Az EU vezetői a jövő héten is azt kívánják bizonygatni, hogy urai az adósságválságnak

Az Európai Unió állam- és kormányfői a héten újabb kísérletet tesznek a piacok meggyőzésére, hogy képesek kordában tartani az adósságválságot a gazdaságpolitikai együttműködés és a költségvetési fegyelem erősítésével.

A csütörtökre tervezett csúcstalálkozó programján lesz a gazdasági növekedés gyorsítása és a munkanélküliség csökkentése a Reuters hírügynökség vasárnapi előzetese szerint. Az egység megmutatása segíthet meggyőzni a piacokat, hogy az EU-nak van közös válasza a tizenegy éve alapított euróövezet eddigi legsúlyosabb válságára, és meg tudja akadályozni a görögországihoz hasonló adósságproblémák megjelenését más országokban.

 

"A legfontosabb most rendet teremteni a közfinanszírozásban. Költségvetési konszolidációra és új pénzügyi stabilitási kultúrára van szükség Európában. Európa tudatára ébredt, hogy nem tartották be a szabályokat, és most be kell tartani őket. A szabályok megkerülése közös gazdasági jövőnket teszi kockára. Az ellenkező irányba kell mozdulnunk, meg kell erősíteni szabályainkat és az EU-beli gazdaságirányítás módszereit" - idézte a hírügynökség az Európai Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót.

 

A csütörtöki EU-csúcs eredményeit meghatározhatja, mire jut hétfőn, előzetes berlini értekezletén Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Eddig is mindketten kinyilvánították, hogy meg kell védeni az eurót és javítani kell Európa gazdasági teljesítményét, de ezt nem épp egyformán képzelik, írta a Reuters. A hírügynökség emlékeztetett a német pénzügyminisztérium kilencpontos tervezetére, amely szigorúbb büntetéseket követel az EU-beli költségvetési szabályokat megszegő kormányok ellen, a visszaeső szabályszegőktől megvonná a szavazati jogot az EU-fórumokon, és csődeljárás lehetőségét és kidolgozását javasolja államok számára is.

 

Sarkozy kevésbé szigorú elképzelései szerint az euróövezet számára alakítani kellene valamiféle közös gazdasági kormányzatot, amelynek titkársága ügyelne a gazdaságpolitikák összehangolására, és az európai gazdaság újraegyensúlyozására és a növekedés gyorsítására összpontosítana. Merkel és Sarkozy találkozóját eredetileg a múlt hétre tervezték, de elhalasztották: ez nem vetett jó fényt az együttműködésre.

 

A kételyeket csak részben oszlatták el, amikor a múlt héten a francia elnök és a német kancellár közös levélben sürgette az Európai Bizottságot: gyorsítsa meg a pénzügyi piacok megrendszabályozására irányuló munkát. Szerdán nyilvánosságra hozott levelükben azt írták az Európai Bizottság elnökének, hogy a bizottságnak gondolkodnia kell minden vagy legalább egyes részvények és kötvények, illetve egyes szuverén adósságbiztosítási termékek (CDS) áresésre játszó, fedezet nélküli eladásának európai szintű betiltásán, valamint a piaci elszámolási határidők európai szintű összehangolásán.

 

A német kormány a múlt hónapban jövő márciusig korlátozta a fedezet nélküli eladásokat. Az Európai Bizottság szóvivője a levére reagálva azt mondta, hogy végső fázisában van az Európai Bizottság fedezet nélküli értékpapír-eladásokra vonatkozó szabálytervezetének kidolgozása.

 

A szóvivő leszögezte, hogy a bizottság a tőle telhető leggyorsabb ütemben dolgozik ezen a dosszién, de a szabályozás megfelelő előkészítést igényel. Azt mondta, hogy a testület még nyáron hivatalosan előterjeszti javaslatait, de dátumot nem említett. Sarkozy és Merkel azt kérte, hogy a bizottság még az EU júliusi pénzügyminiszteri értekezlete előtt mutassa be az összes lehetséges cselekvési tervet.

 

Az EU vezetőinek gondolniuk kell azokra az aggodalmakra is, hogy az adósságválság továbbterjedhet az euróövezeten kívüli, nagy deficitű vagy adósságú EU-országokra, amilyen Nagy-Britannia vagy Magyarország - írta a Reuters. A hírügynökség szerint Nagy-Britannia mindenesetre elég ellenségesen szemléli a szorosabb költségvetés-felügyeletre irányuló EU-beli törekvéseket.


Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás: