Átrendeződés a befektetési piacon
Az elmúlt egy év befektetési slágertermékei egyértelműen a befektetési alapok voltak, ezek között is a kötvény és a vegyes alapok. Az idén is fennmaradó alacsony kamatkörnyezet miatt a továbbiakban ez a trend folytatódhat, és a magasabb hozamlehetőséget nyújtó kötvény- és részvényalapok iránti kereslet fokozódására számítunk” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
A megtakarítások szempontjából tavaly két fontos folyamat is zajlott. Egyrészt a Magyar Nemzeti Bank monetáris lazítása idén folytatódott, soha eddig nem tapasztalt alacsony értékre csökkentve ezzel az alapkamat mértékét. Másrészt a jelentősen mérséklődő inflációnak köszönhetően a reálbérek növekedni tudtak. Az említett folyamatok eltérő mértékben ugyan, de hatással voltak a megtakarításokra. A reálbérek növekedése összességében nem növelte számottevő mértékben a megtakarítások nagyságát, ugyanis 2012 eleje óta mindössze 7,3%-kal, azaz nagyjából az inflációnak megfelelő ütemben nőttek a megtakarítások.
Ezzel szemben az alacsony kamatkörnyezet jócskán megmozgatta a befektetők fantáziáját, akik így elindultak a magasabb hozamlehetőséget nyújtó befektetések irányába, átrendezve ezzel a hazai befektetési piacot. Ennek eredményeként a teljes megtakarításokon belül mintegy 10%-kal növekedett a befektetési alapok aránya 2012 év eleje óta, ami azt jelenti, hogy maga a befektetési alap piac 43%-kal, azaz mintegy 900 milliárd forinttal bővült az elmúlt közel két évben.
Emellett a befektetési alapok népszerűsége szempontjából is átrendeződött a piac. Bár továbbra is a pénzpiaci alapok képviselik a legnagyobb kategóriát a hazai befektetési piacon, ebben helyezik el a legtöbb pénzt, súlyuk azonban jelentősen, 3 százalékponttal csökkent az elmúlt egy évben. Ezzel párhuzamosan a kötvényalapok aránya mintegy 5 százalékponttal, a vegyes, illetve az abszolút hozamú alapok aránya pedig 3-3 százalékponttal növekedett.