Az emberi jogi bírósághoz fordulnak a PM megbírságolt képviselői
Szabó Rebekát és Dorosz Dávidot korábban 70-70 ezer forintra büntették az Országgyűlés rendjének megzavarásáért, miután egy Itt Nemzeti Dohánymaffia feliratú molinót mutattak fel az ülésteremben a trafiktörvény módosításakor. Vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójukon Szabó Rebeka azt mondta: Kövér László házelnök megpróbálja elhallgattatni az ellenzéket. Emlékeztetett arra, hogy a PM négy képviselője eddig összesen 310 ezer forint büntetést kapott, szerinte azért, mert kimondják az igazságot.
A tiltakozásra pedig "a bábszínházzá silányított parlamentben" az egyik lehetőség a táblák felmutatása, miután felszólalási lehetőségeik frakció nélkül korlátozottak - mondta. Dorosz Dávid azt mondta: "Kövér Lászlónak elmentek otthonról", frusztrációit az ellenzéki képviselőkön éli ki. Hozzátette: a kiszabott bírságokat jogszerűtlennek, a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó intézkedésnek tartják, ráadásul hazai jogorvoslati lehetőség nincs a döntéssel szemben. Ezért fordulnak az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Az MTI kérdésére közölték: nem fizették be a pénzbírságot, de arra számítanak, hogy következő fizetésükből levonják azt. (MTI)