Az EKB nem emelt lényegi kifogást a jegybanktörvény módosítása ellen

Az Európai Központi Bank (EKB) nem emelt érdemi kifogást a kormánynak a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvénymódosítási javaslata ellen az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet levele szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel szerdán.

A közlemény ismerteti az elnök levelének megállapításait, aki azt írta: jelentősen közelíteni kell a magyar szabályozást az Európai Unió gyakorlatához, ezért kívánja a parlament jogává tenni a kormány az MNB vezetését ellátó monetáris tanács tagjainak megválasztását. A kormány ebbéli szándékát érdemben nem kifogásolja az EKB. Jean-Claude Trichet levelében jelzi, hogy az MNB felügyelő bizottsága tagjainak díjazására vonatkozó kormányjavaslat formálisan ugyancsak megfelel a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) Alapokmányának.

 

Az EKB elnökének levele kitér arra is, hogy a monetáris tanács tagjai kinevezési rendjének módosítását az EKB lényegében és érdemben nem kifogásolja. Megállapítja ugyanis, hogy a szabályok egyrészt a tervezet szerint sem változnak, másrészt összeegyeztethetők az EKB és a KBER Alapokmányának 14.2. pontjával. A gazdasági tárca közleménye kiemeli: az EKB arra nem reagált, hogy a javasolt változtatás egyben jelentős közeledés az Európai Unió gyakorlata felé. Azok a tagállamok ugyanis, amelyek az eurót még nem vezették be (pl.: Svédország, Lengyelország, Lettország, Észtország, Litvánia, Bulgária, Románia), ott az önálló monetáris politikai döntéshozatal még jelentős szereppel bír, ezért a monetáris politikát irányító testületek tagjainak kiválasztásában a parlament fontos szerepet játszik.

 

Az EKB elnöke ugyanakkor jelezte, hogy az MNB-elnök fizetését korlátozó törvénymódosítással továbbra sem ért egyet. Az NGM kommentárja szerint tény az, hogy a magyar jegybanki vezetők nemzetközi szinten is kiugróan magas fizetéseket kaptak. Míg az EKB elnöke 2009-ben a német átlagbérek 9-szeresét, Ben Bernanke, a FED kormányzótanácsa elnöke az amerikai átlagbérek 4,5-szeresét, a cseh jegybank elnöke hazája átlagbérének 16-szorosát kereste, addig a magyar jegybankelnökének fizetése a magyar átlagbérek 41-szerese volt 2009-ben. A kormány a takarékosság és az államháztartási egyensúly érdekében fontosnak tartja, hogy a közszféra vezetőinek és tisztségviselőinek - így az MNB elnökének is - havi díjazása kétmillió forintnál ne legyen több - idézi fel az érveket a közlemény.

 

Hozzáteszi: a 2 millió forintos fizetési plafon bevezetése ugyanakkor semmiben sem érinti a jegybanki függetlenséget, amelyet a kormány - ahogy eddig is, úgy a jövőben is - tiszteletben tart. A jegybanki felügyelőbizottsági tagok fizetésének emelésével kapcsolatban az EKB elnöke ugyancsak nem emelt vétót - ismerteti az NGM. Idézi Jean-Claude Trichet levelét, aki megállapította: az MNB felügyelő bizottsága tagjainak díjazására vonatkozóan javasolt rendelkezések formálisan megfelelnek a szerződésnek és a KBER alapokmányának. A tárca ez ügyben hangsúlyozza: nem a kormány döntött az FB tagjainak fizetésemeléséről, hanem a Számvevőszéki és költségvetési bizottság módosító javaslata alapján az Országgyűlés.

 

A bizottság javaslata összhangba kívánta hozni az FB tagjainak díjazását az általuk végzett munka mennyiségével és minőségével. A minisztérium közlése szerint az EKB levele megjegyzi, hogy az MNB-törvényben rendezni kellene az MNB elnöke megbízatásának a hivatali idő lejárta előtti megszűnése esetén az új elnök kinevezéséről szóló eljárást. A minisztérium ugyanakkor megállapítja: az EKB eddig ebben a témában soha sem jelzett kifogást, és az MNB elnökének jogállásáról az MNB törvény 50. §-a már most is egyértelműen rendelkezik: ha az MNB elnökének megbízatása megszűnik, akkor a hatályos törvényi előírások szerint kerül sor az új elnök kinevezésére. Akadályoztatása esetén az MNB elnökét az általa kijelölt általános hatáskörű alelnök helyettesíti.

 

A monetáris tanács évente megválasztja az elnökhelyettesét, aki a monetáris tanács elnökének - vagyis az MNB elnökének - akadályoztatása esetén a tanács munkáját koordinálja. Erre a monetáris tanács ügyrendje is részletes előírásokat tartalmaz. Vagyis a monetáris tanácsi tagok választásáról szóló törvénymódosítás nem érinti az MNB elnökére vonatkozó, jelenleg is kellően részletezett előírásokat - állapítja meg az NGM. Az EKB levele alapján a tárca úgy értékeli: az európai központi bank úgy látja, hogy az MNB elnöke, alelnökei és a monetáris tanács tagjai által a megbízatásuk megkezdésekor leteendő eskü szövegét módosítani kellene annak érdekében, hogy az MNB elnökét és a monetáris tanács többi tagját a KBER vonatkozású feladatok ellátásában ne hátráltassa. Ezzel szemben a tárca szerint tény: az MNB teljes jogi integrálása az eurórendszerbe valóban indokolt, de csak az euró bevezetéséhez kapcsolódóan.

 

Ám ezeket a - jórészt technikai - módosításokat az euró bevezetése előtt mintegy két évvel célszerű kezdeményezni, hiszen - eurózónán kívüli tagként - egyrészt nem lenne ennek gyakorlati értelme, másrészt a következő években az EU-s szabályok meg is változhatnak. A monetáristanács-tagok választásáról szóló törvénymódosításnak így eleve nem volt, illetve lehetett a célja az esküszöveg módosításának kezdeményezése - állapítja meg az NGM. Az észrevételek azt jelzik, hogy az EKB a monetáristanács-tagok megválasztásával szemben lényegi kifogást nem emelt. A monetáris tanácsról szóló törvényjavaslat változtatása a fentiek alapján nem indokolt - áll az NGM közleményében.

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás: