Alapkamat-csökkentés: még olcsóbbak lesznek a rendeletben szabályozott fogyasztási hitelek

Négy év után ismét csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A Bank360.hu körüljárta, hogy mit jelent a kamatcsökkentés a fogyasztási és jelzáloghitelekre nézve.

Alapkamat-csökkentés: még olcsóbbak lesznek a rendeletben szabályozott fogyasztási hitelek

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal rekord alacsony szintre, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát. A Bank360.hu megvizsgálta, milyen hatással lehet a lépés a lakossági hitelekre.

Csökken a THM-plafon az idén igényelhető fogyasztási hiteleknél

A járvány miatt bevezetett THM-plafon egészen eddig 5,9 százalék volt, hiszen a rendelet alapkamat + 5 százalékot határozott meg. Ez azt jelenti, hogy holnaptól legfeljebb 5,75 százalék lehet a személyi kölcsönök, áruhitelek és hitelkártyák THM-e az idei év végéig. Ez egy 2 millió forintos, 72 hónapra felvett személyi kölcsön esetében nagyjából 5-6 ezer forint kedvezményt jelent év végéig. 

Csökkenhetnek a változó kamatozású hitelek törlesztőrészletei

Az elmúlt években a fenti jogszabályi követelményeket leszámítva gyakorlatilag eltűnt az alapkamat hatása a lakossági hiteleknél. Más referenciamutatókhoz kötik a legnépszerűbb kölcsönök kamatozását, amelyek azt befolyásolják, hogy mekkora lesz a hitelünk kamata és törlesztője:

-a változó kamatozású hitelek kamatozását a BUBOR befolyásolja. Az a kamatszint, amelyen a bankok hiteleznek egymásnak rövid távon.
-az egy évnél hosszabb kamatperiódusú kölcsönökét pedig az állampapírhozamok, illetve az egy évesnél hosszabb bankközi hitelek kamatait leképező BIRS határozza meg.


A fenti referenciaértékek az idők folyamán jelentősen elváltak az alapkamattól, mondhatni “önálló életet éltek”.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted! Pénzügy/Adózás

Egészen a koronavírus megérkezéséig. Áprilisban ugyanis a jegybank aktivizálta az egyhetes betéti eszközét, amely a forintlikviditást hivatott befolyásolni, de ami ebből a szempontból fontos, hogy a betét heti tendereken meghatározott kamata eddig megegyezett az alapkamattal, azaz 0,9 százalékos kamattal fogadta be a jegybank a bankok fölös pénzét.

Ez viszont egy burkolt kamatemelés volt, hiszen a bankoknak jobban megérte ekkora hozam mellett inkább a jegybanknál tartani a pénzt, mint egymásnál. A BUBOR nagyon gyorsan fel is kúszott és stabilizálódott 90 bázispont környékén: azok, akik pedig 3, 6 vagy 12 hónapos BUBOR-hoz kötött hitelt fizetnek, ismét azt tapasztalhatták, hogy emelkedett a törlesztőrészletük.

Ugyanakkor most az alapkamat csökkenése a változó kamatú hitelek törlesztőrészleténél is csökkenést okozhat. A Monetáris Tanács döntése utáni sajtótájékoztatón Virág Barnabás frissen megválasztott alelnök jelezte: a jegybank a korábbiakhoz hasonló módon hirdeti az egyhetes betéti tendert, és hasonló elmozdulás indokolt, mint az alapkamat esetében, ebből pedig arra következtethetünk, hogy 0,90 százalék helyett 0,75 százalékon fogadja be a bankok pénzét, ezt pedig a BUBOR is követi majd.

Alacsonyabb lesz a fogyasztási hitelek maximális THM-e

A hitelkártyák, személyi kölcsönök és áruhitelek maximális teljes hiteldíjmutatóját az alapkamathoz igazítják.

A személyi kölcsönök maximális THM-e nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét, azaz innentől 24,75 százalékot. Az aktuális ajánlatokat a Bank360.hu oldalán lehet összehasonlítani.

Hitelkártya, áruhitel és folyószámlahitel esetén a THM mértéke nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét, azaz 39,75 százalékot.

Ezek a termékek ennél drágábbak tehát nem lehetnek, de a Bank360.hu megjegyzi, hogy a bankok túlnyomó többsége a személyi kölcsönöket ennél jóval olcsóbban adják, de a többi termék árazása sem éri el a maximális szintet.

Hitelek, amelyeket egyáltalán nem érint az alapkamat

Mely hiteleket nem érinti egyáltalán az alapkamat mozgása?

Minden olyan kölcsön kikerül a referenciamutatók változása alól, amelyeket fixen, tehát a futamidő végéig rögzített kamatozással veszünk fel.

Szintén alig érinti a kamatváltozás azokat a kölcsönöket, amelyek hosszú kamatperiódusúak, például 5, 10 vagy 15 évente változik a kamatozásuk. Ezeknél a hiteleknél a bankok a kamatperiódus váltásakor vizsgálják a referenciamutató aktuális szintjét.

Nem érintik a változások az állami kamatgaranciával nyújtott hiteleket sem, amíg teljesítjük a feltételeket: ilyen például a CSOK vagy a babaváró hitel.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: