Az Adó- és Vámértesítő lesz a NAV közlönye
A lap szerkesztését a NAV elnöke által kijelölt Szerkesztő Bizottság végzi. Az Értesítőben "jogalkalmazás" cím alatt kell közzétenni az ügyfelektől érkező egyedi kérdésekre adott válaszokat (szakmai véleményeket), amennyiben azok megismerése az adózókra, illetve a szervezet egészére nézve szükséges, hasznos.
Az abban foglaltak nem minősülnek jogszabálynak, illetve jogértelmezésnek, alkalmazásuk az ügyfelekre és a bíróságokra nézve nem kötelező. A szakmai véleményt az a főosztály készíti elő és adja át közzétételre az Értesítő számára, amelynek a szakterületéhez, szakfeladatához tartozik. Közzé kell tenni az Értesítőben a szervezet munkáját érintő, különös jelentőséggel bíró jogerős bírósági ítéleteket, illetve az azokról szóló tájékoztatót is.
További közlemények a szervezet személyi hírei, a szervezeti változások, a pályázati felhívások, és az ellenőrzés irányairól szóló tájékoztatás. Még megjelent idén az Adó és Ellenőrzési Értesítő első száma, de ez, és a korábbi számok, a lapot kiadó Saldo Zrt. honlapján érhetők el. A korábbi közlöny tartalma nagyban hasonlított az Adó- és Vámértesítő most meghatározott tartalmához. (MTI)