Az NHP Hajránál is olcsóbb lehet a Széchenyi Kártya GO!

Bár az MNB NHP Hajrá hitelprogramjának kerete kimerült, a vállalkozások a korábbi MFB és EXIM termékeket, így a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt továbbra is igényelni tudják. A hónap elejétől pedig elérhető a Széchenyi Kártya Program új hitelcsomagja a Széchenyi Kártya GO!, amely még az NHP feltételeinél is kedvezőbb lehetőséget kínál a vállalkozásoknak – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői.

Az NHP Hajránál is olcsóbb lehet a Széchenyi Kártya GO!

Kiemelkedő NHP-eredmények

Óriási szerepe volt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) abban, hogy a koronavírus járvány a vállalkozások számára nem jelentett drasztikus törést, ugyanis az első korlátozások után szinte azonnal, 2021. áprilistól bevezetett NHP Hajrá hitelprogramban biztosított 3000 milliárd forintos keretből nagyjából 40 ezer vállalkozás juthatott államilag támogatott, kedvezményes kamatozású kölcsönhöz. Ha hozzávesszük, hogy Növekedési Hitelprogram 8 éve alatt 74 ezer vállalkozás kapott, mintegy 6300 milliárd forintos kölcsönt, jól láthatjuk, hogy mekkora is volt az NHP Hajrá igénybevétele. Mindez annak köszönhető, hogy a korábbi NHP-s termékhez képest meg lett emelve az igényelhető hitelösszeg, meg lett nyújtva a kölcsönök futamideje és ki lett szélesítve a felhasználhatósági lehetőségek köre. A többletigényeket eddig befogadta az MNB – az elmúlt alig több, mint egy évben két lépcsőben megduplázták a rendelkezésre álló hitelkeretet.

A cégek által felvett kölcsön összeg több mint fele a cégek továbbélését, működését biztosító forgóeszközhitel volt, ám a program már az újraindulást segítette azzal, hogy a folyósított összegek 37 százaléka új beruházási hitel vagy lízing volt. Ugyancsak a cégek mindennapi életét segítette, hogy az NHP Hajrá keretének fennmaradó részét korábban felvett, magasabb kamatozású vagy épp a közeljövőben lejáró beruházási hiteleik kiváltására használták fel a cégek.  A hitelek háromnegyede a kereskedelem, az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság vállalataihoz került.

Az újrainduláshoz is kell hitel

A vállalkozások ugyanakkor a járvány harmadik hullámának letörése és a magas átoltottság következtében szerencsére lassan a normál kerékvágásba rendeződő élet idején is kihívásokkal szembesülnek: több szektorban hatalmas kereslet tapasztalható a termékek és a szolgáltatások iránt, így a fejlesztések mellett készlet-beszerzésre, munkaerő-felvételre és átmeneti fizetési nehézségek áthidalására szükség van új megoldásokra – mondta Dancsné Engler Bernadett, az NHP Hajrá kihelyezésének 28 százalékát magáénak tudó OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási Főosztályának vezetője.

Itt a Széchenyi Kártya Go

Jó hír, hogy bár az NHP Hajrá 3000 milliárd forintos keretét nem növeli tovább a Magyar Nemzeti Bank, s így a lehetőség lényegében kimerült, a vállalkozások számára továbbra is rendelkezésre állnak rendkívül olcsó, vagy akár teljesen kamatmentes hitellehetőségek. A legújabb ilyen termék, a július elsejétől igényelhető Széchenyi Kártya GO! kedvezményes, a futamidő végéig fix kamatozású hitelprogram, amelyet a vállalkozások 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig igényelhetnek.  A konstrukció az állami kamattámogatásnak köszönhetően a korábbi NHP-s hiteleknél is olcsóbb finanszírozást biztosíthat a vállalkozásoknak a money.hu értékelése szerint.

A Széchenyi Kártya Program az elmúlt több, mint 10 év alatt bebizonyította, hogy gyorsan és hatékonyan képes segíteni a hazai vállalkozások mindennapi életét azzal, hogy kedvező feltételek mellett a cégek igényeinek legmegfelelőbb konstrukciókat kínál. A koronavírus járvány idején szinte azonnal átdolgozásra kerültek a termékek, ennek köszönhetően a pandémia idején kínált Széchenyi Kártya krízishiteleket már eddig is több mint 32.000 vállalkozás igényelte 899 milliárd forint értékben.

A Széchenyi Kártya Újraindítási Program konstrukciói közül jelenleg 5 érhető el:

- folyószámlahitel fix, évi 0,1 százalékos kamattal, legfeljebb 100 millió forintos összegig;

- szabadon felhasználható forgóeszközhitel fix, évi 0,2 százalékos kamattal, maximum 250 millió forintig, 3 évre;

- beruházási hitel fix, évi 0,5 százalékos kamattal, akár 1 milliárd forintig, 10 éves futamidőre;

- a turisztikai ágazat vállalkozásai kamatmentes turisztikai kártyával maximum 250 millió forintot igényelhetnek, legfeljebb 3 évre;

- az agrár-vállalkozások beruházási hitele akár 1 milliárd forintig igényelhető maximum 10 éves futamidőre, fix, évi 0,5 százalékos kamat mellett.

A Széchenyi Kártya GO! új hitelei a fenti hitelekhez képest a money.hu értékelése szerint további előnyöket tartogatnak:

- a forgóeszközhitel tőketörlesztésére akár 9 havi, míg a beruházási hitelekre akár 24 havi türelmi időt biztosítanak, így a tőkét csak később kell elkezdeni törleszteni.

- a legtöbb konstrukció ingatlan fedezet nélkül igényelhető.

A hiteltermékek közül a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! a napi működési költségek biztosításához, a Széchenyi Likviditási Hitel GO! a vállalkozás működtetésére alkalmas forgóeszközhitel beszerzésekhez, a Széchenyi Beruházási Hitel GO! a beruházások finanszírozásához, a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére az újraindításhoz nyújt segítséget, míg az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! az agrárszektor vállalkozói által széles körű beruházási hitelcélok megvalósítására igényelhető.

A többi hitelprogram tovább él

A money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a Széchenyi Kártya GO! termék mellett az MFB Pontok hálózatában (OTP, Takarékbank, MKB, Budapest Bank, Gránit Bank) továbbra is elérhetőek az MFB krízistermékei. Ugyancsak az MFB Pontokon igényelhető a mikro- és kisvállalati szektor képviselői számára a jelenlegi legjobb konstrukció, a maximum 10 millió forintos, 10 éves futamidejű, s 3 éves türelmi idővel bíró Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön.

Emellett a kereskedelmi bankok jó részénél elérthetőek az EXIM Bank krízistermékei is. Fontos azt is tudni, hogy a vállalkozások által felvett hitelekhez kapcsolható a Garantiqa kedvezményes garanciavállalása is.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: