Az IMF nem hagyná magára Görögországot

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) semmiképpen sem hagyná csődbe jutni Görögországot, szükség esetén inkább további forrásokhoz juttatná - közölte a valutaalap egyik illetékese, akit a The Wall Street Journal Europe idézett.

Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF májusban 110 milliárd eurós segélycsomaggal mentette meg Görögországot a csődtől. Görögországnak ezért cserébe az idei GDP-arányos államháztartási hiányát 8,1 százalékra kell leszorítania a tavalyi 13,6 százalékról, majd két év alatt 3 százalék körüli szintre.

 

A lap által név nélkül idézett IMF-forrás szerint a már jóváhagyott hitelkeret nem akadálya annak, hogy szükség esetén, három év múlva, további megállapodást kössön Görögország a valutaalappal. A The Wall Street Journal Europe a kijelentéssel kapcsolatban hangsúlyozta, most először látott napvilágot egyértelmű jelzés azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi hitelnyújtók nem engedik meg Görögország csődjét, ha Athén nem tudná helyreállítani a hitelpiac bizalmát.

 

A lap egyidejűleg olyan szakértői véleményeket is idézett, amelyek szerint Görögország már jövőre "normális hitelvevőként" térhet vissza a nemzetközi hitelpiacokra. Az elmúlt napokban azonban más elemzők azt mondták, távolról sincsenek meggyőződve arról, hogy Görögország a csaknem 300 milliárd eurós állami kötvényadósság-állomány törlesztésének kényszerű leállítása nélkül rendbe tudná tenni pénzügyeit.

 

E borúlátó véleményekre Jeórjiosz Papakonsztantinu görög pénzügyminiszter csütörtökön azzal reagált, hogy országa nem áll le az adósságtörlesztéssel. Annak ugyanis sokkal szélesebb kiterjedésű következményei lennének, "megtörné" az euróövezet egységét. A tízéves futamú görög kötvények hozama továbbra is rekordközeli, 11,5 százalékos magasságban mozog, amit a legtöbb befektető fenntarthatatlannak ítél.

 

A görög kötvényhozamok az adósságválság tavaly szeptemberi elhatalmasodása előtt 4,5 százalék környékén jártak. A görög adósságállomány kényszerű átstrukturálását a londoni City független elemzői közül is többen elkerülhetetlennek tartják. Görögország az egyetlen euróövezeti tagállam, amelyre több hitelminősítő is befektetési szint alatti adóskockázati osztályzatot tart érvényben.

 

A "három nagy" közül már csak a Fitch Ratings sorolja befektetésre ajánlott szintre a görög adósságot, "BBB mínusz" besorolással, de ezt az osztályzatot is leminősítést valószínűsítő negatív kilátás egészíti ki. A Moody's Investors Service és a Standard and Poor's egyaránt spekulatív sávba sorolta vissza a görög adósságot.


Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás:

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája - közölte a társaság a honlapján.
2026. 09. 02. 17:30
Megosztás:

Tovább csökkenhetnek az élelmiszerárak

A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek. Egyelőre azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv: a globális élelmiszerpiacon számos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza az árakat. A nemzetközi folyamatok a magyarországi élelmiszerárak alakulására is hatással vannak. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra, illetve egyes termékkörökben csökkenő élelmiszerárakra lehet számítani.
2026. 09. 02. 17:00
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztett a Milkmen Kft. és a szegedi egyetem

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő, mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 09. 02. 16:00
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a prémium elektromos autó modelljeinek bevezetése mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 15:30
Megosztás:

Az Olümposznál jár a hazai agrármulti: az UBM többségi tulajdont szerzett Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártójában

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
2026. 09. 02. 15:00
Megosztás:

Ajánlatkérés helyett azonnali árajánlat: mi történik, ha egy fejlesztő publikussá teszi az árait?

Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés kérdése. Egy tatabányai fejlesztő az ellenkező irányba indult el: minden ára publikus, az érdeklődő pedig percek alatt kap írásos, tól-ig árajánlatot.
2026. 09. 02. 14:30
Megosztás:

3 egyszerű hálószoba-frissítő ötlet, amitől megváltozik a szoba hangulata

A halószoba az egyik legfontosabb része, ahol rengeteg időt töltünk. Nem csoda, ha néha már kicsit unalmassá válik a szemünkben, hisz oly sokszor láttuk már. Szerencsére azonban egy hálószoba felfrissítése sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk.
2026. 09. 02. 14:00
Megosztás:

A G20 a stabilcoinokat is bevonná a globális fizetési rendszer átalakításába

A stabilcoinok egyre kevésbé számítanak a kriptopiac különálló jelenségének: a világ legnagyobb gazdaságai már a nemzetközi fizetési rendszer megújításának részeként tekintenek rájuk. A G20 szeptember 1-jei elnöki nyilatkozata egyszerre sürget átláthatóbb szabályozást a digitális eszközök számára, hosszabb banki elszámolási időt, az ISO 20022 szabvány szélesebb használatát és a pénzügyi bűnözés elleni szabályok következetesebb alkalmazását. A dokumentum legfontosabb üzenete az, hogy önmagában egy éjjel-nappal működő blokklánc még nem teszi a globális pénzügyi rendszert valóban 24 órássá.
2026. 09. 02. 13:30
Megosztás: