A változások éve volt 2010

Fontos év volt a 2010-es esztendő a vízügy, a természet- és a környezetvédelem területén, mivel az új kormány megalakulását követően megszűnt a mezőgazdasági és a környezetvédelmi tárca és a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság, a vízügy valamint a környezet- és természetvédelem felügyelete egy új minisztérium fennhatósága alá került - mondta az MTI-nek az idei évet értékelve Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a vízügyért valamint a természet- és környezetvédelemért felelős államtitkára.

Az államtitkár szerint a VM fennhatósága alá tartozó négy részterület komplex egészet alkot. Példaként említette a vízügyet, az általa felügyelt szakterületek közül, amely már nem különül el aszerint, hogy a víz öntözésre szolgál-e vagy ár- és belvízről van-e szó, hanem szakmailag helyesen azok a területek, amelyek együvé tartoznak, egységes irányítás alá kerültek. Fontos az is - húzta alá -, hogy azok a konfliktusok, amelyek korábban a tárcák között léteztek, azok az új minisztériumon belül oldhatók fel. A vízügy területén a legfontosabb ügyek ismertek - jelezte Illés Zoltán. Az új kormány hivatalba lépését követően az ország észak-keleti részében árvíz pusztított.

 

Ezt követően ez év őszén következett be Devecser térségében az az ipari katasztrófa, amely a régió három településén okozott jelentős károkat, és irányította rá a figyelmet a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásának fontosságára. Az államtitkár megjegyezte, hogy az árvízi katasztrófahelyzet kialakulásában az előző kormánynak is szerepe volt, mivel Felsőzsolca térségében olyan, az árvízi mederbe nem való beruházásokra adott engedélyt, amelyek hozzájárultak a katasztrófahelyzet kialakulásához. De az év végén még a szokásosnál lényegesen több csapadék miatt sok helyen árvízi és belvízi elöntésekkel is meg kellett küzdeniük a szakembereknek - fűzte hozzá Illés Zoltán.

 

Mindezek felvetették annak a szükségességét, hogy Magyarországon a népesség 0,1 százaléka, azaz tízezer ember foglalkozzon évről-évre az ár- és belvizek megelőzésével. Ezért a kormány már döntött arról, hogy 2011-ben 6.000 közmunkás dolgozzon vízügyi feladatok elvégzésén. De ezeknek az embereknek a továbbiakban már nem közmunkásként, hanem közalkalmazottként kellene a továbbiakban a vízügy területén dolgozniuk: így tízezerre növelhető a vízügyi apparátus létszáma. A vízügy területén történt még egy fontos lépés az idén: az Orbán-kormány eltörölte a mezőgazdasági termelők számára jelentős terhet jelentő kisadót, amelyet a földtulajdonosok fizettek a vízkormányzásáért (hektáronként 800-1.600 forintot). E feladatok további elvégzésére a VM 5 milliárd forintos forrást kapott. Ez a pénz az ország 12 vízügyi igazgatóságához kerül majd várhatóan.

 

Illés Zoltán kiemelte: a természet meghatározza, hogy egy-egy területen milyen életmódot illetve gazdasági tevékenységet lehet folytatni. Magyarország természeti adottságai jók, megfelelőek a klimatikus és a talajviszonyok, valamint a vízjárás is jó. A víz ugyanis életben tartja a természeti rendszereket. A természetvédelmi területek nagyságát növelni kívánja a kormányzat. Jelenleg ez az ország területének mintegy ötödére terjed ki. Ez jelenti az államilag védett területeket, és az úgynevezett uniós védettség alatt álló Natura 2000-es területeket is. Az államtitkár jelezte: ez az arány igen kedvező más országokkal összevetve.

 

Az államtitkár aláhúzta, hogy a biológiai sokszínűség - azaz a biodiverzitás - megőrzése igen fontos, mivel annak károsítása visszahat az országban folytatható gazdasági tevékenységre is. Magyarországon a biológiai sokféleség megőrzésének fontos területei a nemzeti parkok, amelyekből pillanatnyilag 10 működik az országban. E rendszerben fontos szereplők a természetvédelmi őrök, akik a természetvédelmi őrszolgálat keretében dolgoznak. A tervek szerint pedig létrejönne még a rendőrséggel szorosan együttműködő úgynevezett ranger - félkatonai jellegű - szolgálat is, amely 100 főből állna. Ők is a nemzeti parkok területén tevékenykednének. Az államtitkár utalt arra: a vízügy, a természet- és a környezetvédelem szorosan összefügg egymással, arról komplex módon együtt kell gondolkodni.

 

Így ezek a területek csak összefüggéseikben kezelhetők, és a döntéseket is így kell meghozni. Példaként említette Illés Zoltán a megújuló energia használatát, amely nemcsak a természetet és a környezetet védi, hanem munkahelyteremtő is egyben, azaz a természetvédelem nem működhet jól környezetvédelem nélkül. Az államtitkár jelezte: a termékdíj-fizetésre kötelezetteket a jövőben szigorúbban ellenőrzik, csökkennek ugyanis a díjtételek - 10-15 százalékkal -, de azokat maradéktalanul be kívánják szedni. Illés Zoltán emlékeztetett arra: a termékdíjat a 90-es évek közepén vezették be Magyarországon uniós mintára. Ez adójellegű és a környezet védelmét szolgálja, célja pedig az indokolatlan környezetterhelés megakadályozása.

 

A megalakuló Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a tervek szerint a korábbiaknál hatékonyabban valósítja majd meg a hulladékok szelektív gyűjtését és újrahasznosítását. Azaz mintegy 25-30 milliárd forintért oldja majd meg a feladatot. A Bajnai-kormány működése alatt a termékdíj-fizetésre kötelezettek csak 15 milliárd forintot fizettek be a rájuk kirótt termékdíjból, 85-öt nem. Azaz, ha az elmaradt pénzek is befolynának, mintegy 100 milliárd forintból lehetne működtetni a természet- és környezetvédelmi rendszert Magyarországon. Az államtitkár szerint a felhasználható szabad forrásból - ez 70-75 milliárd forint - például ár- és belvízi megelőzésre, természetvédelmi területek növelésére, vadvizes területek megőrzésére és számos új beruházás megvalósítására lehetne elkölteni évente.

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás: