Az EIB, a Világbank és az EBRD több mint 16 milliárd dollárt hitelezett Közép- és Délkelet-Európának
A jelentés, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi washingtoni közgyűlése alkalmából hoztak nyilvánosságra, megállapította, hogy a regionális hitelezési akcióterv megvalósítása jól halad. Az EIB, a Világbank, és az EBRD Közép- és Délkelet-Európa számára tavaly novemberben, a "bécsi kezdeményezés" szellemében elindított akcióterve keretében a térségben 2013 és 2014 folyamán összesen 30 milliárd dollárt fektet majd be a régióban.
A három nemzetközi pénzügyi intézet hiteleit a vállalkozók, az exportőrök, a kis- és középvállalatok tevékenységének finanszírozására szánják. Amíg az EIB a kétéves akcióterv keretében vállalt 20 milliárd dollárból 10,5 milliárd dollárnyi hitelt biztosított, addig a Világbank a 6 milliárd dolláros vállalásából 3,1 milliárd dollárt, az EBRD pedig a 4 milliárdos keretéből 2,5 milliárd dollárnyi hitelt ítélt meg eddig. (MTI)