turista látogatott el 2010-ben, 25 százalékkal több, mint az előző esztendőben. Az egész térségben hasonló a helyzet a nevezetes műemlékeknél. Ahogy a világ talpra állt a pénzügyi válság után, és a fejlődő országok infrastruktúrája is javult, ugrásszerűen megnőtt Ázsia kulturális és természeti nevezetességeinek vonzereje. A fellendülő turizmus növeli a térség országainak jövedelmét, amire szükségük is van, ám a megfigyelők attól tartanak, hogy az idegenforgalom növekedése példátlanul megterheli az értékes és igen gyakran veszélyeztetett világörökségi színhelyeket.

 

Angkor Vat impozáns 12. századi együttesében a sok templom között a turisták nagyjából szabadon bolyonganak, figyelmen kívül hagyják az egyirányú közlekedésre vonatkozó jeleket, és nem egyszer a kövekre is felmásznak. Sokan nekidőlnek az ősi falaknak, mások a sérülékeny domborműveken matatnak. "Az ember felfigyel arra, hogy mennyire megkopott és elhasználódott a régi épület, de nem tudhatja, hogy ez az évszázadok vagy a turisták műve" - jegyezte meg a 36 éves kaliforniai Rona Soranno, miután megtekintette az egyik templom belső udvarát.

 

A fejlődő országok kulturális örökségének megóvásán munkálkodó Global Heritage Fund nevű, amerikai központú civil szervezet szerint "Angkort súlyosan veszélyezteti a megfelelő felügyelet hiánya". "Ezek a romok 600-800 évesek, ezért a turistáktól megfelelő közlekedő útvonalakkal, tetőkkel és az épületek megerősítésével kellene védeni őket. Ez nem rakétatudomány" - jelentette ki a szervezet ügyvezető igazgatója, Jeff Morgan. Az Angkor fenntartásával foglalkozó kambodzsai műemlékvédelmi szervezet, az Apsara közlése szerint a károk korlátozása érdekében a leginkább veszélyeztetett épületeket kötélkordonnal vették körül, és épségükre 270 őr vigyáz, ők a legzsúfoltabb helyekről másfelé irányítják át a turistákat.

 

Távolabb kelet felé, a kínai Nagy Fal, a világ egyik legcsodálatosabb építménye évente 10 millió látogatót vonz, és ugyancsak kezd rá hatni a növekvő idegenforgalom nyomása. Az évszázadokon át épült falrendszer teljes hosszát 8800 kilométerre becsülik, ennek csak egy részét érinti a turizmus, ezeken a szakaszokon azonban falfeliratok borítják az ősi köveket. Sokan letáboroznak és ünnepségeket rendeznek a fal egyes pontjain, így rengeteg hulladékot hagynak maguk mögött a helyszínen. William Lindesay brit régész, aki csaknem negyed százada dolgozik a Nagy Fal megóvásán, azt mondta a francia hírügynökségnek, hogy a falrendszer legnagyobb részének állaga megromlott.

 

"Csak 550 kilométer jelent kivételt, ahol a helyzet igen jó: ezen a részen megmaradt a fal szerkezete, és a tornyai is állnak" - magyarázta a szakember. A Nagy Fal megóvása érdekében a hatóságok új szabályozást vezettek be, ennek értelmében 500 méteres távolságon belül tiltják bármilyen új létesítmény felépítését. Lindesay szerint azonban ez önmagában nem elegendő. "A történet arról szól, hogy eltűnik a történelem nyoma. S ha egyszer elment, sohasem tér vissza" - húzta alá. Azt, hogy a régi történelmi emlékeket meg lehet védeni akkor is, ha közben nagy számú látogatót fogadnak, Indonézia bizonyította be: ott évente mintegy kétmillió ember sereglik a 9. században épült Borobudur buddhista templomához.

 

Marszisz Szutopo, az épületegyüttes fenntartásának illetékese elmondta, hogy szigorú intézkedésekkel védik az ősi kegyhely épségét. "A Borobudur templomnál a turisták nem dohányozhatnak és nem viselhetnek kemény talpú cipőt. A műemléket előre meghatározott terv alapján tartjuk karban. Idén a vízelvezető csatornarendszert újítjuk fel az épület lábazatánál. Kétévente beszámolunk az UNESCO-nak az elvégzett munkáról" - fejtette ki Szutopo. A Global Heritage Fund szerint "ma Borobudur állapota viszonylag stabilnak tekinthető". De nem csupán a térség legősibb építményei válnak saját sikerük áldozatává.

 

A Tádzs Máhál, India 17. századi, a szerelemnek szentelt fehér márvány műemlékét, amelyet évente hárommillió turista keresett fel, mindaddig komolyan veszélyeztette a látogatók serege és a környezetszennyeződés, amíg az 1990-es évek végén a hatóságok nem korlátozták a járműforgalmat és a környező gyárak kibocsátásait. 2007-ben az épület nagyobb restauráláson esett át, de a szakemberek szerint teljes védelmet csak a látogatók számának korlátozása biztosítana számára. "A tömeg mozgása és zaja tényleges nyomást gyakorol az épületre, ezért a belépők számát igen magas belépti díjjal kellene korlátozni" - vélekedett Rádzsán Kisor környezetvédő. Ázsia természeti kincsei is nehezen viselik el a látogatók számának állandó növekedését.

 

A vietnámi Halong-öbölbe, amely merész mészkőszikláiról és smaragdzöld vízéről híres, 2010 első tíz hónapjában 2,3 millió turista látogatott el, ez 114 százalékos növekedés az előző évhez képest. Sokan csónakkal kalandoznak az öbölben, és állandó küzdelmet igényel annak megakadályozása, hogy a szemetet a vízbe dobják. "A Halong-öböl szépségét lerombolja a rengeteg szilárd hulladék - közölte Jeff Morgan, aki szerint azonban a világörökségi helyek jó menedzselésével megoldható lenne a sok millió látogató fogadása. - A kérdés az, hogy mikor leszünk képesek olyan anyagi eszközöket biztosítani ezeknek a kincseknek a megóvására, amilyeneket megérdemelnek?" (MTI)


Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás: