Az euró 270 forint alatt kedden reggel
A múlt hét elején még a 263-as euró jegyzés környékén mozgott forint árfolyama, majd a térségi devizákkal együtt jelentősen gyengült a görög adósságválság elmérgesedése miatt.
A hét végére aztán az adósságrendezés körvonalazódó ütemtervének hatására valamelyest megnyugodtak a piacok, és a térségbeli devizák korrigálhatták az elszenvedett veszteségek egy részét. A forint árfolyama így 270 forint/eurós szint alatt stabilizálódott.
A forint árfolyamát a következő napokban is a görög válság alakulásával párhuzamosan változó nemzetközi befektetői hangulat határozza meg. Rövid távon akár erősödhet is a forint, hiszen a görög parlament már szerdán elkezdi megvitatni az EU-IMF támogatási csomaghoz kapcsolódó reformprogramot - mondják elemzők. A hosszabb távú kilátásokat illetően nincs teljes egyetértés elemzői körökben.
Főként az új magyar kormány várható deficitcél-módosítási törekvéseinek lehetséges hatásairól alkotott vélemények térnek el egymástól - írta reggeli összefoglalójában a DowJones hírügynökség. A dollárral szemben kissé gyengült a forint; kedden reggel egy dollár 204,58 forintot ért, a hétfő esti 204,33 forint után.
A svájci frankhoz képest szinte nem változott a forint; a frankot 188,17 forinton jegyezték kedden reggel, az előző esti 188,20 forint után. A japán jennel szemben erősödött a forint; száz jen 215,74 forintot ért a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden reggel, míg hétfőn este 216,12 forinton volt a jegyzés.