Az Allianz 2020-as Globális Biztosítási Jelentése: Európa még jobban lemarad, Magyarország egyelőre ellenállónak bizonyult

Az Allianz július 1-én tette közzé Globális Biztosítási Jelentését, amelyben az elmúlt év teljesítményét számba véve és a jövőbeli fejlődést felmérve ad képet a világ biztosítási piacainak helyzetéről.[1]

Az Allianz 2020-as Globális Biztosítási Jelentése: Európa még jobban lemarad, Magyarország egyelőre ellenállónak bizonyult

A globális biztosítási iparág jó formában kezdte a 2020-as évet: 2019-ben 4,4 százalékkal nőttek a biztosítási díjak, amivel az elmúlt négy év legerősebb növekedését produkálták. A növekedést az életbiztosítási szegmens hajtotta, amely meredeken, 4,4 százalékkal növekedett 2018-ban. Ez annak volt köszönhető, hogy Kína túllépett az ideiglenes, szabályozói eredetű visszaesésén, és az érett piacok végre meg tudtak birkózni az alacsony kamatszintekkel. A vagyon- és balesetbiztosítás közel azonos mértékben (4,3 százalékkal) bővült, elmaradva a 2018-ban mért 5,4 százalékos értéktől. Az életbiztosítás ezzel 2015 óta először felülmúlta a vagyon- és balesetbiztosítási szegmenst – bár csak igen csekély mértékben. 2019-ben a globális díjbevétel összesen 3906 milliárd euró volt (életbiztosítás: 2399 milliárd euró, vagyon- és balesetbiztosítás: 1507 milliárd euró).
 
Ezt követően a Covid-19 meteorként csapódott be a világgazdaságba. A gazdasági tevékenységek globális leállása a biztosítások terén is keresleti sokkot okozott: A globális díjbevétel várhatóan 3,8 százalékkal csökken 2020-ban. Az életbiztosítás valószínűleg jobban megszenvedi majd a helyzetet, mint a vagyon- és balesetbiztosítás – előbbi esetében 4,4 százalékos, míg utóbbiak esetében 2,9 százalékos visszaesés várható. A koronavírus-világjárvány hatása így háromszor erősebb lesz, mint a globális pénzügyi válságé, amikor is a globális díjbevétel 1 százalékkal csökkent. A világjárvány a Covid-19 előtti trenddel összevetve nagyjából 360 milliárd eurót farag majd le a globális díjbevételből (az életbiztosítás 250 milliárd euróval, a vagyon- és balesetbiztosítás pedig 110 milliárd euróval lesz kevesebb).
 
Ludovic Subran, az Allianz vezető közgazdásza szerint „2020-at kétségtelenül elveszítettük a vírus miatt”. „Sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi is jön majd a Covid-19 után. Alapvetően az alábbi három trend körvonalazódott már a járvány előtt is, amelyek a következő években intenzívebbé válnak majd: az üzleti modell digitalizációja, az Ázsia felé fordulás és az ESG-tényezők előtérbe kerülése. Míg az ázsiai piaci szereplők a technológia területén járnak az élen, az európaiak az ESG terén erősek. Ázsiában dől majd el azonban, ki uralja a globális biztosítási piacot, hiszen az ázsiai háztartások válnak a legstabilabb fogyasztókká, így ezek határozzák meg a biztosítások iránti globális keresletet.”

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Kelet-Európa[2] 8,6 százalékkal növekedett 2019-ben, ami elmaradt az előző év 9,5 százalékos bővülési ütemétől. Mindkét szegmens (életbiztosítás, illetve vagyon- és balesetbiztosítás) hozzájárult a díjbevétel emelkedéséhez: Az életbiztosítás dinamikusan, 10 százalékkal nőtt (a pénzügyi világválság óta mindössze második alkalommal volt a növekedés üteme két számjegyű), a vagyon- és balesetbiztosítás (amely a teljes biztosításidíj-bevétel 70 százalékát adja) pedig 8 százalékkal, elmaradva a 2018-as 9,6 százalékos értéktől. A teljes biztosításidíj-bevétel 64 milliárd euró volt a régióban, és több mint felét a „2 Nagy” (Oroszország és Lengyelország) produkálta. 2020 azonban kihívásokat tartogat Kelet-Európa számára: a díjbevétel várhatóan stagnál majd, és míg az életbiztosítás 1 százalékkal csökkenni fog, a vagyon- és balesetbiztosítási bevétel pedig csak csekély mértékben, 0,6 százalékkal növekszik majd. A hosszú távú kilátások azonban némiképp fényesebbek: a régió újult erővel, közel 9 százalékkal növekszik majd 2021-ben. 2030-ig a régió átlagos éves növekedése 6,1 százalék lesz, kevéssel meghaladva az előző évtized átlagos bővülési ütemét. Az életbiztosítási, illetve a vagyon- és balesetbiztosítási szegmensek várhatóan közel azonos mértékben bővülnek majd.
 
A jelentés társszerzője, Patricia Pelayo Romero szerint „A nagy pénzügyi válságot követő, kihívásokkal teli évtized után a harcban edzett európai biztosítási iparág figyelemre méltó ellenálló képességről tett tanúbizonyságot a Covid-19-járvány alatt”. „A kilátások azonban kevésbé biztatóak. Európa – más területekhez hasonlóan – lemarad az USA, és különösen Ázsia mögött. A pénzügyi világválság előtt ugyanakkora volt a piaci részesedése, mint az USA-nak – nem is beszélve arról, hogy jócskán megelőzte Ázsiát. Az évtized végére azonban 6 százalékponttal elmarad majd az USA-tól, Ázsia pedig jelentős mértékben, 15 százalékponttal túlszárnyalja majd. Európának riasztásként kellene tekintenie a Covid–19-re: ideje rendezni a sorait és lépéseket tennie a gyorsabb és inkluzívabb növekedés érdekében.”
 
Magyarország biztosítási piaca 10,6 százalékkal nőtt 2019-ben. A pénzügyi világválság óta ez volt a leggyorsabb ütemű bővülés a piacán. A növekedés hajtómotorja az 56 százalékos piaci részesedéssel rendelkező vagyon- és balesetbiztosítási szegmens volt, amely nagymértékben, 16,9 százalékkal nőtt az előző év 10 százalékos növekedési üteméhez képest. Az életbiztosítási díjbevétel viszont szerényebb mértékben, 3,5 százalékkal nőtt, megközelítőleg a 2018. évivel azonos mértékben (akkor 3,4 százalékos volt a növekedés üteme). 2020 azonban több kihívást is támaszt: a díjbevétel növekedése várhatóan 1,7 százalékra esik vissza, majd 2021-ben közel 5 százalékra gyorsul majd. A 2030-ig tartó teljes évtizedben Magyarország évente várhatóan 3,7 százalékkal bővül, ami jóval gyorsabb az előző évtized növekedési üteménél (2,1 százalék).

[1] Minden számítás 2019-es árfolyamon készült. Az életbiztosítás adatai nem foglalják magukban az egészségbiztosítást.
[2] A régió a következő piacokat öleli fel: Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Kazahsztán, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szlovákia, Törökország és Ukrajna.

Hozzászólások

A német vállalatok 15 százaléka tart a megszűnéstől

A német vállalatok 15 százaléka érzi magát egzisztenciális veszélyben a koronavírus-válság miatt a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének a felmérése szerint.
2020. 12. 01. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a fedélzeten az NN leendő vezérigazgatója, Holló Bence

Bár kinevezése csak a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti engedélyét követően lesz hivatalos, Holló Bence, az NN Biztosító leendő vezérigazgatója már december elsejével megkezdi a munkát a társaságnál. A szakember eddigi karrierjéről és további terveiről beszél.
2020. 12. 01. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdaságot a kormányzati intézkedések ölik meg, nem a vírus

Ahogy azt eddig is sejteni lehetett, a rendkívüli gazdasági károkért elsősorban nem a vírus terjedése a felelős, hanem a kormányok reakciója.
2020. 12. 01. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ál-munkaerőközvetítők csalnak ki pénzt a Trenkwalder nevében

Külföldi munka ígéretével próbáltak pénzt kicsalni gyanútlan álláskeresőktől pénzt a Trenkwalder munkatársainak kiadó csalók az ország különböző pontjain az elmúlt napokban – figyelmeztet a Trenkwalder. A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég az ügyben rendőrségi feljelentést tett.
2020. 12. 01. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar cég innovációja segíti a nemzetközi sportóriás terjeszkedését

Magyar fejlesztésű kasszákkal nyitott novemberben a Decathlon első lettországi üzlete. A világ legnagyobb sportszerforgalmazója korábban ausztriai és a szerbiai indulásában is a Laurel Cégcsoport megoldásaira támaszkodott. A döntést a korábbi jó tapasztalatokkal, a magyar szolgáltató rendszereinek rugalmasságával és a rekordgyorsaságú telepítéssel indokolták.
2020. 12. 01. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét rekordmértékű az új fertőzöttek száma Izraelben

Másfél hónap után ismét rekordmértékű az új fertőzöttek száma Izraelben, október közepe óta először meghaladta az 1200-at az elmúlt 24 órában regisztrált új vírushordozók száma - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
2020. 12. 01. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődött a GDP csökkenése Csehországban

Csehországban éves összehasonlításban a harmadik negyedévben 5 százalékra mérséklődött a bruttó hazai termék visszaesése. A második negyedévben 10,7 százalékos volt a GDP-csökkenés, ami a legrosszabb eredmény az önálló Csehország megalakulása (1993) óta. Negyedéves összehasonlításban a harmadik negyedévben a GDP 6,9 százalékkal emelkedett - közölte kedden Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal.
2020. 12. 01. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre még nem tudja behozni az idei bukót a magyar gazdaság - mi lesz?

Bár a második negyedéves súlyos hanyatlás után javított a magyar gazdaság, minden terület – a felhasználási és termelési oldalon – a negatív tartományban maradt éves szinten. Az idén 6 százalékos lehet a visszaesés és a mostani kilátások szerint jövőre még nem tudja behozni a hátrányt a gazdaság.
2020. 12. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A tavaszi fagy és a jégeső okozta idén a növénykárok 87%-át

A koronavírus-járvány ellenére a gazdák egész évben keményen dolgoztak, a szélsőséges időjárási jelenségek azonban idén is komoly kihívások elé állították őket. A Groupama Biztosító adatai szerint 2020-ban a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták. Jó hír, hogy a magyar gazdák egyre tudatosabbak, a vagyoni jellegű károk biztosítása is egyre elterjedtebb körükben. Idén a 7 milliárd forintra emelt állami mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás keretből az utóbbi évekhez képest kiemelkedő mértékű, 64%-os díjvisszatérítést kapnak a gazdák a legelterjedtebb „A” típusú növénybiztosítások esetében.
2020. 12. 01. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2020. 12. 01. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2020-as év kiemelkedő eredményeire alapozva új növekedési stratégiát indít útjára az UNIQA

„UNIQA 3.0 – Seeding the Future” néven hirdette ki legújabb növekedési programját az UNIQA Group, ami a következő 5 év célkitűzéseit és stratégiáját foglalja magába. Bizakodásra ad okot, hogy a COVID-19 okozta válság ellenére is sikeresen zárta 2020. harmadik negyedévét az UNIQA: 4091,2 millió eurós díjbevétellel és 213,8 millió eurós adózás előtti eredménnyel. Erre alapozva az új, hosszútávú stratégia fókuszában változatlanul az ügyfélközpontúság, valamint jelentős, az informatika, az adatkezelés és a digitalizáció területét érintő beruházások állnak.
2020. 12. 01. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak a járványügyi mutatók Spanyolországban

Spanyolországban tovább javultak a koronavírus-járvány mutatói a hétvégén; hétfőre 275-re csökkent a százezer lakosra vetített átlagos esetszám, amely pénteken még 307, a hónap elején pedig 525 volt.
2020. 12. 01. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország és Magyarország az Európai Unió német soros elnökségének új javaslataira vár

Lengyelország és Magyarország az Európai Unió német soros elnökségének új javaslataira vár az uniós költségvetési csomag kapcsán - jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfőn, Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki miniszterelnök varsói egyeztetése után.
2020. 12. 01. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elsőként büszkélkedhet éles SAP S/4HANA Retail rendszerbevezetéssel a magyarországi Praktiker

Nemcsak a megrendelő Praktiker, hanem az SAP Hungary, valamint a bevezetést lebonyolító KPMG Tanácsadó Kft. és a Mind System Consulting Kft. életében is kivételes vállalkozás zárult le az első magyarországi SAP S/4HANA Retail vállalatirányítási rendszer kiépítésével. Az akár több százezer áruházi és webáruházi rendelés valós idejű lebonyolítására képes új rendszerrel, a mesterséges intelligenciát is alkalmazó, új generációs digitális portfólióval az immár magyar kézben levő barkácsáruházlánc komoly versenyelőnyre tesz szert, új szintre emeli a vevői és ügyfél&eacut e;lményt és a folyamatok hatékonyságát egyaránt.
2020. 12. 01. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégis megrendezik a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt?

Online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A kezdeményezésben hat kategóriában csaknem ötven alkotó vesz részt.
2020. 12. 01. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire állja a sarat a magyar bankrendszer?

Továbbra is erős a magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége, a pénzügyi intézmények egy súlyos makrogazdasági sokk esetén is megfelelnének a szabályozói elvárásoknak - ismertette a jegybank hétfőn közzétett novemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője online sajtótájékoztatón.
2020. 12. 01. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 100 százalékkal nőtt itthon a lejárt számlák aránya, a cégek késve fizetnek a járvány miatt

Rekordmértékben, 23 százalékról 46 százalékra nőtt a lejárt vállalatközi (B2B) számlatartozások állománya a COVID-19 előtti időszakhoz képest Magyarországon. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. Az 1400 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint a megkérdezett magyar cégek fele jelezte, hogy átlagosan 23 napos várakozás után tudták csak behajtani a kintlévőségeiket. A magyar válaszadók 57 százaléka szerint az árbevétel visszaesett az idén, 50 százalékuknál pedig a pénzforgalmat érte negatív hatás. (Ez a régióban 59 és 51 százalék.) A legtöbb magyarországi cég szerint jövőre javul a belföldi és a globális gazdasági helyzet.
2020. 12. 01. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a munkanélküliség, csökkent a GDP Szerbiában

A korábbiaknál mérsékeltebben csökkenő GDP-ről, növekvő munkanélküliségről, zsugorodó külkereskedelmi forgalomról közölt adatokat a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) hétfőn.
2020. 12. 01. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Graboplast 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe

A Graboplast 317 millió forintos állami hozzájárulással 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján, Tatabányán.
2020. 12. 01. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökország kiterjeszti a kijárási korlátozást

Törökországban a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében az érvényben lévő részleges hétvégi kijárási korlátozás időtartamát az egész hétvégére kiterjesztik, illetve a hétköznap éjszakákon is bevezetik a gyakorlatot - jelentette be Recep Tayyip Erdogan elnök hétfőn Ankarában.
2020. 11. 30. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások: