Az Elcoteq megint veszteséges volt a második negyedévben
Ennek ellenére az egész évre változatlanul profitot jósol a cég az előző évek veszteségei után, annak dacára, hogy a helyzet ebben a hónapban tovább bonyolódott: a japán Sharp felfüggesztett egy nagy megrendelést úgynevezett okos telefonokra.
A Sharppal áprilisban kötött megállapodás több mint 150 millió euróval növelhette volna a bevételt már ebben az évben. Az első félévben mindazonáltal összesen tíz új ügyfelet szerzett a vállalat. A nem számszerűsített profitvárakozást a januárban végrehajtott adósságrendezésre alapozzák. Az első negyedévben az Elcoteq adózott eredménye 40,3 millió euró volt az egy évvel korábbi, 45,6 milliós veszteség után.
A bevétel a második negyedévben 332,3 millió euró volt, 23,8 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévi 436 milliónál. Az első negyedévi, 220,5 millió eurós bevétel 53,1 százalékkal maradt el az egy évvel azelőtti 470 milliótól. Tavaly az Elcoteq vesztesége 105,045 millió euró volt adózás után kisebbségi részesedések nélkül, majdnem 60 százalékkal több a 2008-as, 65,872 milliós veszteségnél. A nettó bevétele 56,5 százalékkal 1,503 milliárd euróra csökkent 3,443 milliárdról.
Adósságát tőkebevonással sikerült enyhítenie, így elkerülte a felvásárlást. Az idei első negyedév után tőkeemelést jelentett be, 40 millió euróra 20 millióról, új részvények és részvényre váltható kötvények kiadása révén. Az Elcoteq európai - főleg balti és oroszországi gyártóhelyei - eladásával is karcsúsodott az utóbbi pár évben.
Ennek nyomán tavaly nyáron közölték, hogy a nagy volumenű európai gyártást Magyarországon, Pécsett összpontosítja az Elcoteq. Mindazonáltal a felére csökkent az Elcoteq Magyarország Kft. dolgozóinak létszáma is a gazdasági válság kirobbanása óta, a cég mintegy 3.500 embert foglalkoztat - mondta Krippl Zoltán, a társaság jogi és kommunikációs igazgatója Pécsett tavasszal.
Fejlődési lehetőséget kínál a magyarországi tevékenységnek az Elcoteq és a Philips tavasszal kötött, világszintű megállapodása energiahatékony fényforrások gyártására, az Elcoteq szerződése a Nokiával a Nokia már piacra került távközlési eszközeinek utólagos javítására, szervízelésére, továbbá az Elcoteq és a kínai Huawei együttműködése, amelynek révén nagyobb mennyiségben készülhetnek távközlési hálózati rendszerekhez szükséges berendezések Pécsett.
Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, korábban három, ma egy pécsi gyárában folytat termelést. Az Elcoteq 13,5 milliárd forint értékű beruházást valósított meg 2003 és 2008 között Magyarországon.