Az MSZP szívesen vitázna a FIDESZ-szel

Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel - hangzott el Simon Gábor szocialista választmányi elnök és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szombati sajtótájékoztatóján, amelyet a választmányi ülés szünetében tartottak. (MTI)

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP szakpolitikusai vitákat kezdeményeznek, mert az lenne tisztességes, ha a Fidesz is a választók elé tárná a programját. Szavai szerint nem a vita formája, hanem a tartalom a lényeg, hogy végre "ki tudjanak csikarni bármit a Fideszből".

 

Arra kérdésre, hogy csak a Fidesszel vitáznának-e, vagy a többi párttal is, úgy válaszolt: nekik elsősorban a Fidesz az ellenfelük, és más pártok már nyilvánosságra hozták a programjukat. A szocialista politikus a kormányfő-jelölti vitával kapcsolatban kiemelte: ennek hagyományai vannak Magyarországon, az elmúlt 12 évben teljesen természetes volt, hogy megtartják. Ennek a fontosságát egyedül a Fidesz kérdőjelezi meg - jegyezte meg, hozzátéve: ő úgy készül, hogy lesz ilyen vita, és várja ennek az időpontját.

 

Tájékoztatása szerint a szombati választmányi ülés annak a konzultációsorozatnak a része, amelyet az MSZP a választási programjáról tart. Ismertette: a kampányban és a programban három feladata van a pártnak. Elsőként be kell számolni az eredményekről, mert a Fidesz nagyon tudatosan azt próbálja "hazudni", hogy az elmúlt nyolc évben semmi nem történt, és az ország romokban hever. Hozzátette: az is feladatuk, hogy felhívják a figyelmet Fidesz szemfényvesztéseire, hazugságaira.

 

A feladatok közé sorolta, hogy beszéljenek a jövőről, hogy pontosan lehessen látni, az MSZP milyen programot, világképet kínál. Szavai szerint új baloldali politikát hirdetnek, és az MSZP az egyetlen olyan erő, amely képes megvédeni a demokráciát, a szabadságot és a jogállamot. - Ehhez keresünk szövetségeseket a választók között - hangoztatta. Simon Gábor választmányi elnök a sajtótájékoztatón kijelentette: a Fidesszel szemben az MSZP legalább tud és mer vitázni a programjáról.

 

Beszámolója szerint a vitában szinte minden felszólaló azt mondta, merjenek büszkék lenni az elért eredményekre, és nem szabad szó nélkül hagyni azt ellenfelek "katasztrófa-kommunikációját". - Ha Orbán Viktor szerint újjá kell építeni az országot, akkor például bontsunk fel az elmúlt években épült 500 kilométernyi autópályát? - fogalmazott.


Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás:

Hyperliquid új irányt nyit: engedélyhez kötött perpetual piacok jöhetnek

A Hyperliquid újabb fontos lépést tesz az intézményi és szabályozottabb kereskedési modellek felé: a HIP-3* javaslat lehetővé tenné, hogy egyes perpetual piacokhoz csak előzetesen jóváhagyott tárcák férjenek hozzá. A változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a Hyperliquid zárttá válna, és a jelenlegi nyílt piacokat sem alakítanák át automatikusan korlátozott hozzáférésűvé. A fejlesztés legfontosabb újdonsága éppen az, hogy az egyes piacok üzemeltetői maguk dönthetnének arról, nyitott vagy engedélyezett kereskedési modellt alkalmaznak.
2026. 09. 04. 08:30
Megosztás: