A válság előttinél is kedvezőbb az inaktív állomány aránya

A COVID-19 kitörésekor történt átszervezések eredményeként hirtelen több mint háromszorosára emelkedett az inaktív státuszban lévő* kölcsönzöttek aránya, de már április végére beállt a válság előtti ebben az időszakban megszokott tíz százalék alatti szintre, idén februárra pedig ennek is felére süllyedt. A konkrét megbetegedések aránya két százalék alatt maradt – derül ki a szektor kétharmadát lefedő Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) közléséből.

A válság előttinél is kedvezőbb az inaktív állomány aránya

A pandémia okozta gazdasági válság első hulláma 2020 márciusában sokkszerűen érte a legtöbb iparágat. „A válságkezelés különböző módjait tapasztalhattuk meg partnereinknél – mondta Dénes Rajmund Roland, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnöke. A munkaerő-piaci helyzetet jól ismerő, közép és hosszú távú stratégiában gondolkodó megrendelői kör a HR-szakma véleményét is figyelembe véve alakította ki stratégiáját.

Elsődlegesen a munkaerő megtartását célzó intézkedéseket, belső átszervezéseket – oktatás, átképzés – hajtottak végre, amikor már ez is kevésnek bizonyult, következő intézkedésként fizetett szabadságok kiadásával, a munkaidőkereten belül áthelyezett munkanapokkal, állásidővel próbálták a veszteségeiket minimalizálni. Ez akár két-háromszorosára is megnövelte az inaktív kölcsönzött munkaerő számát.

„Mielőtt a munkaerőpiacot teljesen felforgatta volna a válság, megérkezett a kormány gazdaságvédelmi, munkahelymegtartó támogatása, ami a legtöbb iparágban segítette a vállalkozások működőképességének biztosítását és ez a támogatás kiterjesztésre került a versenyszférában dolgozó aktív munkavállalók 15%-át képviselő munkaerő-kölcsönzési HR-szektorra, kölcsönzött munkavállalókra is” – fogalmaz az elnök.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

Egyértelműen láthatók a folyamatok az érdekvédelmi szervezet 2020 áprilisától kormányzati együttműködés keretein belül elindított, az Innovációs és Technológiai Minisztérium számára heti adatszolgáltatásként beküldött reprezentatív felmérés alapján, melynek tíz meghatározó munkaerő-kölcsönző cég (Delego Consulting Kft., euJOBS, Humán Centrum, Humánia HRS Group Zrt., Man at Work, Pannon-Work Zrt., Prohuman, Viapan Dologidő, WHC, Work Force) az állandó résztvevője.

„Jó volt olvasni a Pensum Group Nyrt. a koronavírus-járvány óvintézkedéseinek emberi oldaláról is megközelített nézőpontját. Tagszervezetünk szakmai anyagában 2% alatti betegség a hivatkozás, ez a teljes szféra, a magyarországi munkaerő-kölcsönzés szempontjából meghatározó, adatszolgáltatást vállaló cégek esetében is azonos mértékben jelentkezett. A pandémia első és elhúzódó második hulláma alatt az inaktív állomány 5,5-10% között mozgott folyamatosan” – állapította meg Dénes Rajmund Roland.

Hozzászólások

Folyamatos a hazai élelmiszerellátás

A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszerellátás - közölte Nagy István agrárminiszter szombaton az MTI-vel.
2021. 03. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A közműszolgáltatók is érintettek a kéthetes zárásban

Szünetel a személyes ügyintézés a közműszolgáltatóknál a koronavírus terjedésének megakadályozására tett kormányzati intézkedésekkel összhangban - közölték a közműszolgáltatók szombaton az MTI-vel.
2021. 03. 06. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora összegű turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával - közölte a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
2021. 03. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ügyfélfogadási rend az Agrárkamaránál

Rendkívüli ügyfélfogadási rendet vezet be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos falugazdász-hálózatánál március 8-tól - közölte a kamara pénteken az MTI-vel.
2021. 03. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napraforgó: reális cél a termésátlag további növelése

A tavalyihoz hasonló, 600 ezer feletti vetésterületre számít idén a napraforgó vetőmag piacvezető Syngenta, áll a cég ágazati előrejelzésében. Bár az elmúlt években kiválóan teljesítő napraforgó lendülete tavaly a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt némileg megtorpant, a szakértők szerint komoly lehetőségek vannak a növényben: kedvező időjárási feltételek mellett akár további rekordokat is elkönyvelhet a szegmens.
2021. 03. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány hetek alatt forgatta fel a kozmetikai bérgyártást

A kozmetikai bérgyártás egyes szegmenseiben az igény és a forgalom is megnőtt a koronavírus-járvány hatására, míg más területeket gyakorlatilag teljesen tönkretett a válság. Az emberek a krízishelyzetben a nem létszükségletnek számító szépségápolási termékeket inkább nem vásárolták meg, a másik oldalon a higiéniai kozmetikumokra a fertőzés elleni védekezés jegyében nőt a kereslet.
2021. 03. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehet intézni a NAV ügyeket hétfőtől

A veszélyhelyzet miatti kormányzati intézkedések betartása, a fertőzések megelőzése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyesen megjelenő ügyfeleket előzetes időpontfoglalás alapján fogadják; az egészségügyi szolgáltatási járulék ügyintézése, a csekkigénylés és a beadványok beadása időpontfoglalás nélkül is intézhető - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteken.
2021. 03. 06. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén is folytatódik az oltási program

A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik - írta a Koronavírus Sajtóközpont pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 03. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a munkanélküliség Csehországban

Februárban a januári 4,3 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban. Tavaly februárral összehasonlítva viszont 1,3 százalékkal növekedett - közölte a cseh munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2021. 03. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

250 milliárd forint lesz idén falufejlesztésre

A kormány több mint 250 milliárd forintot biztosít idén a magyar falvak fejlesztésére, a Magyar falu programban többi között óvodák, játszóterek, temetők megújítására lehet pályázni - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Nógrád megyei Sóshartyánban, ahol óvodai játszótér épült meg a programnak köszönhetően.
2021. 03. 05. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatos megrendelésekre számítanak az építési vállalkozók

A járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-vel pénteken.
2021. 03. 05. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a részvények húzták ma a BUX-ot!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,39 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 43 269 ponton zárt pénteken.
2021. 03. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon a lakosság több energiát használ, mint az ipar

A világ teljes energiafogyasztásának egyharmadát Kína és az Amerikai Egyesült Államok adja, ha egyaránt figyelembe vesszük a lakossági és ipari felhasználást. Magyarországon viszont mindkét államénál nagyobb a lakosság energiafelhasználási aránya: míg hazánkban 32 százalék, addig az Egyesült Államokban csupán 18 százalék. Az Eurostat adatai szerint a legtöbb környező országénál is többet fogyaszt a magyar lakosság: Ausztriában 23, Csehországban 26, Szlovákiában pedig mindössze 20 százalék ez az arány. A számok alakulását az is befolyásolja, hogy hazánkban jóval alacsonyabb az ipari célú felhasználás, míg a cseheknél sokkal több az energiaintenzív ipari termelés.
2021. 03. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre pontosabban fizetnek a vállalkozások

A késve fizető partnerek és a lánctartozás aránya 3 százalékpontos csökkenést mutat a megkérdezett vállalkozások körében a 2020. júliusi adatfelmérés óta - közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzését pénteken az MTI-vel.
2021. 03. 05. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a mezőgazdasági termelés 2020-ban

A mezőgazdasági termelés 2020-ban az előző évi áron 2,2 százalékkal csökkent, folyó áron viszont a 7,2 százalékos áremelkedés jóvoltából 4,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A növénytermesztés változatlan áron számolt termelése 3,3 százalékkal, az állattenyésztésé 1,3 százalékkal csökkent 2019-hez képest. A 10,3 százalékos és a 3,2 százalékos árváltozás hatásával együtt a termelési érték 6,6 százalékkal, illetve 1,8 százalékkal nőtt - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 03. 05. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU több tagállamát is érintő versenykorlátozó megállapodást tárt fel a magyar versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal 46 millió forint bírságot szabott ki a jogsértő vállalkozáscsoportra. A GVH beavatkozása az EU más tagállamaiban is kiküszöböli a versenykorlátozást, de a magyar nők is jól járhatnak vele, mivel az ügyben összességében 140 millió forint értékű kompenzációs vállalás is született.
2021. 03. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen növekedést hozhat az újranyitás

A pénzügyminiszter szerint ha húsvét után, megfelelő átoltottság esetén nyitni lehet, akkor van remény arra, hogy a magyar gazdaság a tavalyi év 5 százalékos visszaesése után az idén 4-4,5 százalékos növekedést érjen el.
2021. 03. 05. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővül a nulla százalékos gyorskölcsönre jogosultak köre

Jelentősen bővül azoknak a vállalkozásoknak a köre, amelyek elsőként igényelhetik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét. A módosítás célja, hogy azok a vállalkozások is forráshoz juthassanak, amelyeket a március 8-tól életbe lépő új korlátozó intézkedések kedvezőtlenül érintenek - közölte az MFB az MTI-vel pénteken.
2021. 03. 05. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogy áll a magyar ipari termelés a COVID közepén?

Közel 7 százalékos visszaeséssel zárta a januárt a magyar ipar, ebben az évben 5 - 10 százalékos bővüléssel számolhat a szektor.
2021. 03. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországra jön a mikromobilitást segítő DUCKT

A mikromobilitási hálózatokat fejlesztő vállalat, a DUCKT 150, az elektromos rollereknek létesített dokkoló és töltőállomás üzembe helyezésével a közeljövőben indítja el kísérleti programját Párizsban. Ennek célja, hogy bemutassák az univerzális töltőinfrastruktúra miként gyorsíthatja fel a mikromobilitás elterjedését és ezzel a környezeti hatások csökkentését a nagyvárosokban. A tervek szerint, a sikeres franciaországi bevezetés után a szolgáltatás több európai országban, így Magyarországon is elérhetővé fog válni.
2021. 03. 05. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: