Az S&P is kipécézte Izlandot

Negatív kihatású felülvizsgálat alá vette Izland devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságainak egyelőre közepes befektetői besorolásait szerdán a Standard & Poor's, miután a súlyos pénzügyi válságtól szenvedő ország államfője megvétózta az úgynevezett Icesave-egyezséget. (MTI)

Ugyanezen okból előző nap egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings befektetési szint alá süllyesztette Izland hosszú futamú devizaadósi besorolását. Az S&P szerdai londoni bejelentésében kilátásba helyezte, hogy egy hónapon belül szintén egy vagy két fokozattal lerontja az izlandi adóskockázati besorolásokat.

 

Az izlandi parlament a minap elfogadta az izlandi betétgarancia-alapnak nyújtandó brit és holland kormányhitel állami garantálásáról szóló törvényt. Ebből a hitelből fedezték a csődbement Icesave pénzintézet 400 ezer brit és holland betétesének kompenzációját. Az izlandi államfő azonban megvétózta és népszavazásra bocsátotta a törvényt.

 


A Standard & Poor's a negatív figyelőlista szerdai bejelentéséhez fűzött elemzésében kiemeli, hogy az Icesave-ügy rendezése a skandináv országoktól várt kormányzati finanszírozások folyósításának egyik feltétele, és e finanszírozások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött támogatási program részét képezik. Az S&P szerint az elnöki vétó eredményeként várhatóan késik az IMF-program még fennmaradó 2,3 milliárd dolláros részletének kiutalása, és a program paramétereit is esetleg újraírhatják, felemelve például a megkövetelt elsődleges államháztartási többletcélt.

 

A Standard & Poor's alig néhány napja javította negatívrólstabilra az izlandi adósosztályzatok kilátását, éppen arra hivatkozva, hogy az izlandi parlament elfogadta az Icesave-kompenzációt lehetővé tévő garanciatörvényt. Az S and P ehhez fűzött akkori elemzésében még külön ki is emelte, hogy várakozása szerint a törvényt az államfő rövid időn belül aláírja.


Az Icesave az összeomlott izlandi Landsbanki bankcsoport hollandiai és nagy-britanniai leányvállalata volt. Az Icesave-nek nem voltak fiókjai, a nála vezetett számlákról internetes úton lehetett fizetési tranzakciókat elvégezni. Az internetes bank egyes lekötési futamidők esetén 7 százalék feletti kamatokat kínált, ami csaknem a kétszerese volt a brit nagybankok által hosszabb lekötésekre általában ajánlott kamatoknak.


Az Icesave azonban 2008 októberében leállította a betétek kifizetését és új betétek felvételét, miután az anyavállalatot az izlandi kormány csődgondnokság alá helyezte. Becslések szerint 300 ezer brit számlatulajdonosnak  összesen több mint 4 milliárd fontja volt az Icesave-nél. Ez a brit bankrendszer egészéhez képest elenyésző - a brit bankok 40 millió lakossági és üzleti ügyfél összesen kétezer milliárd fontnyi megtakarítását kezelik -, az eset mégis komoly feltűnést keltett, mivel a pénzügyi válság során egyetlen nagy-britanniai bank sem jutott olyan helyzetbe, hogy le kellett volna állítania a betétek kifizetését.


Az Izlanddal kapcsolatos hitelminősítői intézkedéseket szoros figyelemmel követi a feltörekvő piacokon aktív nemzetközi befektetői közösség. Londoni feltörekvő piaci elemzők már 2006 elején azt jósolták az MTI-nek, hogy az izlandi makrohelyzet akkor már észlelt megingása a feltörekvő térség egészében gyengítheti a portfolió-befektetői kockázatvállalási készséget.


Szerdai londoni sajtóértesülések szerint a brit kormány figyelmeztette Izlandot, hogy a kompenzációs törvény elnöki elutasítása az izlandi EU-csatlakozási folyamat "befagyasztásával", és Izland "pénzügyi páriaállammá válásával" járhat.

José González a 35. jubileumi Művészetek Völgyében - A svéd előadó új albumával érkezik Kapolcsra

Az argentin politikai menekült szülők gyermekeként Svédországban született José González tavalyi teltházas koncertje után idén a Völgylakók legnagyobb örömére Kapolcsra látogat.
2026. 03. 18. 15:00
Megosztás:

Díjazták a Herbiovit gyógynövényes kozmetikumait

A közelmúltban ismét kiosztották a MagyarBrands díjakat, amelyek évről évre a kiemelkedő magyar márkákat ismerik el. A program 2010 óta vizsgálja a hazai brandeket több szempont – többek között identitás, reputáció, márkaépítés, innováció és társadalmi hasznosság – alapján. A díjátadó gálaest keretében, idén is több mint hatvan márka vehette át az elismerést a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriákban, többek között a Herbiovit is.
2026. 03. 18. 14:30
Megosztás:

Csalók ellen: Befektetési Túlélőcsomag az Erstétől

A befektetési csalások az utóbbi időben az egyik leggyorsabban terjedő pénzügyi visszaélési formává váltak. A csalók „kihagyhatatlan” ajánlatokkal és tudatos pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják megszerezni az ügyfelek pénzét. Az Erste a csalások megelőzése, a befektetők edukálása érdekében tájékoztató oldalt állított össze. Az ügyfelek a Befektetési Túlélőcsomag internetes felületén egy helyen, strukturált formában és közérthető nyelvezettel megtalálnak minden szükség információt, ami ahhoz kell, hogy felismerjék és elkerüljék a befektetési csalásokat.
2026. 03. 18. 14:00
Megosztás:

Emelkedett az üzemanyag ára Bosznia-Hercegovinában

Jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak Bosznia-Hercegovinában a közel-keleti válság hatására, ezért a hatóságok szigorították az árképzés ellenőrzését - közölték az illetékesek.
2026. 03. 18. 13:30
Megosztás:

Elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák a Magyar Közútnál

Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak.
2026. 03. 18. 13:00
Megosztás:

Stadler eredmények: nőtt az árbevétel és a profitabilitás, de kihívásokból nincs hiány

A svájci vasúti járműgyártó, a Stadler stabil növekedést mutatott 2025-ben, miközben egyszerre kellett megküzdenie természeti katasztrófák, makrogazdasági nyomás és devizahatások következményeivel. A kilátások azonban kifejezetten biztatóak: a vállalat 2026-ra már 5 milliárd frank feletti bevételt céloz.
2026. 03. 18. 12:30
Megosztás:

Vásárlás okosan: márkák szerepe és jelentősége

Vásárláskor gyakran egy-egy ismert márka mellett döntünk. De vajon miért választjuk pont azt? A márkanevek nem egyszerűen termékeket jelölnek, hanem kapcsolatban állnak az életmódunkkal is. Korábban a gyártók a márkaneveket a minőség és megbízhatóság jelzéseként használták, azonban ma szinte minden márka többet kínál: identitást, közösségi élményt és hűséget.
2026. 03. 18. 12:00
Megosztás:

Az átlagos személyi kölcsön hitelösszege már meghaladja a 3 millió forintot

Hosszabb távon egyértelmű bővülés figyelhető meg a személyi kölcsönök piacán. Egy szerződésre vetítve az átlagos hitelösszeg már elérte a 3,2 millió forintot, ami jelentős emelkedést jelent a 2021-ben mért, körülbelül 2,2 millió forintos átlaghoz képest. A növekedés egyik fő oka, hogy a személyi kölcsönből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek ára számottevően, közel 43 százalékkal emelkedett. A piaci verseny továbbra is élénk, az egyes hitelajánlatok között jelentős különbségek lehetnek, ezért különösen fontos a körültekintő választás.
2026. 03. 18. 11:00
Megosztás:

Új erőviszonyok a Morgan Stanley kripto ETF-jeinél

Meglepő fordulat rajzolódik ki a kriptopiacon: miközben a legtöbben az intézményi befektetők dominanciájára számítottak, a valóság egészen mást mutat. A Morgan Stanley háza táján az egyéni kereskedők vették át az irányítást – és ez alapjaiban formálhatja át a digitális eszközök jövőjét.
2026. 03. 18. 10:30
Megosztás:

A fejlett piacokon csökkentek a kötvényhozamok

Bár az olajárak mintegy 3%-kal emelkedtek tegnap, ez a kötvény- és a devizapiacokon sem látszott igazán. A fejlett piacokon a kötvényhozamok csökkentek, a legkevésbé a tízéves amerikai, amely egy bázisponttal, 4,2%-ig esett.
2026. 03. 18. 10:00
Megosztás:

Mérsékelten emelkedtek az amerikai részvényindexek

Bár hétfőhöz képest kisebb mértékben, de kedden is tovább erősödtek a Wall Street-i indexek. Az S&P 500 0,2%-kal, a Dow Jones 0,1%-kal, a Nasdaq Composite 0,5%-kal került feljebb. A légitársaságok és utazási vállalatok részvényei visszapattantak az elmúlt hetek veszteségeiből, amelyeket az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai, illetve az energiaárak megugrása okoztak.
2026. 03. 18. 09:30
Megosztás:

Nyugodt kereskedéssel folytatódott a hét a nyugat-európai tőzsdéken

Kedden tovább emelkedtek a nyugat-európai részvényindexek. A befektetők a mai Fed-kamatdöntésre, és a csütörtökön esedékes EKB- és BoJ-kamatdöntésekre, illetve a jegybankok frissített iránymutatására várnak a közel-keleti konfliktus közepette. A STOXX 600 és a DAX 0,7%-kal, a CAC40 0,5%-kal, az FTSE 100 0,8%-kal került feljebb. Az emelkedő olajár mellett a STOXX 600 energiaipari szektorindexe 2,3%-kal emelkedett.
2026. 03. 18. 09:00
Megosztás:

Hatósági célkeresztben a szabadidős létesítmények és berendezések biztonsága

A fogyasztók biztonságának megóvása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést indít a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeinek vizsgálatára. Az ellenőrzés kiemelt célja annak biztosítása, hogy az aquaparkokban, kalandparkokban, vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak. Idén a hatóság vizsgálja továbbá a via ferraták biztonságát is.
2026. 03. 18. 08:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a Demján Sándor Program iránt: rövid idő alatt elfogyott az EXIM szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt kerete

Jelentős vállalati érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett finanszírozási konstrukcióit. A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrész már teljes egészében lekötésre került. A keret gyors merülése ellenére a további konstrukciók továbbra is elérhetők.
2026. 03. 18. 08:00
Megosztás:

Indul a kishajós szezon: sokan megfeledkeznek néhány fontos kötelezettségről

Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja. Hazánk adottságai miatt itthon kifejezetten népszerű a hobbihajózás, és bár 2022-ben sokat lazultak a vonatkozó jogszabályok, napjainkban is sokan megfeledkeznek olyan fontos kötelezettségekről, mint az orvosi alkalmassági vizsgálat és az időszakos műszaki szemle. Az Insura hangsúlyozza, a megfelelő biztosítási védelem hobbihajózás esetén is rendkívül fontos.
2026. 03. 18. 07:30
Megosztás:

12 dolog, amit még mindig nem tudunk a magyar Revolutról

A Revolut elkezdte a bő 2 millió magyar felhasználójának értesítését a magyarországi fióktelep alá történő áthozatalról. Számos korábbi kérdésre választ kaptunk ugyan, de még így is maradt számos tisztázandó dolog. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték ezek közül a legfontosabbakat.
2026. 03. 18. 06:30
Megosztás:

Újabb energiatárolót helyezett üzembe az ALTEO

Üzembe helyezték az ALTEO ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
2026. 03. 18. 06:00
Megosztás:

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
2026. 03. 18. 05:30
Megosztás:

Top 10 hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
2026. 03. 18. 05:00
Megosztás:

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás: